Shöpflin György a félautoriter államokról: Igazság, ahogy azt mi hallani akarjuk
Schöpflin György szerint a Nyugat saját hitelességét veszélyezteti, amikor a korábbiaknál barátibban bánik a félautoriter, neokommunista államokkal. A Fidesz EP-képviselője, Orbán Viktor alkotmányozó tanácsadó testületének tagja egy budapesti konferencián tartott előadást. A szakértő példaként említette Iránt és Kínát, hozzátéve, Oroszország sem demokrácia, hanem egyfajta irányított demokrácia.
Schöpflin György szerint a hatalom teljes birtoklása elérhetetlen és kontraproduktív a „majdnem kommunista államokban”, ahol a hatalom gyakorlását a kormány által gyakorolt félig autoriter technikákra alapozzák. Az egységes, egycsatornás kommunikációs térben a Nyugat nyelvét használják. „A szavak a helyükön vannak, de mást értenek alatta” –mondta, hozzátéve: „A beszélő az igazság előadása közben úgy beszél, ahogy azt mi hallani akarjuk, s ez aláássa az intézmények tekintélyét”. Schöpflin György azt mondta: az „autoriter modernitásban” az ellentmondás nagyon alacsony fokát tűrik el, nem létezik alternatíva.