Laborc gyanúsított lett

Gyanúsítottként hallgatták ki a Budapesti Katonai Ügyészségen Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőjét – adta hírül a Magyar Nemzet.

Balogh Zoltán, a katonai ügyészség szóvivője érdeklődésünkre Laborc nevének említése nélkül is csak anynyit közölt, hogy nemrég egyesítették Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő feljelentését egy február óta zajló másik nyomozással. A szóvivő az eljárás érdekeire hivatkozva arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a februári ügy is feljelentés alapján indult-e, s ha igen, ki tett feljelentést. Futó Barnabás ügyvéd, az UD Zrt. jogi képviselője is csupán a sejtését fogalmazta meg, amikor kérdésünkre azt mondta: feltehetőleg az UD-üggyel lehet összefüggésben a korábbi eljárás is.

Demeter Ervin a polgári titkosszolgálatok elmúlt nyolcévi tevékenységét vizsgáló parlamenti albizottság elnökeként úgy fogalmazott: a testület gyanúja szerint az előző két kormányzati ciklusban pártpolitikai célokra is felhasználták a titkosszolgálatokat. Példaként említette, hogy Szilvásy György volt titokminiszter korábbi nyilatkozataival szemben nem az UD Zrt. tört be, illetve kísérelt meg betöréseket állami informatikai rendszerekbe, hanem egy állami hacker, akit személyesen Szilvásy ajánlott az NBH figyelmébe. Demeter szerint a Nemzetbiztonsági Hivatalnál bűncselekményt megvalósító műveleteket is végrehajtottak az elmúlt években.

Demeter az albizottság által feltárt gyanús műveletek kapcsán jogosulatlan titkos információgyűjtés, hivatali visszaélés, számítástechnikai rendszerek és adatok elleni bűncselekmény, személyes adatokkal visszaélés és hamis vád miatt tett feljelentést a titkosszolgálatok elmúlt nyolc évben végzett – megállapításai szerint – törvénytelen akciói miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.