Összeférhetetlen tag a Közszolgálati Közalapítványban?

A médiatörvény szerint összeférhetetlenség áll fenn a médiakuratórium egyik tagjánál – állapította meg a Népszabadság által felkért médiajogász. Varga Szilvia fideszes kurátor ugyanis egy olyan cég – a Hungarofest – igazgatója, amely reklámügynökségekkel áll kapcsolatban. Ezt viszont törvény tiltja.

Varga Szilviát, a Fidesz egykori vezető rendezvényszervezőjét a kormányváltás után nevezték ki a Hungarofest egyik igazgatójává. A Hungarofest jelenleg nonprofit kft. formájában működik, tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank, a társaságot 2000-ben minisztériumi háttérintézményként a nemzetközi kulturális örökség minisztere alapította. A kormányváltás után a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium úgy döntött, hogy ezentúl az összes állami ünnep megszervezését a Hungarofestre bízza. Ezt a közelmúltban az Indexnek azzal magyarázták, hogy így lényegében „házon belül” oldják meg a feladatot, és ezzel nem kell külső vállalkozásokat megbízni. A cég az augusztusi döntés után már az október 23-i rendezvényeket is menedzselte, amire csaknem százmillió forintot adott az állam. A Hungarofest nemzeti rendezvényszervező divíziójának élére pedig Varga Szilviát nevezték ki, aki éveken át a Fidesz és Orbán Viktor nyilvános rendezvényeinek – kongresszusok, évértékelők, nagygyűlések – szervezési munkáit irányította. Az Országgyűlés október közepén fideszes delegáltként a (négy közmédium feletti összevont felügyeletet ellátó) Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumába is beválasztotta Varga Szilviát, kilenc évre.

Varga Szilvia két tisztsége a médiát és a hírközlést szabályozó törvény nyári módosítása alapján összeférhetetlen – állapította meg a lapunk által felkért médiajogász. A nyáron elfogadott médiatörvény 35. paragrafusa ugyanis kimondja, a Médiatanács és a médiakuratórium tagjai nem állhatnak foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban költségvetési szervvel, párttal, de lapkiadóval vagy olyan gazdasági szervezettel sem, amely megbízási, vagy vállalkozási jogviszonyban áll műsorszolgáltatóval, lapkiadóval, terjesztővel, forgalmazóval, reklámügynökséggel. A Hungarofest jelenleg is futó szerződéses partnerei között azonban több ilyen, a fenti összeférhetetlenségi listán szereplő cégtípus szerepel. A Hungarofest által a Pécs 2010 – Európa Kulturális Fővárosa médiatervezésére és médiavásárlására kiírt, bruttó 880 millió forintos keretöszszegű közbeszerzést a Berg Média Kft. nyerte el még 2009-ben, a reklámügynökség 2010 végéig médiatervezési, médiavásárlási és ehhez kapcsolódó ügynökségi szolgáltatásokat végez. A törvény alapján így a reklámügynökséggel szerződésben álló Hungarofest egyik igazgatója nem lehetne a Közszolgálati Közalapítvány kurátora. A Hungarofest ráadásul – alapító okirata szerint – lapkiadással is foglalkozik, és ez ugyancsak ütközhet az összeférhetetlenségi szabályokkal.

Balogh László kuratóriumi elnök lapunknak adott tájékoztatása szerintVarga Szilvia nem jelezte, hogy összeférhetetlenség állna fenn; a csütörtöki kuratóriumi ülésen jogászokkal áttekintették az ügyet, megállapításuk szerint nincs összeférhetetlenség. (Amennyiben ezt mégis megállapítanák, akkor azt harminc napon belül meg kell szüntetni, különben a kuratóriumi tagság megszűnik.) Balogh László beszámolója szerint a kuratórium megalakulásakor a vitatott eseteket rendezték, így például Kránitz László is megvált párttisztségétől (Kránitz eddig a soproni, illetve Vas megyei MSZP egyik vezetője volt). A Médiatanácsnál megkeresésünkre arról tájékoztattak, hogy a Médiatanács elnöke, tagjai, valamint az általuk delegált kuratóriumi tagok esetében sincs összeférhetetlenség. Kerestük Varga Szilviát, de sikertelenül.

Varga Szilvia (balra) és Szalai Annamária koccint
Varga Szilvia (balra) és Szalai Annamária koccint
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.