Beutaló nélkül sem kérnek pénzt

A kórházak ugyan kisajtolhatnának egy kis extra bevételt a körzeten kívüli pácienseikből, de valójában nem érdekük elriasztani a mások területéről érkező betegeket, mert végül így is ugyanannyi pénzt kapnak.

Az úgymond extra szolgáltatásért beszedett díjakból az egészségügyi intézmények évente körülbelül 2,5 százaléknyi bevételhez jutnak. A számlázható szolgáltatások közt egyebek mellett kérhetnének pluszdíjat az orvosválasztásért, illetve a beutaló nélkül érkezőktől, mégsem teszik. Mert ahány forintot ilyen módon a betegtől beszedtek, éppen annyival kevesebbet kaptak az egészségbiztosítótól. (A jogszabály szerint ugyanis most a szolgáltatás értékének 30 százalékát, maximum 100 ezer forintot kaphatnának minden, rendszerben bolyongó betegtől.)

Ahány forintot beszednek a kórházak a beutaló nélküli betegtől, éppen annyival kevesebbet kapnak az egészségbiztosítótól
Ahány forintot beszednek a kórházak a beutaló nélküli betegtől, éppen annyival kevesebbet kapnak az egészségbiztosítótól

A beutaló nélkül érkezőktől beszedendő díjakról a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjában még egy tábla is tájékoztatja a betegeket, Sásdi Antal orvos igazgató ennek ellenére határozottan állítja, mindez nem több, mint ottfelejtett plakát, amit azonnal el is távolítanak. Nem érdeke egyetlen intézménynek sem, hogy elriassza az éppen odatévedő beteget. A kórházak ugyanis teljesítményelszámolás alapján jutnak bevételhez, és hogy az optimális betegforgalom garantálható legyen, szükség van az úgynevezett területen kívüliekre is. A legtöbb, a beutalási rendet megkerülőt budapesti kórházak látják el, itt körülbelül 40 százalék az arányuk, főként a Pest, a Fejér, a Heves és a Komárom-Esztergom megyei kórházak helyett látják el őket. A legfegyelmezettebbek a Békés, a Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében élők, mindössze öt százalékuk megy másik kórházba.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet nyáron nyilvánosságra hozott vizsgálata egyértelműen bizonyítja, hogy ahány kórház, annyiféle a díjszedési gyakorlat. Így például a kórházak kérnek pénzt az extra hotelszolgáltatásokért, a halottmosdatásért és öltöztetésért, a betegdokumentáció fénymásolásáért vagy ha valaki a hagyományos törésrögzítő helyett speciális könnyített gipszet kért, de a beutalási rend megkerüléséért soha. Még az Országos Gerincgyógyászati Központban sem kérnek a betegtől pénzt, ha ragaszkodik az intézményhez vagy a központ valamelyik nagyobb hírű sebészéhez, pedig ennek a kórháznak az egyik leghosszabb a várólistája. Papik Kornél, az intézet igazgatója lapunknak azt mondta: a beteg náluk is csak az extra igényekért – egyágyas szoba, emelt szintű étkezés –fizet, vagy olyan kezelésekért, amelyek nem részei a protokollnak. Ám még ezzel együtt is az évi másfél milliárdos intézményi bevételből mindössze néhány tízmillió forintot jelentenek ezek a pluszbefizetések.

A kórházak ha a jogszerűen beszedhető díjakat nem is kérik el, de azért másként próbálnak bevételhez jutni. Például visszaállnak a régebbi technológiára, a töréseknél nem szegelnek, hanem hajlított lemezt használnak éppúgy, mint tíz éve. Van olyan városi kórház, ahol a hasi műtéteknél nem alkalmaznak testhálót, mert az operációk 150-200 ezer forintos árából nem lehet kigazdálkodni az 500-520 ezer forintos implantátumot. Így viszont nagyobb a veszélye, hogy a beteg sérvet kap majd az operáció szövődményeként. Másutt a legolcsóbb műtéti cérnára tértek át, és kínai, indiai termékeket használnak.

Az Orbán-kormány egészségpolitikáért felelős államtitkárának, Szócska Miklósnak a rendszer átalakításáról szóló vitairata is fölveti, mint az intézményeket pénzmaghoz juttató lehetőségként, hogy a betegutakat megkerülőktől szedjenek térítési díjat. Ám utóbb kiderült, hogy ez csak távlatos elképzelés, és inkább csak mint tisztázandó kérdést vetették fel. Szócska Miklós szerint ez ugyanis egyelőre nem fér össze azzal, hogy a rendszerben most kallódó beteg, ha végre rátalált a megfelelő ellátásra, akkor extra díjjal büntessék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.