Volt olyan (szélső)jobboldali hagyományőrző, aki blogjában azon háborgott, hogy a Rend főkapitánya, Várhelyi András, miután Horthy Miklós 24 éves országlását dicsőítette, „legalább ennyi kormányzási időt” kívánt az „új, nemzeti, keresztény-keresztyén” kormánynak. A sajtótudósítások nem említették meg, hogy a most szeptemberben kitüntetettek közül Harrach Pétert már 2009. szeptember 26-án, amikor az akkori parlament alelnöke volt, a Mátyás-templomban a Vitézi Rend Tiszti Keresztjével tüntették ki. Erős a gyanúm, hogy a kitüntetettek nem ismerik a Vitézi Rend történetét. Ha ismernék, nem vették volna át a kitüntetést.

A Rend Kis Kátéja (sic!) 1940-es kiadása a Rend megszületését a trianoni béke utáni időre, egészen pontosan 1920-ra teszi, amikor szerintük még az Isten is csak egyre hullatta könnyeit és: „Talán egy könnycsepp a kormányzó (Horthy Miklós) lelkére is hullott s ennek nyomán támadt a nagyszerű gondolat, a magyar lélekből lelkedzett eszme, a Vitézi Rend eszméje.” A Kis Káté szerint a Rend tagjai lehetnek mindazok, akik hősiesen harcoltak az első világháborúban és a „forradalmak alatt nemzeti érzésükkel kitűntek”. Azokat, akiket felvettek a Vitézi Rendbe, ünnepélyes külsőségek között maga Horthy Miklós avatta fel. Az 1921-től 1929-ig évente, majd 1934-től 1938-ig kétévente megrendezett nyilvános, vitézzé avatásról beszámoltak nem csak a lapok, hanem a filmhíradó is. A Vitézi Rendnek 1938-ban 17 060, 1944-ben 23 800 tagja volt.

Zsidó, harcolhatott akármilyen vitézül a világháborúban, lehettek bármilyen ellenforradalmi érdemei, nem kerülhetett a Rend tagjai közé, hiszen két fontos feltételnek nem felelt meg: nem volt „fajmagyar” és „keresztény erkölcsű”. Márpedig a Vitézi Rend Kis Kátéja kimondta, hogy a „Vitézi Rend tagjai, családtagjaik leszármazóival, egy erős, hatalmas, fajmagyar, keresztény erkölcsű, békében bölcs és dolgos, háborúban erős és a hazához mindenkor és minden körülmények között hű, nemzetfenntartó, a magyar társadalmat erősítő szervezetet képeznek.” 1940-től tiszteknek a nagyszülőkig, legénységi állományúaknak szülőkig felmenően kellett igazolniuk keresztény származásukat. Ha egy vitéz nősülni óhajtott, 1939-től be kellett mutatnia menyasszonya nagyszüleinek keresztlevelét is a házasságiengedély-kérelméhez.

Hiába gyűjtött össze a polgári liberális asszimiláns zsidók lapja, az Egyenlőség már az 1920-as évek elején 40 000 adatot zsidó katonák kitüntetéseiről, sebesüléseiről és izraelita vallású hősi halottakról, a Vitézi Rend még a sokszorosan igazolt, de izraelita vallású ellenforradalmárokat sem vette fel tagjai közé. Amikor ezért a diszkriminatív gyakorlatért 1930-ban, tehát a Rend megalapítása után csaknem tíz évvel, egyre többen és egyre élesebben bírálták a Rendet, vitéz Gömbös Gyula (vitézi igazolványa száma 2744-es volt és 1929-ben avatták fel) honvédelmi miniszter, aki büszkén vallotta magát antiszemitának, felháborodottan és gúnyosan söpörte félre a bírálókat és a bírálatot. Gömbös a képviselőház véderőbizottságának ülésén kijelentette, hogy a Vitézi Rend szuverén rend, amelynek tagja az lehet, akit a Rend hét főkapitánya felvételre méltónak talál. Még azt is hozzátette, hogy a Vitézi Rend demokratikus intézmény, és senkinek sincs joga tiltakozni, hogy kit vesz fel és kit nem soraiba, éppen úgy, mint ahogy senki sem bírálhatja a Máltai Lovagrendet, a Johannita Rendet, vagy egyes úrikaszinókat azért, mert nem vesznek fel zsidókat tagjaik közé. A bírálók nem hallgattak el, többek között arra is rámutattak, hogy a Máltai Lovagrend, vagy a Johanniták nem részesülnek állami támogatásban, nem kapnak tagjaik állami földeket. 1930. november 16-án, vasárnap Kecskeméten, Pest vármegye déli részeinek vitézi széke közgyűlésén Gömbös felszólalt. Későbbi magyarázkodása szerint őt különösen a Pester Lloyd, a kormányhoz közel álló német nyelvű napilap aznapi számában megjelent cikk háborította fel, amely bírálta a Vitézi Rend antiszemita, diszkriminatív felvételi politikáját. Gömbös kétségbeesett dühvel fakadt ki: „Végre engedjék meg azt, hogy mi, magyarok legalább egy intézményünkben teljesen magyarok maradhassunk!”

Gömbös beszéde miatt a polgári demokrata Sándor Pál képviselő magához Bethlen István miniszterelnökhöz intézett interpellációt. Adatokkal bizonyította, hogy a Rendbe csak olyanokat vesznek fel, akik legalább negyedíziglen tudják bizonyítani tiszta keresztény származásukat. A képviselő tudott olyan első világháborús hős katonáról, arany vitézségi éremmel kitüntetettről is, akit azért nem vettek fel a Rendbe, mert zsidó származású lányt vett feleségül. Gömbös később azzal próbált visszavágni, hogy az illetőt azért nem vették fel a Vitézi Rendbe, mert egyházilag nem volt megesküdve. A miniszterelnök az interpellációra adott válaszában keményen dezavuálta honvédelmi miniszterét, de hozzátette, hogy Gömbös csak saját politikai véleményét fejtette ki, honvédelmi miniszterként hivatali kötelessége a bevett vallásfelekezetek egyenrangúságát tiszteletben tartani. A liberális Újság megírta, hogy a kormánypárti képviselők Gömbössel az élükön, némán hallgatták végig a miniszterelnök szavait, majd a honvédelmi miniszter egy szó nélkül elhagyta az üléstermet.

1930. november 21-én Gömbös a képviselőházban kénytelen volt kijelenteni, hogy bár nem fog „férfiatlanul visszavonulni”, és amit Kecskeméten mondott, továbbra is fenntartja, de mint honvédelmi miniszter alkalmazkodik a miniszterelnök úr álláspontjához. Az alkalmazkodás nem jelentett engedelmeskedést is. A Vitézi Rendbe ezek után sem vettek fel izraelita vallásút. 1944-ben, a német megszállás után kiadott közleményében a Vitézi Rend büszkén hivatkozott arra, hogy Magyarországon „elsőként iktatta tételes szabályai közé a legnemesebb értelemben vett fajvédelmet és nemzetvédelmet, a keresztény erkölcsöt pedig akként értelmezte, hogy azt bensőségesen csak az gyakorolhatja, aki maga is vérbeli keresztény.”

A Vitézi Rend tagjai egyfajta országos besúgóhálózatot alkottak. A vidéki Vitézi Székek rendszeresen küldtek „nemzetvédelmi helyzetjelentéseket” az Országos Vitézi Széknek, e jelentések egy példányát hivatalból megküldték a helyi vármegyei főispánnak. Ezekben a jelentésekben beszámoltak az állambiztonsági és rendészeti szervek tagjainak hangulatáról, működéséről és megbízhatóságukról is. Külön figyelték a szegényparasztok és munkások hangulatát, a drágaság és a pénztelenség miatt esetleg elégedetlenkedőket. „Nemzetellenes élet” címszó alatt jelentettek a kommunista és más baloldali megmozdulásokról, röplapokról. A vitézek kötelessége volt az állam és a társadalom törvényes rendjére veszélyes jelenségekről, vagy azt veszélyeztető egyénekről jelentést írni, vagy az illetékeseket informálni, sőt ha kell, aktívan fellépni, már csírájában segíteni elfojtani minden államellenes próbálkozást.

A vitézi címmel kitüntetettek többsége szegényparaszt, kistisztviselő, vagy munkás volt, de kaptak vitézi címet és telket földbirtokosok, magas rangú katona- és rendőrtisztek is szép számmal. 1936 őszén például volt olyan nyugállományú altábornagy, aki 123 kataszteri holdat, egy aktív honvéd százados 23 holdat, egy földbirtokos 37 holdat kapott a vitézi cím mellé. A velük együtt kitüntetett földművesek, portások, erdőőrök stb. alig néhány hold vitézi telket kaptak. Az 1939. IV. törvénycikk, az úgynevezett második zsidótörvény előírásai alapján körülbelül 5000 kataszteri hold birtokába jutottak vitézek, összesen 317 fő. A földbirtok-politikai törvény (1942. XV. tc.) segítségével már 130 000 kataszteri hold zsidóbirtokra tehették rá a kezüket a vitézek.

A manapság egymással lelkesen viszálykodó, egymást pocskondiázó Vitézi Székek (Történelmi Vitézi Rend, a Lovagrendek Nemzetközi Állandó Bizottsága által egyedül elismert Vitézi Rend, a Vitézi Rend Kárpát-medence Kormányzósága stb.) rendkívül büszkék arra, hogy hajdani vezérük Horthy Miklós kormányzó volt. Azt viszont soha nem emlegetik, hogy ki mindenki volt tagja e cseppet sem dicső Rendnek. Ha a szélsőjobboldalon tallózunk, kezdhetjük a sort Taby Árpád testőr századossal, (vitézi igazolványa száma 169-es volt és az első között, 1922-ben avatták fel), aki Szálasit politikai pályáján elindította, majd 1939-ben kormánypárti képviselő lett, később a nácibaráttá (viszsza)fejlődött Imrédy Bélához csatlakozott. Szálasi leghűbb bajtársa és szívbéli jóbarátja Csia Sándor (igazolvány: 1888 –1925), és egyik legszorgalmasabb munkatársa, Gál Csaba (igazolvány: 952 –1924) aki a nyilas puccs után „személyügyi kormánybiztos” lett, vagy a nyilas pártépítés vezetője, Gera József (igazolvány: 880 –1924) is éppúgy vitéz volt, mint Borbély Maczky Emil (igazolvány: 2853 –1929) főispán, aki természetesen Szálasinak is elég megbízható volt. A kormánypárti újságíróból a sajtókamara elnöki székébe magát felküzdő Kolosváry-Borcsa Mihály (igazolvány: 1616 –1926) 1944 májusában a zsidó, marxista és más „felforgató” írók műveinek megsemmisítését személyesen kezdte el. Málnási Ödön (igazolvány: 1810 –1927), a nyilasok egyik első történetírója is vitéz volt és a sort még hosszan folytathatnánk.

A vitézek közül sokan komoly szerepet játszottak a holokausztban is. Vitéz volt Grassy József (igazolvány: 1204 –1925); az 1942-es újvidéki mészárlás egyik irányítója Ferenczy László (igazolvány: 2553 –1929); csendőr alezredes, aki 1944-ben 437 000 vidéki zsidó deportálását szervezte; Faragho Gábor (igazolvány: 1933 –1927) altábornagy, a m. kir. csendőrség felügyelője, aki Ferenczyt erre a fontos posztra kinevezte. Magyarország területén 1944-ben tíz csendőrkerület volt, ezek közül ötnek az élén állt vitéz Sztójay Dömét a német megszállás után, 1944. március 22-én kinevezett kollaboráns kormány miniszterelnökét Horthy június 23-án avatta vitézzé. Ezzel bezárult a kör. Az a Vitézi Rend, amely az 1919–1920-as fehérterrorban kitűnt különítményes sorozatgyilkos Héjjas Ivánt (igazolvány: 2856 –1929), vagy az 1944-es két belügyi államtitkárt, a németek besúgóját, Baky Lászlót (igazolvány: 2189 –1928) és a hírhedett fajvédő antiszemitát, Endre Lászlót (igazolvány: 374 –1922) is tagjai közé fogadta, méltóbban nem is fejezhette volna ki ragaszkodását antiszemita hagyományaihoz.

Papp Lajos szívsebész veszi át a Vitézi Rend kitüntetését szeptember 25-én