Az egyik közösségi portál segítségével szerveződtek. Pártok mellőzésével, a kormány ellen. Néhány százan vonultak fáklyával a kezükben, közöttük olyanok is, akik tavasszal – alighanem életük első parlamenti választásán – a Fideszre szavaztak.

A rendszerváltás táján született fiatalok készen kapták a demokráciát, számukra természetes adottság az, aminek eljöveteléről szüleik és nagyszüleik 1989-ig álmodni se mertek volna. Most e lételemüket érzik veszélyben. Utcára mentek, mert nem kérnek abból a szemünk előtt formálódó parancsuralmi rendszerből, amely a két világháború között dívó csendőrpertu stílusában igyekszik újrahonosítani a Kádár-korszak pártállami vegzatúráját. Vagy legalábbis azt gondolják, hogy erre készül.

December 10-e az emberi jogok napja.

Az emberek ilyenkor nem ajándékozzák meg egymást, nincs sör és virsli, se tűzijáték. Mégis: tétje van annak, amit ez a nap szimbolizál. Nagyobb, mint az elmúlt húsz évben bármikor.

A sajtószabadság, a visszamenőleges hatályú törvénykezés tilalma, a magántulajdon tisztelete – mindaz, amit az egyszerűség kedvéért jogállamnak nevezünk – nem csupán távoli és laza kapcsolatban áll az emberi jogokkal, hanem egyenesen azokból ered. Egyik nem létezhet a másik nélkül.

Egészen eddig azt hittük, hogy bajaink a jogérvényesítés csökevényeiből vagy hiányából adódnak, de a papíron meglévő, deklarált jogainktól senki nem tud, de nem is akar megfosztani bennünket. A képlet alaposan megváltozott.

Az első támadás a szélsőjobb felől érkezett. A Jobbik és holdudvara szisztematikusan építkezve átvette a jogvédő szervezetek fogalomkészletét, a szavakat tartalmukból kifacsarva ellentétes jelentéssel ruházta fel és – remélhetőleg időlegesen, de nem lebecsülendő sikerrel – azt a látszatot keltette, mintha a „többségi magyar nemzet” a túlélésért küzdene, miközben fennmaradását különböző kisebbségi csoportok fenyegetnék.

A kampányban zsákbamacskát áruló Fidesz másfajta stratégiát követ. A kormány a választásokon kapott felhatalmazásra hivatkozva – valójában azzal visszaélve – politikai túlsúlyát a gazdaságban is korlátlanul érvényesíteni akarja, miközben a teljes közjogi berendezkedést módszeresen a saját képére szeretné formálni. (A szövetségesének tekintett nagy keresztény egyházak egyelőre hallgatnak.) Ijesztő, hogy éppen egy rendszerváltó párt buzgólkodik a legelszántabban a demokrácia leépítésén.Még ijesztőbb, hogy nem látjuk a végét: a Fidesz tisztában van azzal, hogy választási veresége esetén a kétharmados diktátumok ellene fordulnak. Ezért megpróbálja évtizedekre bebetonozni magát a hatalomba. Jobb nem fantáziálni arról, milyen eszközök lapulnak még a tarsolyban.

Annyi haszna azonban lehet a kormányzati szomorújátéknak, hogy megtanuljuk becsülni a jogainkat, függetlenül attól, ki melyik szegletében él az országnak és melyik korosztályhoz tartozik. És amit becsülünk, arra általában vigyázni szoktunk: ha elveszik tőlünk, mindent megteszünk, hogy visszaszerezzük.