Lincshangulat: Ki gázolt valójában a terepjáróval?

Két szánkózó gyereket – egy hétéves kisfiút és egy nyolcéves kislányt – ütött el a hétvégén egy terepjáró a Nógrád megyei Bercelen. A rendőrség közleménye szerint az autót egy negyvenhárom éves szandai nő vezette, a helyiek viszont azt állítják: részegen száguldozó terepralisok konvoja gázolta el a havas dombról az utcára kicsúszó gyerekeket. A kisfiú a klinikai halál állapotában van, a kislány állapota súlyos, de stabil.

A két berceli gyerek háromnégy másik társukkal együtt a Nógrád megyei kisközség szélén, a Tabán utca alatti dombról csúszott le szánkóval. A domb vége eléri a közutat. Az útszakasz jól belátható, s aki a község felől érkezik – mint ahogyan a gázoló autó is –, annak egy kaptatón kell felfelé haladnia.

– Épp a nappaliban uzsonnáztam, el volt húzva a függöny – meséli a Tabán úton lakó Raffael Tamás, az elütött kislány egyik rokona. Neki is van jogosítványa, és évek óta vezet, ezért szavai szerint azt fel tudta mérni, hogy az ablaka előtt elvonuló terepjárókonvoj nem harminc-negyven kilométeres óránkénti sebességgel haladt, hanem ennél nagyobb sebességgel. A sikításra, kiabálásra a férfi kiszaladt az utcára.

– Hat terepjárót láttam megállni, és gyorsan összeszámoltam, hogy huszonheten szálltak ki a kocsikból. Aztán rövid időn belül – kettő kivételével – négy autó elhajtott, és két terepjáró maradt, négy emberrel. Ők hívták ki a mentőket meg a rendőröket is – mondja a férfi. Az utcabeliek szerint a gázoló autót – amely több méteren keresztül tolta maga előtt a dombról a közútra szánkón kicsúszó két gyereket – egy szőke férfi vezette, elmondásuk szerint láthatóan ittas állapotban. Ehhez képest a helyszínre érkező rendőröknek már egy szandai nő azt vallotta: ő volt a vétkes sofőr.

A helyszínen összegyűlt, körülbelül ötvenfős tömegben lincshangulat alakult ki, amelynek során egy, a balesetben nem érintett, de arra haladó személygépkocsi vezetőjét egy ember ököllel megütött, míg egy másik a gépkocsit rongálta meg. A harminchárom éves galgagutai férfi a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: a baleset ügyében a balassagyarmati közlekedésrendészeti alosztály, míg az elkövetett egyéb más bűncselekmények vonatkozásában a Balassagyarmati Rendőrkapitányság indított eljárást. A garázdasággal gyanúsítható személyek felkutatására tett intézkedések során egy 52 éves berceli férfit elfogtak, és a rendőrkapitányságra történő előállítását követően csoportos garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki, tegnap azonban őt elengedték. (Úgy tudjuk, a férfi az elgázolt kislány nagyapja volt. – A szerk.) A Tabán utcában élők cáfolják, hogy bántani akarták volna a galgagutai férfit, mindössze azt akarták megakadályozni – mondta egyikük –, hogy a férfi az autójával áthajtson a baleset helyszínén. A rendőrség ugyanis akkor még nem érkezett a helyszínre.

A helyiek azt mondták: nemcsak a rendőrökre, de a mentőkre is várni kellett, a rohamkocsi ugyanis a hívás után két órával ért a faluba. Ezt Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője határozottan cáfolta. Mint elmondta, a két sérült kisgyereket a rokonok autóval a helyi orvosi ügyeletre vitték, ahová perceken belül megérkezett az első mentőautó, lévén, hogy Bercelen van ilyen rohamkocsi. Ezt követően Rétságról majd Budapestről is érkezett egy-egy mentőautó: végül ez utóbbi szállította a két gyereket kórházba.

Szerettük volna megkérdezni a rendőrséget azokról az ellentmondásokról, amelyek a szemtanúktól hallott információk és a hivatalos közlemény között érzékelhetőek. Dankóné Nagy Éva szóvivő kérdéseinkre mindössze annyit válaszolt: a nyomozásról nem nyilatkozik. Szandán megpróbáltuk megkeresni azt az asszonyt, aki azt vallotta, ő vezette a gyerekeket elütő terepjárót. Többen is megnevezték az egyik helyi vállalkozó feleségét, de otthonában senki nem nyitott ajtót.

– Mi úgy tudjuk, hogy vadászok ültek az autóban, az aszszony férje is vadász – mondta egy középkorú férfi az egyik kocsmában. Mások arról beszéltek: Szandára sokszor járnak olyan csapatok, akik előbb a helyi pincékben szórakoznak, majd terepautókkal kimennek a közeli földutakra versenyezni.

– A Tabán utcában, a baleset után néhány perccel több olyan terepjárót láttam, amelyiket off-road versenyekre használnak – mondja egy férfi, aki maga is foglalkozik technikai sportokkal.

– Bercelen ebben a falurészben minden gyerek úgy nőtt fel, hogy itt szánkózott, mégsem történt eddig baleset – állítja Jánvári Andrásné, a falu polgármestere. Mint megtudtuk, a gyerekek rendszerint az iskolaudvaron lévő dombon, tanári felügyelettel szánkóznak. A tragédia idején – szombaton –azonban nem volt nyitva az iskola, ezért választhattak más helyszínt. A polgármesteri hivatal intézkedése alapján, a tél beállta előtt, a közeli kőbányából hozatott zúzott követ szórtak le a porták elé, hogy a meredekebb lejtőkön a csúszást megakadályozzák. A domb alá azonban nem szórtak – mint megtudtuk, azért, mert fel sem tételezték, hogy a veszélyes szakaszon bárki szánkózna.

Információink szerint a rendőrség a baleset ügyében a szülők felelősségét is vizsgálja. A gyerekek családjának rendkívüli szociális segélyt utalt ki hétfőn az önkormányzat. A hétéves D. Ádám szombat óta a klinikai halál állapotában van. A másik elgázolt szánkózó gyerek, R. Emília állapota súlyos, de ő már jobban van, felébresztették az altatásból, édesanyját, édesapját és testvéreit is felismerte. Végtagtörése nincs, több zúzódásos sérülést szenvedett.

Helyszínelés Bercelen
Helyszínelés Bercelen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.