Dráguló orvosi szolgáltatások

Kellemetlen meglepetés: jövő évtől számos szolgáltatás drágul, s biztosan kell fizetni például a gyerektáboroztatáshoz szükséges orvosi igazolásért is.

Legalább az infláció mértékével drágulnak januártól a térítéses orvosi szolgáltatások. Eddig egyebek közt a jogosítványhoz, a lőfegyvertartáshoz, a hajóvezetéshez szükséges szakvéleményért, a látleletért, illetve a véralkohol-vizsgálatért és a józanításért kérhettek közvetlenül a betegtől pénzt az orvosok, illetve az intézmények. A fizetős ellátások száma tizenöt lesz – derül ki a Népszabadság birtokában lévő, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által készített jogszabálytervezetből. A dokumentum szerint – amely várhatóan még karácsony előtt a kormány elé kerül – januártól 6800 forintot kérhetnek az intézmények a kábítószer hatása alatt állók akut ellátásáért, 9100 forintért juthatnak orvosi pecséthez a hivatásos sportolók, 838 forintot kérhetnek a nem kötelező és nem az orvos által kért tüdőszűrésért, 3100 forint számlázható a munkaképességet igazoló szakvéleményért és 6800 forint például az iskolai táboroztatáshoz, csecsemőúszáshoz szükséges orvosi igazolásért, illetve egyéb orvosszakértői vizsgálatokért, szakvéleményezésért.

A dráguló szolgáltatások közül például a lőfegyvertartáshoz nélkülözhetetlen pszichológiai vizsgálatért az eddigi 6550 forint helyett első alkalommal 6800 forintot, másodfokon 10900 forint helyett 11 300 forintot számlázhatnak ki. A látleletért száz forinttal kell majd többet fizetni az eddigi 3200 helyett. A jogosítványhoz készülő orvosi igazolások ára korcsoportonként változott, az ilyen papír kiállításáért a legkevesebbet,1150 vagy 2200 forintot a 70 éven felülieknek kellett leróniuk, a jövőben ez is 2300 illetve 4500 forintra emelkedik, miközben az egyéb korosztályhoz tartozók is az inflációval azonos emelésre számíthatnak. A jövőben a hatósági vérvizsgálat 3000 forint lesz, és emellett 1500 forintot számlázhatnak a vizeletvizsgálatért is. A toxikológiai vizsgálatért már 8000 forintot is kiszámlázhatnak a szolgáltatók. A kórházak ápolási osztályai eddig naponta 400 forint részleges térítést kérhettek gondozottjaiktól, ez az összeg januártól 600, júliustól pedig 800 forint lenne. A javaslat szerint a változásra azért van szükség, mert az elmúlt 12 évben ez az összeg nem változott. Lapunknak Gerő Gábor, a fővárosi Jahn Ferenc kórház főigazgatója azt mondta: az emeléssel nagyobb lesz a kórház kinnlevősége, mert ellátottjaik nem túl tehetős emberek, akiknek már a 400 forint kifizetése is gondot jelentett. Ebben az intézményben évente 7-8 ezer ápolásra szoruló idős embert gondoznak.

Nem volt szó sem leváltásokról, sem a közbeszerzések leállításáról – állította lapunknak több fővárosi kórház főigazgatója, miután kedden találkoztak Tarlós István főpolgármesterrel. A megbeszélést Tarlós István és Pesti Imre, az egészségügyért és a szociális területért felelős főpolgármester-helyettes közösen kezdeményezte. A találkozón a főpolgármester egyebek mellett azt tudakolta, milyen pénzügyi kondíciókkal rendelkeznek az intézmények, valamint arra is kíváncsi volt, ki mit gondol a kórházak közös holdingba vonásáról.

Ez a cikk a lapunkban megjelent írás pontosított változata - A szerk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.