Pintér: minden kárt megtérít az állam

Pintér Sándor belügyminiszter szerint a kormány egész Európában elismerést kiváltó ütemben dolgozik a vörösiszap-katasztrófa utáni helyreállításon, amelyhez kapcsolódóan a lakosság teljes anyagi veszteségét megtérítik a jövő év júliusának végéig.

Pintér Sándor pénteken – miután egyeztetett Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely polgármesterével –, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány eddig 4 milliárd 87 millió forintot fordított a veszélyhelyzet mielőbbi elhárítására. Összesen mintegy 55 milliárd forintos kárt okozott a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. zagytározójából kiömlött vörös iszap.

A kabinet vállalta, hogy az ingóságokban, illetve a külterületekben és a mezőgazdasági területekben esett károkat is felmérik, és a veszteséget megtérítik – idézte fel a belügyminiszter. Hozzátette: a kormány valamennyi, általa megelőlegezett kárösszeget visszaköveteli a Mal Zrt.-től, a kifizetés módjáról, így a tulajdonosok magánvagyonának esetleges bevonásáról azonban majd a bíróságnak kell döntenie.

Pintér kijelentette: nincsenek egészségügyi kockázatok a katasztrófa helyszínén. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) munkatársaival ismételten megvizsgálják a leginkább szennyezett területeket, továbbá egy egészségügyi központot is felállítanak.

A kárfelmérésről – miután az ügyintézés lassúsága miatt a devecseriek tiltakozó demonstráció szervezésébe kezdtek – a belügyminiszter elmondta: a lakók 30 százaléka elfogadta az igazságügyi szakértők által számukra felajánlott összeget, míg a többi károsult számára ismételt, egyedi elbírálás alá eső kárfelmérést biztosítanak.

Pintér Sándor közlése szerint az eddigi felmérések alapján a lakóházak újjáépítésére 7,9 milliárd forintot kell fordítani, míg a súlyosan szennyezett mezőgazdasági területek kármentesítése további 30 milliárd forintot tehet ki. Tili Károly kolontári, Toldi Tamás devecseri és Marton László somlóvásárhelyi polgármester bizakodásának adott hangot a belügyminiszterrel folytatott egyeztetés után.

Pénteken este lakossági fórumot tartottak Devecserben az iszapkatasztrófa egészségügyi hatásairól. A gyűlésen Csenki Géza, a károsultak tervezett demonstrációjának szervezője üdvözölte a városban felállítandó egészségügyi központ hírét, valamint a megjelent szakembereknek azt az ígéretét, miszerint hosszú távon nem kell számolni egészségügyi kockázatokkal.

A három polgármester – balról Marton László, Toldi Tamás és Tili Károly – egyeztetett a belügyminiszterrel
A három polgármester – balról Marton László, Toldi Tamás és Tili Károly – egyeztetett a belügyminiszterrel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.