Be is mutatja a magával hozott iratokat: a friss bírósági kivonatot az egyesület létezéséről, a szervezet alapító okiratát, valamint az egyesület elnöke és két tanú által aláírt meghatalmazást az átíráshoz. Mivel a közhasznú egyesületek gépjárműátírása illetékmentes, főhősünk alaposan meghökken, amikor az okmányiroda dolgozója közli:

– Ötvenhatezer forint lesz.

– Az nem lehet – rázza meg a fejét az ügyfél –, nekünk az ilyesmiért nem kell fizetni.

– Ezt meg honnan veszi? –kérdezi erre az ügyintéző.

– Nem én veszem, törvény mondja ki.

Erre az okmányiroda alkalmazottja bólint:

– Rendben, akkor hozzon erről igazolást!

– Tessék?! – kerekedik el főhősünk szeme. – Én hozzak igazolást egy törvényről?! Honnan? A Parlamentből?

Az ügyintézőt azonban nem lehet zavarba hozni:

– Hozzon az APEH-től!

– Kedves asszonyom, én jogot végeztem – válaszolja az ügyfél –, nagyon jól tudom, hogy az APEH az illetékmentességünket szavatoló törvényről nem fog igazolást adni.

Az okmányiroda dolgozóját azonban nem tudja meggyőzni. Főhősünk elmegy az APEH-hez, ahol kissé megmosolyogják, s közlik vele, hogy illetékmentességről nem adhatnak igazolást.

Azt azonban szívesen igazolják, hogy a szóban forgó egyesület közhasznú.

– De arról nem kell igazolás – érvel az ügyfél –, hiszen a közhasznúság ténye benne van a bírósági kivonatban.

– Ha nem, hát nem –válaszolja az APEH dolgozója –, de ha mégis szüksége lesz az igazolásra, akkor adjon be kérvényt, s harminc napon belül igazoljuk, hogy az önök egyesülete közhasznú.

– Ajjaj, az késő lenne –mondja főhősünk –, merthogy a gépjárműátírást tizenöt napon belül rendezni kell. Visszamegy hát az okmányirodai ügyintézőhöz, s közli, hogy az APEH nem adhat egy törvényről igazolást.

– Ha nem, hát nem –mondja amaz –, akkor hozzon egy aláírási címpéldányt egy közjegyzőtől arról, hogy a maga meghatalmazását tényleg az egyesület elnöke írta alá.

– Tessék?! – kérdi az ügyfél. – Akkor minek az a két tanú, akinek az aláírása a meghatalmazáson szerepel?

Főhősünk hiába érvel.

Megcsináltatja hát az aláírási címpéldányt, s boldogan tér vissza az okmányirodába. Az ügyintéző átnézi az iratokat, majd azt mondja:

– Rendben, de az átírás csak akkor lehetséges, ha befizeti az ötvenhatezer forint illetéket.

– De hát illetékmentesek vagyunk! – csattan föl főhősünk, mire az okmányiroda dolgozója legyint:

– Fizesse be, legfeljebb visszaigényli az illetékhivataltól!

Az ügyfél szétnéz merengve, okos fejével biccent, és fizet.

Ám két héttel később levelet kap, amelyben az áll: az okmányiroda bejelentést tett a helyi rendőrkapitányságon szabálysértés miatt, mivel a szervezet túllépte a gépjárműátírás tizenöt napos határidejét.

Főhősünk ezután rendőrségi idézésre megjelenik a kapitányságon, ahol azzal védekezik, hogy az egyesület tizenöt napon belül szerette volna átíratni az autót, ám az ügyintézés valami furcsa oknál fogva elhúzódott. A rendőrség megértő, és megszünteti az eljárást.

Egy héttel később az egyesület levelet kap az illetékhivataltól, amely közli, hogy az állam haladéktalanul visszautalja a befizetett ötvenhatezer forintot. Indoklás: közhasznú egyesületek számára a gépjárműátírás illetékmentes.