– Egy éve egy szakmai konferencián azt mondta, a rendszer újraindítására lenne szükség.Megtörténik?

– Megkezdődött. Az államtitkárság Semmelweis-terv című vitairatából kiderül: az egészségügy átalakítására, egy úgynevezett államilag menedzselt rendszer megvalósítására készülünk.

– Ez a kórházak visszaállamosítását jelenti?

– Nincs szó tömeges és azonnali államosításról. A változtatások lényege a betegutak átszervezése, a tartalékok mozgósítása. Gondjaink jó része abból fakad, hogy nincs olyan szereplője az egészségügynek, amely a beteg gyors és hatékony ellátásában érdekelt. Mi ezt a szereplőt telepítjük a rendszerbe, és körülbelül egymillió vagy ennél valamivel nagyobb lélekszámú területenként létrehozzuk az úgynevezett Nagytérségi Egészségszervezési Igazgatóságokat. E testület tagjai a helyi intézmények menedzsmentjeiből kerülnek ki, tehát megvan a feladat elvégzéséhez a kellő helyismeretük. Az igazgatóság gondoskodna az intézmények közti ésszerű feladatmegosztásról, a közös beszerezések, informatikai rendszerek működtetéséről, a betegkezelések megszervezéséről. Vagyis arról, hogy ha valakinek panasza van, akkor a megfelelő helyen, a kellő orvos vizsgálja.

– Ez az egyszer már felszámolt, irányított betegellátási modellkísérlet…

– Lehetnek áthallások a korábbi regionális együttműködési kísérletekkel, de országos rendszerként ilyen kombinált eszközökkel, amelyekkel mi élnénk, még nem dolgozott senki. És mindezeket tapasztalatokra építjük. Ha egy megye kórházai külön-külön szerződéssel biztosítják a gyógyszereik közbeszerzését, akkor azt 30 százalékkal drágábban veszik, mint a nagy egyetemek. Ezért a fővárosban például az egyházi kórházak önként csatlakoztak az egyetemi beszerzési rendszerhez. Ha így felszabadítható több tíz-, netán néhány százmillió forint, akkor ezt meg kell lépni.

– De mitől lesz hatékony az állam?

– Miért, ami most van, az hatékony? Megoldást hoztak az egyéni tulajdonosi formák az ellátórendszer egészének a problémáira? Azt gondoljuk, hogy nem, épp ezért fel kell vállalni az újjászervezés felelősségét. Miért ne lehetne ez a szervező az állam?

– Mi lesz, ha egy polgármester odaáll ön elé és azt mondja, tessék, vigye ahová akarja a kórházamat?

– Ha állami kezelésbe akarja adni, komolyan tárgyalunk vele. De az állam nem a rosszul vezetett, eladósodott intézmények ledobó helye. Az intézmények átvétele elsősorban az ellátás, a betegutak, az együttműködés megszervezésének érdekében történhet. Tehát ez nem cél, hanem beavatkozási eszköz. Az elmúlt időszakban az egyéni vagy a helyi érdek felülírta az egészségügy megszervezésében a közérdeket vagy a fenntarthatósági szempontokat. Most az állam segítsége lehet az eszköz arra, hogy megpróbáljuk egyszerűsíteni az átrendeződés feltételeit. De bizonyára lesznek olyan intézmények is, amelyek stratégia szerepüknél fogva jobb helyen lennének állami kézben.

– Nagyotmondással vádolják az előző kormányokat, mert többet ígértek, mint amennyit adtak. Most mintha ez a kormány is bűnbe esett volna…

– Épp a Népszabadság elemezte két szakértővel a költségvetés tervszámait. Az akkor még három verziót tartalmazó körirat B verziójáról úgy vélekedtek, az egészségügyi kormányzat sikere, hogy ezt elérték. Mivel ez lett az előterjesztett verzió, szeretem ezt így nézni, de emellett abszolút realista vagyok. Ha a parlament elfogadja a számokat, az abban lévő összeg jó közelítéssel elég a fenntartható átrendeződéshez. Azt az üzenetet küldi az egészségügyi vezetőknek: ha az ideivel közel azonos erőforrásból többet tudnak kihozni, akkor több jut majd a dolgozóknak és a betegeknek.

– Mi lesz a holdingokkal, amelyek már megalakultak? Illeszthetők a vitairatban leírt szerkezethez?

– Az egyedi megoldások nehezítik az egységes eszközökkel való beavatkozást. Jelenleg nem támogatjuk a különutas megoldásokat.

– Ezek szerint eldőlt már a kormánypártok közt, hogy milyen egészségügy lesz.

– A kormány hivatalos egészségpolitikáját az államtitkárság jeleníti meg.

– Másként kérdezem: eldőlt, hogy mi lesz Pesti Imre budapesti főpolgármester-helyettes holdingosítási terveivel? Az ugyanis merőben más koncepcióra épít.

– Ő még nem tárgyalt erről velem, a részleteket nem ismerem. Én az egész ellátórendszer problémáival foglalkozom.

– Ez azt jelenti, hogy Budapestre is érvényes, hogy nagytérségi egészségszervezési igazgatóságok szervezik majd meg az ellátást 1,1 millió lakosonként?

– Nem emelném ki külön Budapestet, egységes országos rendszerben gondolkodunk. Ugyan a fővárosban koncentrálódik a progreszszív ellátóhelyek zöme, de ez egyetemi, egyházi, önkormányzati, állami és az agglomerációs intézményrendszerből áll. Rendszerben gondolkodunk, nem abban a szétesettségben, ami korábban volt.

– Mit lát majd a beteg mindebből január elsején?

– Azt, hogy megpróbáljuk a betegutakat megszervezni, és a rendszerben most még gazdátlanul kallódó embereknek egyre nyilvánvalóbbá válik majd, hogy melyik ellátáshoz hol jutnak hozzá. A várólisták tisztításával és rövidülésével is számolok.

– Mi van, ha valaki mégsem akarja az egységes utat járni és megkerüli a rendszert?

– Ez az egyik olyan kérdés, amelyben csak a társadalmi vita után szeretnénk dönteni. Számos olyan kényszerhelyzet van, amikor a beteg kiszolgáltatottá válik. Nem akarunk senkit olyan helyzetbe hozni, hogy szükség esetén ne tudjon a megfelelő helyre menni, a természetes mozgásokat, betegutakat nem szeretnénk korlátozni, mint ahogyan az sem kívánatos, hogy a fizetős ellátásba kényszerítsük a polgárokat.

– A vitairatnak van olyan része, amely fizetőssé tenné a rendszer megkerülését.

– Az egészségügyi szolgáltatóknak 1998 óta van lehetőségük arra, hogy az ellátási területen kívülről érkező betegektől részleges térítési díjat kérjenek, attól függetlenül, hogy a szolgáltatók eddig ezt nem kérték. Mi a rendszer átgondolását vetjük föl. Szó sincs arról, hogy a tárca új igénybevételi díj bevezetésére tett volna javaslatot. Semmi hátsó szándékunk nincs, csak megjelöltük néhány pontját a rendszernek, amiről azt gondoljuk: hozzunk döntést arról, hogy a jövőben mi legyen. Ilyen az is, amely arról szól, hogy a várólisták váljanak megkerülhetőkké, ha valaki zsebből fizeti az ellátás teljes árát. Van érv mellette: az a várólistán lévő, akinek erre nincs módja, gyorsabban sorra kerülhet. Van ellene: tovább növeli a rendszer igazságtalanságait, szegény és gazdag ellátására bontja az egészségügyet. Meg kell nézni, hogy a társadalom melyik érvet, melyik értéket tekinti erősebbnek.

„A változtatások lényege a betegutak átszervezése, a tartalékok mozgósítása”