A téllel újra megjelentek a miskolci fészekrakók
A gondok két-három évvel ezelőtt kezdődtek, amikor az úgynevezett Fészekrakó program segítségével közel kétszáz család költözött be a lakótelepre a Miskolchoz közeli, elszegényedett kistelepülésekről, például Ongáról, Gesztelyről, Halmajról. A lakásokat megvásárló családok a gyerekeik után járó szocpol támogatást önrészként felhasználva bankhitelt vettek fel, amelyből a gyanú szerint a zökkenőmentes ügyintézést garantáló banki tisztviselők és az adásvételt intéző ügyvédek is részesültek.
Vállalkozók és munkaadók is részt vettek a nagyszabású csalásban, méghozzá úgy, hogy „papíron” alkalmazták az érintett lakásvásárlókat, s így igazoltak nekik rendszeres jövedelmet – enélkül ugyanis a bank nem utalta volna ki a hitelt. Százhatvan lakást szereztek meg ilyen módon: a kárérték meghaladja a másfél milliárd forintot. Csalás és okirathamisítás miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság indított vizsgálatot: tegnapi tájékoztatásuk szerint már több mint kétszáz gyanúsítottja van az ügynek.
Az Avason az új lakók beköltözésével felborult az addigi, viszonylagos nyugalom. A miskolci önkormányzat Káli Sándor korábbi miskolci polgármester javaslatára százmillió forintot különített el arra, hogy megvásárolják azokat az avasi lakásokat, amelyeket a bentlakók tartozásai miatt elárvereznek. Tizenöt ingatlant meg is vettek: ezek közül néhányba rendőrök költöztek, de több lakás az elmúlt hónapokban felújításra várva üresen állt.
Legalábbis eddig.
A hideg téli napokban ugyanis a lezárt lakások egy részébe visszaköltöztek a korábbi lakók. – Legalább huszonöten laknak újra a szomszédunkban, egy olyan lakásban, amit korábban is ez a család használt. Akkor még csak tízen éltek a kétszobás panelben, most viszont kétszer ennyien tértek vissza – mondta az avasi állapotokról rendezett lakossági fórumon egy középkorú férfi. Az érintettek továbbra sem fizetik a rezsit és a közös költséget, így a társasházak egyre nagyobb adósságot halmoznak. Volt, ahol több hétre kikapcsolták az áramot, nem működött a lift sem, a kisgyerekes anyukák, idősek kénytelenek voltak gyalog felmászni a hetedik, nyolcadik emeletre. A lakások eladhatatlanná váltak.
– A rendőrség nem tud arról, hogy önkormányzati tulajdonban lévő lakásokba önkényesen beköltöztek volna családok – tájékoztatott Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőrfőkapitányság sajtószóvivő-helyettese. Ez esetben a lakók bejelentésére intézkedtek volna, de ilyen jelzést nem kaptak. Néhány névtelenséget kérő lakótól viszont megtudtuk, mi is történt valójában.
– Nyáron, a jó időben egyes családok visszamentek a régi falujukba, és most, hogy hideg van, visszajöttek, és „hálából” magukkal hozták az őket nyáron befogadó rokonokat is –panaszolta egy elkeseredett aszszony. – A Fészekrakó-ügy megoldása nem megy egyik napról a másikra, nem arról van szó, hogy megfogunk több tucat embert, kiemeljük a mostani lakóhelyéről, majd becsukjuk utánuk az ajtót, és akkor minden rendben lesz – mondta kérdésünkre Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármester, aki szerint először azokat a jogszabályokat kellmegalkotni, amelyek lehetővé teszik, hogy az együttélésre képtelen embereket elköltöztessék – ez azonban újabb problémát vet fel, hisz a lakhatásukról ez esetben is gondoskodni kell.
Egy olyan komplex programot szeretnének kidolgozni, amely nem elkülöníti a nehéz sorsú és gyakran beilleszkedni képtelen embereket a többiektől, hanem integrálja őket. A terv elkészítése hónapokba, megvalósítása viszont évekbe telik. Az Avasi lakótelepiek azonban türelmetlenek, azt mondják, már eleget tűrtek, s nem tudnak éveket várni arra, hogy megint normálisan élhessenek.