Ne költsék el gyorsan a végkielégítésüket – ajánlja az államigazgatásból kipenderítetteknek Juhos Andrea, a karriertanácsadással foglalkozó DBM Magyarország ügyvezetője. Az álláskeresés ugyanis várhatóan hosszú és keserves menet lesz. Minél idősebb, minél kevesebb tapasztalattal bír az elbocsátott a versenyszférából, annál gyötrelmesebb.

Ma senki nem számíthat gyors váltásra. Akár a multik tették utcára, akár az új állami, önkormányzati vezetők. A munkaerőpiac telített. A multinacionális cégek többségénél rideg létszámstop van érvényben, még az elbocsátottak helyére sem vehetnek fel senkit. Mondhatnánk, semmi baj, hiszen a nemzetközi statisztikák szerint a munkavállalók 70 százalékát a lokális kis- és középvállalkozások szívják fel. Csakhogy a hazai kkv-szektor jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy jelentősen bővítse a foglalkoztatottak számát. Ezen legfeljebb a cégeknek nyújtott állami támogatások körének bővítése változtathatna. Például, ha két évig nem kellene utánuk társadalombiztosítási járulékot fizetni, ám ilyen könnyítésekről semmi hír.

Az államigazgatásból távozók jó része vélhetőleg még nehezebb helyzetben van. A versenyszféra eleve fenntartásokkal fogadja őket, főként akkor, ha még soha nem dolgoztak az állami szektoron kívül. A másik nehezítő körülmény az életkor. Az is baj, ha túl fiatal. A gyermekvállalás előtt álló hölgyek elhelyezkedési esélye eléggé csekély, de még mindig rosszabb helyzetben vannak a 45 év felettiek. Őket praktikusan leírta a munkaerőpiac. Nemcsak a multik, hanem mindenki. Kivételek természetesen akadnak. Nekünk is volt olyan kliensünk – mondja Juhos Andrea –, aki 49 éves létére két hónap alatt elhelyezkedett, méghozzá vezetői pozícióba. Csakhogy ehhez a szerencsén kívül kelendő „személyes márkára” van szükség. A munkában eltöltött évek alatt tudatosan épített és alakított ismertségre – hívja fel a figyelmet az ügyvezető.

A szakmai ismertség és presztízs felülírhatja az államigazgatási rendszerhez fűződő előítéleteket – erősíti meg a fentieket Zsoldosné Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke. – S ez nagy előny. A költségvetési intézményekben dolgozók ugyanis eleve hendikeppel indulnak az állásokért folytatott versenyfutásban. Az állami cégek üzleti eredményei nem a teljesítménytől függnek, mint ahogy nincsenek valódi elvárások és mérőszámok sem a munkavégzés hatékonyságára. A munkavállalók így óhatatlanul elkényelmesednek – sorolja a nagy államigazgatási rendszerben dolgozókkal szembeni fenntartásokat az elnök. Az ehhez hasonló megítélés elől legfeljebb a személyes ismertséggel és imázzsal bíró vezetők térhetnek ki. De még számukra sem előny a közigazgatási múlt. A profik éppen ezért ciklikusan váltogatják multi és állami pozíciókat, ügyesen keresztezve a kétféle kapcsolatrendszert. Ilyenkor az állami előélet a múlt egy felejthető darabja, nem az ott szerzett tapasztalokat, hanem magát az értékes tudással bíró embert „veszik meg”.

A csúcsról azonban csak kevesen zuhannak valóban a mélybe. Valakiből ritkán lesz senki. Legfeljebb akkor, ha érdemtelenül vált senkiből valakivé, s később sem volt képes érdemessé válni a kinevezésre. Ha a vezető beosztásban sem képezte magát, nem újította meg ismereteit, nem gyűjtött hozzá újakat, csupán élvezte a helyzetet. A valódi valakik zuhanása időleges. Karrier-rövidzárlat csupán. Többségüket eleve fenntartja kiterjedt kapcsolati hálójuk. S ha mégsem, akkor az esést gyors emelkedés követi ismét. Furcsamód, van akivel többször is előfordul ez a közjáték. Idővel ehhez is hozzá lehet szokni.

A talpra állás azonban nem feltétlenül jelent szokványos munkaviszonyt. A vezetők gyakorta saját vállalkozást indítanak, vagy betársulnak valahová. A csúcsvezetők – legyenek akár állami, akár multi cégnél – ritkán keresnek állást közismert módszerekkel. Hiába is keresnénk őket fejvadászok adatbázisában. Ilyen segítséget is legfeljebb ismeretségi körön belül kérnek.

A sikeres álláskeresés kulcsa az előző munkakezdésben van – vallja Zsoldosné Csaposs Noémi. – Ha már akkor tisztázzuk, hogy mire kell nekünk ez az állás, mit nyerhetünk és esetlegesen mit veszíthetünk az adott pozícióval, akkor később tudatosan készülhetünk a továbblépésre. Új készségeket szerezhetünk, új ismeretségeket köthetünk, esetleg pénzügyi tartalékot képezhetünk. Az államigazgatásba belépőknek kötelező számolni a ciklikus kormányzás okozta kényszeres váltásokkal. Ez a szükségszerűség egyébként jól is jöhet, hiszen nem engedi ellustulni a munkavállalót, így gyors megújulásra képes. Csakhogy az államigazgatás az utóbbi években sok olyan munkavállalót is felszívott, aki a megfelelő tudás hiánya miatt szorult ki a versenyszférából, s hiányosságait a költségvetési intézménynél eltöltött évek alatt sem pótolta. Ők valóban nagy bajba kerülhetnek most. A gazdasági válság ugyanis erős szelekciós folyamatot indított el a versenyszférában is, így az onnan korábban kiesőknek, most még kevesebb esélyük van a bekerülésre. Bár most éppen a minisztériumokba és más állami intézményekbe se könnyű a bejutás.

A nagy állami rendszerek mostanában inkább leépítenek. A létszám és a mérték egyelőre nem ismert, de a lavinaszerű folyamat akár negyvenezer közszolgát is érinthet, nem számolva a nyugdíjba menőkkel, ez akkor is testes szám. Az elbocsátottak továbblépésének szervezett segítéséről – mint ahogy történt ez a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium néhány évvel ezelőtti száz főt érintő létszámelépítésénél – egyelőre nem hallani. A végkielégítések öt évre visszamenő megadóztatását viszont már törvénybe is iktatta a parlament. A magára hagyott, esetenként pénzügyi tartalékkal sem rendelkező elbocsátottak újrakezdése különösen nehéz lesz.

Az államigazgatásból távozók hosszú álláskeresésre számítsanak. Számukra az a legfontosabb, hogy a köztes időt is tevékenyen töltsék – tanácsolja Juhos Andrea. – A tétlenség ugyanis testileg és szellemileg is tönkretesz. A gyakorta szemmel is látható leépülés ugyanis az álláskeresés sikerének akadályává válik. Ennél még az ingyenmunka is jobb. A testi-lelki karbantartás mellett új ismeretségek köthetők, új tapasztalatok nyerhetők. S az állásinterjún mégiscsak jobban hangzik az erről szóló beszámoló, mint az üresen pergő napok panasza. Ráadásul a felhalmozott tudás hasznosítása sikerélményt nyújt, ami az elbocsátás aláásta önbizalomra is jótékony hatással bír. Az elhúzódó álláskeresés egyúttal arra is alkalmat teremt, hogy berozsdásodott nyelvtudásunkat megújítsuk, vagy éppen sportoljunk.

– Az alaposan megkurtított végkielégítések sokakat késztethetnek új helyzetértékelésre – teszi hozzá Juhos Andrea. – Vannak, akik éppen az elbocsátó szép üzenetekhez mellékelt tekintélyes összeg ek miatt várták ki a zárszót. Ők most egzisztenciálisan is kínos helyzetben találhatják magukat. Különösen igaz ez az eddig felsővezetőként dolgozó, középkorú több gyermekes családapákra, akiknek a feleségük soha nem dolgozott. Őket az idő is szorítja, így akár alacsonyabb beosztást is elfogadnának, csakhogy az üzleti világ nem kedveli a visszalépőket.

Juhos Andrea szerint nem ártana némi társadalmi szolidaritás. Mostanában meghökkenve hallom – mondja –, hogy a gazdasági élet néhány szereplője úgy állítja be a közigazgatásban dolgozókat, mint akik korlátoltan gondolkodnak, lassúak, nem dolgoznak eleget, mintha az államigazgatás jelen állapotáért pusztán ők lennének a felelősek. Túlzó tévedés, amire sokan rá is játszanak. Ez mindenki csónakja. Közösen kellene partra evezni.