Mások, mielőtt karaktert mutattak volna, beszürkültek, a cseppet sem népes utánpótláskeret egyik-másik tagja kivár. Úgy véli, letisztultabb erőviszonyokra, s főként több oxigénre van szüksége az MSZP-nek ahhoz, hogy építkezzen. Persze, amikor a szocialista zsargon „hátrébb lépést” emleget, ez a vágy egyetlen személyre koncentrálódik, Gyurcsány Ferencre. Hiába mondja, hogy nem tör vezetői babérokra – ellenfeleinek a jelenléte is sok. Semlegesítése, kiszorítása néha több energiát, fantáziát köt le a felső körökben, mint a romeltakarítás, a szervezeti-szellemi feltöltődés.

Az MSZP elnökhelyettese úgy véli, pártja nem szokott hozzá az ellenzékiséghez. A baj az, hogy sok szempontból a hatalomban is idegenül, frusztráltan mozgott, képtelen volt megfogalmazni egy, már akkor célul kitűzött modern szociáldemokrata politikát, sőt azt is hagyta, hogy morálisan elkorhadjon, szervezetei szétmálljanak. Sürgető feladat, hogy az MSZP magatartását a belső világán túli tényezők határozzák meg – markáns, nem sablonos reagálásokkal, egységesen vállalt politikai profil megalkotásával éleszthetik csak fel a hibernált pártot. A kérdés megalakulásuk óta ugyanaz, de a választ sokszor a gazdasági kényszer befolyásolta, máskor meg praktikusabb volt elkenni. Ma ismét előkerült: vissza kell-e találni a „kipróbált” baloldali értékekhez, vagy nyitottabb, a centrum felé befogadóbb frontot nyitni?

A polémia eddig mindig úgy végződött, ahogy a szocialistáknál szokott: ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi. De most megremegett a világ, s egy gyökeresen más társadalmi modell, hatalmi berendezkedés kialakításán fáradoznak a kétharmad birtokosai is. Ebben nem csupán egyeduralmat szolgáló eszközök, hanem államszocialista törekvések is felfedezhetők, amelyek paternalizmussal, populizmussal keveredve könnyen fednek le tradicionális baloldali értékeket is. Ha az MSZP ezen a pályán akar rajthoz állni, nem marad sok esélye. Az egyik tábor azonban úgy véli: a centrum üres, nem szabad újabb kalandokba bocsátkozni, a liberalizmus szitokszó, mert odaragadt egy globálisan elrontott gazdaságpolitikához. A párt két meghatározó platformjának vezetője ennek ellentmondva helyteleníti az „egy a tábor” variációt. És ezt a vitát most nem szabad, nem lehet megúszni.

Közben Orbán Viktor a hatalom minden elemével rendelkezni akar, hogy szabaduljon attól a széles választói bázistól, amelynek kielégítése előbb-utóbb számára is lehetetlen lesz. Azt szeretné, ha a struktúra megváltoztathatatlansága nyújtana támaszt arra, hogy az unióval viaskodva-megegyezve, tekintetét Kelet felé fordítva, a nagyobb önrendelkezés szükségességét hangsúlyozva fogjon bele abba, amit, ha nem akar, akkor is tennie kell. A Jobbiktól néhány alaptétel kölcsönvételével a teret, az MSZP-től a morális ellehetetlenülést felszínen tartó per- és hírcsokorral az oxigént vonja el.

Ha a túlélő üzemmódban, de így is a legnagyobb ellenzéki pártként üzemelőMSZP a kamrában felejtett, néhol poros, itt-ott penészes baloldali válaszokat emeli le a polcról, utólag veszi majd észre, kikkel alkot kórust. Nehéz bemérni, honnan, milyen értékorientációjú kiábrándultak gyűlnek majd össze gazdátlanul a politikai térképen, s azokat miként lehet megnyerni. De a mostani hitelességi és identitásválság tanulságai arra választ adhatnának, hogy mit nem szabad tenni. Legalább ezeket meg kéne már fogalmazniuk. Lehetőleg együtt.