BKV-sztrájk lehet karácsonykor

Könnyen lehet, hogy karácsonykor leáll a tömegközlekedés Budapesten. A BKV dolgozói ugyanis a sztrájktól se riadnak vissza, ha a BKV adós marad éves bérük maradványrészének kifizetésével.

Bár a kormány megígérte, a 12,5 milliárd forintos állami támogatás még mindig nem érkezett meg a BKV számlájára. Az ötmilliárd forint értékű állami bankgarancia híján a bankhitelt sem tudja lehívni a közlekedési vállalat, habár a pénzintézettel már megállapodott a folyósításban. Az állami segélycsomag részeként várt 7,5 milliárd forint készpénz pedig különösen hiányzik, mivel ennek hiányában lassan a dolgozóknak sem tud fizetni a cég. Decemberben még csak a bértömegmaradvánnyal marad adós, januárban viszont a bérekre sem futja.

–A cégmenedzsmentje és a szakszervezetek az idén 39,5 milliárd forint bértömegben egyeztek meg. A megállapodás értelmében az év végén a bérre szánt pénz megmaradó részét szétosztják a dolgozók között. Ez nem jutalom, ezért az emberek megdolgoztak. A maradvány ugyanis abból keletkezett, hogy a betegállományba ment munkatársak helyett csak végszükség esetén hívtak be mást, a vezénylésnél rigorózusan figyeltek arra, hogy éppen csak annyi ember legyen bent, amennyi elengedhetetlenül szükséges, miközben az ötvenfős létszámhiányból adódó feladattöbbletet is elvégezték – magyarázza Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke. A troli-, villamos-, HÉV- és metróüzemágakban dolgozókat tömörítő érdekképviselet vezetője – a többi szakszervezeti képviselővel együtt – annak rendje és módja szerint fel is kereste a BKV gazdasági igazgatóját, aki nem tagadta a csaknem 500 millió forintos bérmegtakarítás tényét, ám egyúttal azt is közölte, hogy a vállalat nem tud fizetni. Az állam még mindig adós a cég költségvetésébe is beépített összeggel.

Többet is veszíthetnek a BKV dolgozói az átlagosan bruttó 46 ezer forintnál, bár karácsony előtt ez is igen jól jönne mindenkinek. Az állami támogatás késlekedése miatt – információk szerint – már a decemberi alapbérek és pótlékok kifizetését is csak úgy tudják megoldani, hogy késlekednek a külső beszállító cégek számláinak kiegyenlítésével. A januári fizetésre azonban már nem futja.

A BKV Zrt. kérdésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy a kormányzati támogatás átutalásáról jelenleg is folynak az egyeztetések. A cég bízik abban, hogy az összeg november 30-ig megérkezik. A vállalat egyébként nem tartja indokoltnak a sztrájkhelyzetet, hiszen a bérmegállapodás szerinti pénzmaradvány elosztásáról – a korábbi évekhez hasonlóan – tárgyalnak az érdekképviseletekkel, és bíznak a megegyezésben.

– Már nem hiszünk az ígéreteknek – legyint Gulyás Attila. – Ezúttal nem a BKV vezetésén múlik a teljesítés. A menedzsment elismeri a követelésünket, csak nincs miből fizetnie. Az állam teljesen kivérezteti a vállalatot. Ez jól látszik a cég műszaki állapotán, a pótalkatrészhiányon. Tizenkétezer dühös ember vár a jogos jussára. Az eddigiekből is jól látszik, hogy ez a kormány csak a nyomásgyakorlásból ért – teszi hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.