Pénzükre várnak az alapítványi iskolák

Nem kapták meg a 10-ig esedékes normatív támogatásukat a nem állami és nem önkormányzati fenntartású iskolák és óvodák, számos helyen ezért nem tudták kifizetni a pedagógusok bérét sem – tudtuk meg Bak Zsófiától, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének ügyvezető elnökhelyettesétől.

Körülbelül hétszázötven intézményfenntartó vár a pénzre, amelyből ezer iskola és óvoda tizenhatezer pedagógusát kellene kifizetni. Az alapítványok, közhasznú szervezetek, ritkább esetben magánszemélyek által fenntartott intézmények 260 ezer gyermek után kapnak fejkvótaalapú támogatást, amit havi bontásban az államkincstár utal az intézmények fenntartóinak. Ilyen intézményekben tanul a speciális nevelési igényű gyerekek nagy része, de idetartoznak a tehetséggondozást végző, „elitképző” és művészeti iskolák, valamint a kislétszámú óvodák is.

– Az államkincstár 10-ig utalja a havi normatívát az iskolafenntartóknak, az intézményeknek pedig 12-ig be kell fizetniük a járulékokat az APEH-nek. Ha nem teszik meg, büntetést kell fizetniük – mondta Bak Zsófia. –A pénz azonban még 14-én sem volt ott a fenntartók számláján, a kincstártól pedig azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nem érkezett meg a támogatás a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól. Ott azt ígérték, 16-án, 17-én számíthatunk a támogatásra. Kedden levelet írtunk az adóhivatalnak és az érintett szervezeteknek, hogy a határidő-mulasztás miatt ne büntessék meg a befizetéseket elmulasztó intézményeket – tette hozzá.

Az államkincstár, az állam bankjaként azt fizeti, amire a kormányszervektől megbízást kap, normál esetben másnapra teljesítik a tranzakciót. Értesüléseink szerint, ha megkapják a megbízást az alapítványi iskolák kifizetésére, megpróbálják soron kívül, aznapi tranzakcióval átutalni a pénzt.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke érdeklődésünkre azt mondta, az állami és önkormányzati fenntartású iskolákból nem érkezett hasonló panasz, Szabolcs megyében viszont több nehéz anyagi helyzetbe került település iskolájában késtek a kifizetésekkel, igaz, ezek hátterében helyi problémák állhatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.