„Az emberek erre szavaztak és nekünk, a nemzeti ügyek kormányának kötelességünk megfelelni az emberek akaratának” – hangoztatja lépten-nyomon a miniszterelnöki szóvivő. De mire is szavaztak? Leginkább arra, hogy az előző kormányerő tűnjön el. Forradalmi hevületről, új rendszerváltozásról, a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerének totális felszámolásáról, a független intézmények kisajátításáról, pártkatonák hadrendbe állításáról azonban április 25. előtt nem volt szó. Emlékezetes ugyanakkor, hogy az 1945. évi VII. törvénnyel létrehozott, nem túl jó emlékű népbíróság annak idején a „magyar nép nevében” hirdetett ítéletet. A nép, vagy ha jobban tetszik, az emberek utána még negyvenöt esztendeig szolgáltak hivatkozási alapul, miközben senki nem kérdezte őket, hogy mit is akarnak. Az a rendszer zsákutcának bizonyult. Amikor „az emberek” végre lehetőséget kaptak a döntésre, lényegében egyhangúlag nemet mondtak rá.

Most megint hasonló dolog történik: valahol, valakik döntenek helyettünk. Megmondják, hogy a szavazófülkében mire gondoltunk. Például a „pofátlan” végkielégítések megsarcolására visszamenőleg éppen öt évre, a 2006-os zavargásokat követő „koncepciós” ítéletek megsemmisítésére, s ráadásként a hatalom e szándékait keresztező Alkotmánybíróság kiiktatására. Ha tényleg forradalom volt, nincs helye „szakmázásnak”, ami csak bolsevik trükk (copyright Csurka István), vagyis: a jogállami normákra most ne hivatkozzék senki.

A visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma, mint a civilizáció egyik alapja? Ugyan! Ha a nép akarja, akár öt évre visszamenőleg kopasszuk meg azokat, akiket esetleg húsz–harminc évnyi munkaviszony után rúgtak ki, s volt pofájuk több mint kétmilliót felmarkolni. Elégtételt szolgáltatunk a 2006-os „szabadságharcosoknak” is, hiszen őket a gyurcsányi „diktatúra” hurcolta meg.

Nem lenne baj, hogy a jogosulatlanul gazdagodóktól visszaveszik a pénzt. Az sem, hogy a törvénysértő eljárások áldozatai elégtételt kapnak. Mondják ki, hogy az illetők nem vétettek, és fizessenek nekik illő kártérítést! De jogállami keretek között. Vizsgálják felül a közpénzekből kifizetett végkielégítéseket, és ha úgy találják, hogy a jó erkölcsbe ütköztek, támadják meg mindegyiket a bíróság előtt.

Hasonló a helyzet a 2006-os ítéletekkel is. Nyilván voltak törvénysértések, ám azokat ítélkezés előtt illenék bizonyítani. Lehetséges, hogy a bíróság rendőrök valótlan állításai, hamis jegyzőkönyvei alapján marasztalt el egyes tüntetőket, ám ezeket a jogsérelmeket aligha úgy kell orvosolni, hogy utóbb egy semmisségi törvénynyel minden rendőrt hazugnak, s valamennyi hatósági jegyzőkönyvet hamisnak nyilvánítanak. Előbb itt is bizonyítani kell. Ez fáradságos munka. Ha nem végzik el, felszámolják a jog uralmát. Akkor pedig a „fülkeforradalom” felzabálja majd akár a saját gyermekeit is.