Karizma

Lázár János szerint azzal, hogy a 98 százalékos különadóra, valamint az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítására vonatkozó javaslatait tegnap megszavazták, a Fidesznek sikerül tartania egyik „karizmatikus” választási ígéretét, a pofátlan végkielégítések rendszerének felszámolását, ami végeredményben a demokrácia erősítését jelenti.

Talán kevésbé karizmatikusan, de lehetett volna alkotmányos megoldást is találni ugyanennek az ígéretnek a betartására és a demokrácia dicsőségére, de kit érdekel ez. A lényeg, hogy a magánnyugdíjpénztári befizetések szintén igencsak karizmatikus (bár a választás során meg nem ígért), mondjuk így, khm... „eltérítése” ne kerülhessen az Alkotmánybíróság elé, mert abból baj lehet. Ha nem lehet elvenni az emberektől a pénzt, nem lesz miből fedezni a hiányt, csak megszorításokból, azok elkerülése meg szintén karizmatikus vállalás volt, és mint olyan, betartása erősíti a demokráciát.

Már ha nem tekinthető megszorításnak az, hogy a kormány hozam helyett hozomról beszél, mert azt még senki nem tudja, hogy a most az emberektől elvett pénzt mikor és hogyan fizetik vissza. Ha ez esetleg mégiscsak megszorításnak tekinthető (első ránézésre annak tűnik), akkor a Lázár János-féle gondolatmenet szerint csorbulna a demokrácia, hiszen mégsem teljesítettek egy választási ígéretet.

Jó-jó, fölösleges kekeckedés ez már, hiszen Orbán Viktor a költségvetési vitában mindenre pontot tett, amikor közölte: „mindent, ami akadályoz abban, hogy a gazdaság lábra álljon – és magyar lábra álljon –, félre kell gördíteni az útból. Akárki tette oda, akármikor, akármilyen ideológia, politika és rendszer nevében.” Mindez kevésbé karizmatikus megfogalmazásban: aki és ami a magyar gazdaság felemelkedésének útjában áll, azt el kell söpörni.

Ebből az következik, hogy a gazdaság felemelkedése csak úgy képzelhető el, ahogy azt Orbán Viktor gondolja, továbbá ha ez az út esetleg keresztezné mindazt, ami az alkotmányban és az azt őrizni hivatott Alkotmánybíróságban ölt testet, akkor félre kell söpörni a testületet és az alkotmányt is. Megtették, megteszik.

Sokak szerint Orbán Viktor szavait jobb, ha magára veszi a Költségvetési Tanács is, amely szóvá tette, hogy vannak gondok az orbáni úttal, mert jelentős hiányt okozhat. A Költségvetési Tanács valóban karizmatikus feladattal jött létre: „célzat és részrehajlás nélkül” bemutatni a gazdasági folyamatok és az országgyűlési döntések várható költségvetési hatásait. A szervezet létrehozását szorgalmazó volt államfő, Sólyom László szerint a tanács politikai ereje a nyilvánosságban rejlik. Az tényleg nagy erő, még akkor is, ha az Alkotmánybíróság és a jogállam egyike sem tömeggerjesztő hívószó, egyelőre. Tudja ezt Orbán Viktor is, aki töretlenül megy előre, nyomában az ő lázárjánosaival.

Apropó, Lázár: nem bizonyult elég karizmatikusnak ahhoz, hogy fölfogja, miniszterelnöke épp ezekben a napokban írta ki őt a komolyan vehető, egyszersmind rá valaha is veszélyesnek minősülő politikusok közül. Vannak ezzel így még néhányan. Orbán külső és belső kontroll nélkül maradt. És –ahogy Sólyom László fogalmazott az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbítására utalva – ezen a lejtőn nincs megállás. Már a fékezés is életeket menthetne – kívül is, belül is – a bukás előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.