Bárkiből lehet megasztár?
– A tehetségkutatók térhódításával elgondolkodik az ember, hogy egy profi énektanár hogyan viszonyul ehhez a jelenséghez. Mit gondol, létezik olyan, hogy őstehetség? Vagy egyik sem a zuhany alatt születik?
– A fürdőszobában nagyon jó az akusztika, ott jó énekelni. Nem csoda, hiszen háromszor olyan szépet hall az ember, mint ami valóban kijön a torkán. A gonosz mikrofonok viszont csak a valóságot tükrözik. Az őstehetség létezik, de nem úgy, hogy megszületik, majd kimegy a színpadra. Maria Callas született őstehetség, hatéves korától napi négy órát állt a zongora mellett, és énekelni tanult. Ő profi volt.
– Mit jelent énekesnél a profizmus?
– Azt jelenti, hogy akkor énekelsz megfelelően, amikor kell, és nem csak akkor, amikor jó kedved van. Egy ilyen műsorsorozatban versenyezni borzasztó teher. Akik a tévé előtt ülnek, fel sem fogják, mekkora! Ha hozzám valaki eljön, hogy énekelni szeretne, nem tudom előre kitalálni, hogy mennyi idő alatt meddig jutunk el. Az éneklés során hangszert kell készítenünk magunkból, amely élő, eleven testünk és az énektanulás folyamatában folyton változik, alakul. Egy zongorára is nagyon vigyázunk, hogy hogyan és hol tartjuk a lakásban. Nem szellőzetjük rá a téli hideg párát, mert elhangolódik.
– Miben befolyásolja „hangszerünk” a teljesítményünket?
– Ha valaki szomorú, azt akkor is meghallom, ha a telefonban azt meséli, hogy milyen nagyon jól van. A hangunk a lelkünk egy része. Ha a „hangszer” nem áll készen, akkor bizonytalan, hogy mi fog kijönni belőle. Normális dolog, ha valaki hetekig, akár hónapokig készül egy produkcióra. Amit az ember rendszeresen gyakorol, annak az ismeretanyagnak egy bizonyos százalékát mindig tudja reprodukálni. Minél többet gyakorol, annál nagyobbat. A Madách Színháznak az a gyakorlata, hogy a színészek kora tavasztól nyár végéig, majd plusz egy hónapig tanulnak egy anyagot. Egy Megasztár-adásban például énekeltek egy duettet, ehhez kaptak egy zenei alapot – és el is csúsztak rajta rendesen. Ugyanis az is nagyon nehéz, hogy oly sok ismeretlen tényezővel állnak szemben különböző gyakorlattal rendelkező „versenyzők”.
– Ezek miatt a különbségek miatt, mit gondol: egy hét elegendő egy dal megfelelő betanulására? Hogyan készüljünk fel a nagyközönség előtti előadására?
– Az énekes felkészülés normális esetben úgy történik, hogy megtanulunk valamit, sokat gyakoroljuk, technikailag és érzelmileg kimunkáljuk, aztán eltesszük pihenni. Később elővesszük, és újra foglalkozunk vele. Ezekben a műsorokban sokszor egy csöndes kis faluból érkező ember csöppen bele a zűrzavarba: eleve el van tévedve. Idegenek mondják meg, merre tartson, nem tudja, kinek higgyen. Nyilván az ellentmondó véleményeket valló kollégák is segíteni próbálnak. De mint tudjuk, a pokol útjai is jó szándékkal vannak kikövezve.
– Mérvadó kritikának tartja a zsűri szavait?
– Azért vannak ott. Elfogadom, amit ők látnak. Borzasztó nagy munka ebben bírálóként vagy mentorként részt venni. A válogatástól a döntőig olyan hosszú ideig tart egy ilyen verseny, hogy nem is tudom, ilyenkor hova teszik a saját életüket. Visszatérve a versenyzőkhöz: nehéz a sok segítséggel visszatalálni önmagukhoz, az ösztöneikhez, a biztos, jó közérzethez. Minden versenynek az a hátulütője, hogy a zsűri és a közönség is a pillanatnyi állapotot ítéli meg. Az X-Faktor mentorrendszere azért tetszik, mert ténylegesen, egy irányba tartóan foglalkozhatnak a versenyzőkkel.
– Jól választják ki a dalokat?
– Ezen sokat gondolkodtam. Azt például nem értettem, hogy a duettkoncerten a duettek helyett miért szólódalokat osztottak ketté. Ennek is biztos megvan az oka, csak nem jött le az adásból.
– Sokan azt boncolgatják, érdemesebb lenne csak magyarul énekelni…
– Gyakorta olyan nyelven énekelnek, amelyet nem beszélnek az előadók, pedig azt is tudni kellene, hogyan éli meg a dalt az, akinek ez anyanyelve. A sikeres popzene egyezményes nyelve az angol. Egyébként érdekes, hogy amikor egy-egy versenyző magyarul énekel, azt is egyfajta angolos „tájszólással” teszi. Volt olyan adás, amelyben magyar szerzők művei természetesen magyarul szólaltak meg. És jól!
– Mit szól a Megasztár 40 év körüli és pubertáskorú versenyzőihez? Létezik, hogy valaki ilyen későn/korán válik művésszé?
– Az emberi fejlődés mindenkinél másképp alakul. Van tízéves koravén és hetvenéves fiatal. Nem a kortól függ, hogy mikor tanul az ember. Az éneklés bizonyos mértékig mindig ösztönös. De a mai világban a türelem nem divat, csak az „adj uramisten, de rögtön!” –aminek mindig vannak hátulütői. Mégis erre van szükség, mert ha az énekes kap egy felkérést, időre fel kell készülnie. Önismeret nélkül azonban ez nem megy, márpedig a túl fiatal versenyzőknél ez nem mindig tiszta.
– Többen jelentkeznek Önnél énekelni tanulni a Megasztár és az X-Faktor óta?
– Nem. Ezt nem tapasztaltam.
– Most ki fog nyerni?
– Nem lehet kiszámítani, a versenyzők hogyan bírják a következő hetek izgalmait, hiszen láttunk betegségeket és komoly kiborulásokat. Ez hoszszútávfutás. Úgy látom, hogy aki hibázik, az veszít. Az a kéthárom perc, amit színpadon töltenek, nem tűr dekoncentrációt. Egyébként arról nem beszéltünk, hogy mindenki rengeteget tanult ebben az intenzív kurzusban, és aki még bent van, az már esélyes. A kitartásán múlik, hogyan folytatja a tanulást. Kérészéletű celebek lesznek-e vagy ünnepelt, megbecsült muzsikusok?
