Engem a jó isten arra teremtett, hogy száz éven felül éljek – vágta rá egyszerűen Ernő bácsi, minek köszönheti, hogy a legjobb egészségben megélte ezt a szép kort. Az újpesti Berzeviczy utcai zsinagóga hitközössége szerdán, a hanuka időszakot megnyitó ünnepségén köszöntötte az aggastyánt. A ma már bottal járó és szinte semmit sem halló, de még mindig tökéletes szellemi frissességnek örvendő Schwarz Ernő 1910-ben, a Borsod megyei Upponyon látta meg a napvilágot. Megjárta Amerikát is, élete nagyobbik része mégis Újpesthez köti. Itt élt családjával a második világháborúig, és ide is tért vissza öreg korára. A mai napig szívesen énekel katonadalokat annak ellenére, hogy a háború mindenkit elvett tőle, akit szeretett.

Ő munkaszolgálatos volt négy évig Budapesten, szeretteit viszont haláltáborba szállították, ahonnan nem tértek haza többé. – A szüleimet és a feleségemet két gyermekünkkel együtt elvitték, ezt is írja meg – figyelmeztet, miközben a mosoly leolvad a körülötte állók arcáról. Meglepő ugyanis, hogy erről ilyen nyíltan beszél. Sohasem emlékeztetjük az itt élőket a holokausztra – magyarázta a találkozás előtt az otthon egyik ápolója és hozzáteszi: akinek szüksége van rá, az mondja magától is, de a legtöbben kerülik a témát, nem is néznek erről szóló filmeket. Ernő bácsi is azok közé tartozik, aki az ismerősök elmondása szerint sohasem emlegeti hosszú életének legtragikusabb epizódját. Élettörténetének szilánkjait is nehezen, több ember elbeszéléséből sikerül csak összerakni. Ernő bácsit ugyanis kissé nehézkes faggatni, mivel hallása az elmúlt években olyan mértékben leromlott, hogy szinte semmit sem ért meg. Írásban feltett kérdésekre viszont szíves örömest válaszol.

Így tudtuk meg, hogy még a háború előtt övé volt Budapest legnagyobb kóser vágóhídja, néha anekdotázik is arról, hogy hogyan szédítette az aszszonyokat a pult mögül. Jóképű férfi voltam – mondja magáról minden szerénység nélkül az aggastyán, akinek ma sem kell a szomszédba menni egy kis sármért. A gondozónők nevetve mesélik, hogyan udvarol nekik: sokszor felölti fehér ünnepi ruháját, kicsinosítja magát, csupán azért, hogy aztán helyet foglaljon az udvaron és szóba elegyedjen az arra járókkal. Mindennek megadja a módját, néha megmosolyogtató túlzásokba is esik. Emlékezetes eset: az egyik ott dolgozó hölgy egyszer viccelődve azt mondta neki, hogy hozzámegy feleségül, mire Ernő bácsi bevonult a szobájába, majd kisvártatva esküvőre kirittyentve került elő. Humoránál van az öreg – mondogatják –, semmi sem gyűri le a jókedvét. Néha énekel is, főleg katonadalokat, de a Szól a kakas a legkedvesebb nótája, amire gyakran rázendít. A dalon, a viccelődésen és a széptevésen kívül Schwarz Ernő erős hitéből meríti az életerőt. Egy igazi belevaló, szívbéli vallásnak élő ember volt mindig is – mondta róla Szerdócz József rabbi. Nagyböjtkor például ő az egyetlen ember az otthonban, aki felöltözik fehérbe, és szigorúan megtartja a vallási előírásokat. Ilyenkor nem fogadja el sem az ételt, sem az italt, de még azt sem engedi, hogy elvigyék arról a helyről, ahová az egész napos imára letelepedett. Az ima, ez a legfontosabb, vallja Schwarz bácsi, és már rá is zendít szokásos reggeli imájára, hogy szavának nyomatékot adjon.

Schwarz Ernő a századik születésnapján tartott ünnepségen