Szentgotthárd elszállt százmilliói

Visszalépett egy 345 millió forintos uniós támogatás megpályázásától Szentgotthárd októberben megválasztott új vezetése arra hivatkozva: üres kasszával vették át a várost, nincs miből állni az önrészt. A döntés bírálói szerint az önkormányzat százmilliókat dobott ki az ablakon.

Tavaly döntött a szentgotthárdi önkormányzat arról, hogy megpróbál támogatáshoz jutni a Nyugat-dunántúli Operatív Program belváros-rehabilitációra kiírt pályázatán. Elkészítették, majd benyújtották a pályázatot, s azt idén nyáron, a kétlépcsős elbírálás első körében nyertesnek minősítették, így szinte borítékolható volt: Szentgotthárd 345 millió forintot kap belvárosa több terének, épületének korszerűsítésére.

Az önkormányzati választások után azonban új polgármestere lett a városnak, és a testületi tagok többsége is kicserélődött. Az új közgyűlés pedig úgy határozott: a város visszalép a pályázattól, mert nincs pénz a 83 millió forintos önrészre. Huszár Gábor, Szentgotthárd független polgármestere szerint fájó szívvel hozták meg ezt a döntést, de egyszerűen nem tehettek mást, mert üres kasszával vették át a várost. Kérdésünkre válaszolva közölte: az önrészhez képest óriási összegből, évente 2,2-2,3 milliárd forintból gazdálkodik a település, csakhogy 550 milliós hiánnyal küzdenek. Ebben a helyzetben pedig – tette hozzá –, bármennyire szeretnék is a korszerűsítéseket, a legfontosabb feladat a működőképesség megőrzése, s hogy fizetést tudjanak adni a dolgozóknak. A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta: ha a jövő évi költségvetésben mégis sikerülne forrást találni az önrészre, akkor folytatnák a projektet, ezért most megpróbálnak haladékot kérni a pályázat kiírójától.

Takács József, a város főmérnöke, a projekt előkészítője, a pályázati visszalépés egyik bírálója viszont azt mondta: most már késő, a támogatás végleg elveszett. Szerinte ugyanis november 30-ig kérhették volna a második fordulóhoz szükséges dokumentumok beadási határidejének módosítását. Erre azonban nem került sor, így szikrányi esély sem maradt arra, hogy a város hozzájuthat a támogatáshoz – tette hozzá Takács József.

Viniczay Tibor, Szentgotthárd előző polgármestere –akit korábban függetlenként választottak meg, idén októberben a Fidesz színeiben indult – azt mondta: százmilliókat dobott ki a város az ablakon. A volt polgármester nem vitatja, hogy rendkívül feszített a város gazdálkodása, ám szerinte lett volna lehetőség az önrész előteremtésére. Ráadásul – folytatta – az önrészt három év alatt kellett volna állni, 2011-re mindössze tízmillió forintos kiadás jutott volna. A pályázati visszalépés szerinte azért is komoly hiba, mert a beruházással tíz év alatt megtérült volna az önerő nagy része.

A belváros egy része megújult, de több épület – így például a kulturális központ – rekonstrukcióra szorul
A belváros egy része megújult, de több épület – így például a kulturális központ – rekonstrukcióra szorul
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.