Ha azt vesszük, hogy az Index információi szerint a tanulmányírók mindezért hatmillió forintot kaptak, de úgy, hogy a szövegből még olyan részeket sem húztak ki, mint a „Hadd zárjam előadásomat Kant-idézettel” formulát, akkor határozottan életképes a vállalkozás.

Az immáron Kanttal is megtámogatott tanulmányt egyébként a Fővárosi Közterületfenntartó Vállalat rendelte meg más dolgozatokkal egyetemben, név szerint Tölgyesi vezérigazgató-helyettes, a szakértők és a dilettánsok szerint is jóval értéken felül. Mármost azon, hogy a teljes vezetői állományt átveri egy csoport, nincs mit csodálkozni, hiszen ember el nem olvasssa az ilyen tanulmányokat, az már viszont igen különös, hogy miért nem ül a vezérigazgató-helyettes is fogdában a fővárosi közműcégek megtisztítása jegyében a többi áltanulmány-rendelő kollégával. Hacsak azért nem, mert vannak rossz kommunisták és vannak jó kommunisták, előbbiek rosszul, utóbbiak viszont jól herdálják el a közvagyont. Tölgyesi nyilván az utóbbi csoportba tartozik, mert nemhogy felelősségre vonták volna, egyenesen kinevezték vezérigazgatónak.

Igaz, a tanulmányíró-csoportot még el se lehet nagyon ítélni, mert ahhoz, hogy Palánkai professzor előadását ellopják, majd a tanulmányba illeszszék, előbb, ha átabotában is, de el kellett olvasni, sőt még az is elképzelhető, hogy másolás közben ragadt is valami a társaságra. Ez fontos.

Mert Debrecenben például, olvasom épp ebben a lapban, a Controll Holding Tanácsadó Zrt. önkormányzati megrendelésre húszmillióért elkészítette Debrecen városának civilstratégiai tervezetét, amelyről kiderült, hogy a zárófejezete szó szerint azonos a Székesfehérvárnak is eladott anyagéval.

Ők már nem kommunisták, ők már az új fiúk. Itt van lassan az ideje, hogy a lopás, lenyúlás, s egyáltalán a pofátlanság (mint politikai kategória) műfajában disztingváljunk: a kommunisták ugyanis, akik ugyebár hasonló áltanulmányokkal árasztották el az országot, az ellopott anyagot helyenként legalább átírták, az adatokat aktualizálták, bizonyos értelemben tehát szellemi munkát végeztek, illetve annak a látszatát keltették.

Az új fiúk viszont, akiket méltatlanul új undokaknak is hívnak némelyek a költőtől koppintva, már a látszatra sem adnak, egyszerűen becsapnak mindenkit, a sajátjaikat is, és nem értik, hogy mi a kivetnivaló ebben. Mondjuk, ez érthető, hiszen a fiúk az életükben nem dolgoztak, azt se tudják, mi az, ezért is súlyos tévedés a jelent az ötvenes évekkel összemosni. Mert az lehet, hogy a gyalupad mellől kiemelt melósból a párt botcsinálta igazgatót csinált, s hogy Pióker Ignác orosz mintára csalással lett sztahanovista, ám ezek az emberek legalább láttak már gyalupadot, éreztek műhelyszagot, utaztak munkásvonaton, tehát volt némi fogalmuk arról, hogy kik nevében gyakorolják állítólag a hatalmat.

A fiúk viszont nem tudják, mi a munka, csak rekvirálni tudnak, amivel most nem a gyalupados éveket hiányolom, hiszen majd mindegyik jogász, hanem, hogy legalább a saját szakmájukat ismerjék. Ám enynyi ellentmondással teli, hibától hemzsegő, már az elfogadása pillanatában alkalmazhatatlan, dilettáns törvény még nem született demokráciában. Meg lehet nézni, mi jön ki a kezük alól, hogy aztán ehhez még a nyegle, kioktató modor járuljon, megannyi párttitkár a legsötétebb évekből. Mert van abban valami tragikomikus, ahogyan például Lázár frakcióvezető, aki nem is olyan régen még Rapcsák polgármester aktatáska-hordozója volt Hódmezővásárhelyen, foghegyről, zsebre vágott kézzel teremti le a volt államfőt az elmúlt húsz év miatt: a csicska a nemzetközi hírű, Széchenyi-díjas alkotmányjogász, akit mi magunk ugyan nem kedveltünk különösebben, de akkor is. Már a látszatra sem adnak, hogy lássa a világ: ha ellopunk is mindent, a jó modorra azért még adunk. Így viszont, ezzel a stílussal és tartalommal tényleg olyan, mintha orosz megszállás lenne megint, legfeljebb most oroszok nélkül.

Ámbár a karóránkat most csatolják le éppen.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa