„Internet nélkül esélyem sem lett volna arra, hogy külföldön tanulhassak”, rögzíti szárazon Mamadou Boro, az amerikai Murray State University hallgatója. A miértre ironikusan felel: még a felsőoktatási intézményt sem ismerte volna meg soha, ha nincs a világháló. Hab a tortán: jelentkezésekor egyetlen szót sem tudott angolul, így a Google fordítóprogramja segítségével írta az első elektronikus leveleket az iskolának. A 27 éves afrikai fiatalember példája jól illusztrálja: az internet kapukat nyithat meg olyanok előtt, akik korábban még csak nem is álmodtak erről. Hiába azonban a világháló „demokratikus ideál” szerepe, ha milliárdnyi ember nem nyer hozzáférést az „online valósághoz”. Talán nem meglepő, ám Mamadou beszámolója szerint hazájában, Burkina Fasóban az internet elterjedtsége korlátozott. Ő mégis kommunikál az otthoniakkal: öt-hat barátja összejön egy kávézóban, és a Skype segítségével beszélget a messzire szakadt ismerőssel.

Kétségtelen: a világháló kommunikációs forradalma számos jelenség dinamikáját változtatta meg. Sik Endre, az ELTE kisebbségszociológiai tanszékének tanára megerősíti: a digitalizáció szerepe megkerülhetetlen a társadalmi folyamatokban. Olyannyira, hogy a fiatal diákok esetében szinte természetes, hogy szemesztereket töltenek külföldi egyetemeken. Többségük beszél idegen nyelvet, így a külhoni környezet közel sem olyan „félelemkeltő” mint elődeik esetében. Ennek folytán a hallgatók könnyedén integrálódnak a multinacionális környezetbe. Nem is szólva arról, hogy sokkal kisebb kulturális sokk éri az utazót érkezéskor, hiszen a világháló segítségével lényegében bármit megtudhat a célországról.

A kutató mondataira rímelnek a 23 éves Simon Szabolcs szavai. A hatvani illetőségű fiatalember a citált amerikai iskola diákja, ám korábban egy évet a pekingi egyetemen töltött. A világjáró hallgató arról mesél: az ázsiai intézményre a neten bukkant, e-mailben kereste meg a kapcsolattartót, így a világhálónak köszönhetően sikerült első magyar diákként kijutnia a suliba. Rengeteget olvasott az országról indulás előtt, így volt elképzelése arról, mi vár rá. Ugyanakkor a helyszíni tapasztalatok még így is megdöbbentőek voltak, hiszen szokatlan kultúrára és értékrendre talált a világ másik végén. Akárhogy is, az első hónapokban iszonyú honvágy gyötörte, csakhogy a net újra átsegítette a nehézségeken. Persze legelébb kínaiul kellett tanulnia, hogy útmutatást kérhessen a legközelebbi internetkávézó felé... Amikor végre megtalálta, akkor fölöttébb sok időt töltött ott: minden nap beszélt a szülőkkel, az öccsével, a barátnőjével, a haverokkal. Skype, Facebook, MSN – minden segített. Mára minden a visszájára fordult: a Kínában kialakított kapcsolatokat őrzi az említett kommunikációs csatornákon.

Nem csupán Szabolcs, hanem a 21 éves spanyol Yara Bordes is rámutat: „idegenben” is a hazai hírek lelkes fogyasztója, így tökéletesen tisztában van azzal, hogy éppen mi történik hazájában. Sőt a hölgy úgy fogalmaz: „A Facebook szinte elfeledteti, hogy nem vagyok otthon. A közösségi portálon azonnal értesülök a barátaimmal kapcsolatos eseményekről, mindennapjaikról, aktuális bánatukról vagy új szerelmükről. Én is csak földobom a képeket az üzenőfalra, és máris mindenki tudja, hogy épp mi történt velem!” Skype-on kommunikálnak a közeli ismerősökkel, Szabolcs blogjában is mesél a távoli országban megesett kalandokról.

Természetesen nem csupán a diákok, hanem a munkavállalók életét is megváltoztatta a digitalizáció. Sik Endre emlékeztet arra, hogy korábban egy idegen országban dolgozó indiai bevándorló legföljebb hazaküldte a félretett dollárjait, míg ma akár vállalkozást is indíthat hazájában. Ennek elsődleges oka, hogy a világháló segítségével nem csupán irányítani, hanem kontrollálni is tudja a cég működését. Ugyancsak jellemző példa, hogy a vasárnapi családi ebédet sem kell feltétlenül kihagynia annak, aki külhonban dolgozik. Egy laptop az asztalra, egy bekapcsolt webkamera és a távollévő máris bekapcsolódótt a família beszélgetésébe leves és főétel között.

Silvia Mejia Estevez, a Social Identities című folyóiratban publikált tanulmányában leszögezi: az online információcsere – bizonyos körülmények között – már át is vette a személyes kommunikáció szerepét. Akár még a premodern életfeltételek között is – a kutató egy ecuadori esetet citál – fölbukkanhat a high-tech, hiszen internetkávézó a világ legeldugottabb részein is megkezdheti a működést. A digitális fényképek, a chat, az e-mail, az egyéb továbbítható tartalmak révén a távolság – digitálisan – nullára csökkenthető. A klasszikus honvágy átalakul, hiszen a kommunikáció korlátlanná válik a virtuális térben. Estevez úgy véli: komoly törés sincs az emberi kapcsolatokban, hiszen a közösségi média a folytonosság érzetét kínálja. Sik megjegyzi: napjainkban számos, messzemenően érdekes tudományos publikáció születik a témában, hiszen a változások nyomán rengeteg új generációs probléma került a tudósok célkeresztjébe.

Nem csoda, hiszen ahogy Mamadou Boro fogalmazott: internet nélkül esélye sem lett volna...

Az online információcsere részben átvette a személyes kommunikáció szerepét