Egy miniszterelnök-jelölt vendégszobája

Gondatlanságból elkövetett emberölés és életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt egy év, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték első fokon a veteményeskertjét árammal védő Szoboszlai Barna kesznyéteni nyugdíjast.

Lassú léptekkel, botra támaszkodva baktat Miskolcon a megyei bíróság folyosóján a hatvankilenc éves Szoboszlai Barna az ítélet kihirdetése után néhány perccel. Villanyt szerelt a napokban, de egy rossz mozdulat miatt leesett a kettős létráról, s megütötte a lábát, ezért jár nehezen. Kesznyéteni házába november elején költözött viszsza feleségével Monokról, ahová még az előző polgármester, Szepessy Zsolt hívta. Történt mindez azután, hogy a vádlott kesznyéteni veteményeskertjének kerítésébe áramot vezetett, így védve a termését a hívatlan látogatóktól. Az idős férfi ekkor még álmában sem gondolt arra, hogy valaha is egy párt miniszterelnök-jelöltje lesz belőle.

Most, hogy a szociáliskártya-ügyről elhíresült faluvezetőt nem választották újra, s egy fideszes polgármester került a székébe, Szoboszlaiéknak is menniük kellett Monokról. Az idős férfival beszélgetve kiderült: a polgármesteri hivatal első emeletén, egy kis konyhával és zuhanyzóval felszerelt vendégszobában laktak több mint egy évig Monokon, mellettük a diákszínjátszók próbaterme volt. Napközben egy magánember kertjét gondozták, s vállalták, hogy a terményért cserébe rendben tartják a portát. Ám ebből is majdnem per lett, Barna bácsi ugyanis önkényesen kivágta azokat a gyümölcsfákat, amelyeket csenevésznek talált. Tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon az idős férfinak amiatt kellett felelnie, mert kesznyéteni veteményeskertjét két évvel ezelőtt olyan drótfonattal vette körbe, amelybe áramot vezetett. Így történhetett meg, hogy 2008. június 30-án egy 48 éves helybéli férfi, Veres Zoltán halálos áramütést szenvedett, miután uborkát akart lopni Szoboszlai Barna portájáról. Veje súlyosan, míg a segítségükre siető másik rokonuk könnyebben megsérült.

A per tárgyalása hosszabb ideig szünetelt, miután a vádlott az idén tavasszal – a Szepessy Zsolt monoki polgármester által alapított Összefogás Párt miniszterelnök-jelöltjeként – öszszegyűjtötte és leadta a megválasztásához szükséges 750 kopogtatócédulát, s így mentelmi joga miatt minden, vele szemben addig meglévő bírósági eljárást fel kellett függeszteni. Miután a választások után kiderült, hogy a továbbiakban nincs mentelmi joga Szoboszlai Barnának, a per tárgyalása az idén ősszel folytatódott. Tegnap kihirdették az elsőfokú ítéletet: e szerint gondatlanságból elkövetett emberölés és életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt egy év, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték első fokon Szoboszlai Barnát. A tárgyalást vezető bíró azt mondta, hogy a bizonyítási eljárás során kiderült: a kertet minden oldalról körbekerített telkek vették körül, tehát „véletlenül” senki sem tévedhetett arra, továbbá a vádlottat korábban már többször meglopták. Ez enyhítő körülménynek számított. Az ítélet nem jogerős: az ügyész súlyosbításért, a vádlott és a védője felmentésért fellebbezett.

– Ez az ítélet fél siker, mert így nem kell börtönbe vonulnia Barna bácsinak – mondta a tárgyalás után Szepessy Zsolt, aki kérdésünkre közölte: noha már nem monoki polgármester, továbbra is támogatja a felmentéséért harcoló férfit. Ő ingatlanfejlesztő vállalkozóként korábbi lakhelyén,Nyíregyházán folytatja az életét, de nem tett le arról, hogy polgármesterként egyszer majd visszatérjen Monokra.

– Korábban sokat adakoztam a helyiek javára, de most ezt egy darabig szüneteltetem, hadd lássák, mit veszítettek – mondta Szepessy Zsolt, aki szerint azzal, hogy az új, fideszes vezetésű önkormányzat visszavonta az előző faluvezetés által megszavazott, sokat vitatott szociáliskártya-rendeletet – amely korlátozta volna az érintetteket abban, hogy mire költhetik a segélyt –, csak azt érték el, hogy az adófizetők forintjait továbbra is alkoholra, cigarettára és játékgépekre költhetik a lumpen családok. Arra, hogy mi lesz az általa alapított, Szepessy Zsolt szerint nagyjából százötven taggal rendelkező Összefogás Párttal, amelynek miniszterelnök-jelöltje lett Szoboszlai Barna, azt a választ kaptuk: a párt is „visszavonul” egy-másfél évre, mert –mint a volt monoki polgármester fogalmazott – „ekkora fideszes ellenszélben egyelőre hasztalan lenne bármit is tenni”.

Szoboszlai Barna azt mondta: ő szívesen visszaköltözne Monokra, mert megkedvelte az ottani embereket. A felesége azonban halkan megjegyezte: a férje inkább azért akar elmenni Kesznyétenből, mert attól tart, hogy tettéért elítéli a helyiek egy része. De a monoki polgármesteri hivatal vendégszobájának ajtaja bezáródott előtte.

Tegnap a bíróságon
Tegnap a bíróságon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.