Lengyel László: Magyar modell?
Az első ok a keleteuró pai rendszerváltások befejezetlensége és társadalom-lélektani sikertelensége. A második, az európai(as), nyugat(os) modernizációs felzárkóztatási modell megroppanása, a belső (az adott országon belüli roma és nem roma, bevándorló–őshonos) és a külső (fejlett és fejletlen országok, régiók) integrációk megoldási módszereinek ellehetetlenülése. A harmadik: az újnacionalizmus válasz a kényszermodernizáció, az erőszakos felzárkóztatás, a reformdiktatúrás kísérletek nemzetközi és hazai politikai arroganciájára. A negyedik ok, az euró pai válság és kezelésének hatása: a fejlettek és a nagyok együtt nem működése a fejletlenekkel és a kicsinyekkel, a nyers nemzeti önzés az egyik, és a nemzeti sértettség a másik oldalon.
Orbán Viktor és kormánya, az Európával, az IMF-fel, a multinacionális befektetőkkel szembeni fellépésével, ebben a felfogásban nem bír különösebb egyéni jelleggel, legfeljebb a újnacionalizmus állatorvosi lova. Rajta, rajtunk tanulmányozhatják a londoni, berlini, varsói és stanfordi diákok a jellegzetes tüneteket: hogyan tör ki egy országon a modernizációval szembeni sértettség, miként próbál egy politikai mozgalom nemzeti sérelmekből és szociális vágyakból egy szuverén nemzetállami restaurációs álmot megvalósítani. A tanár előtt már ott vannak a vizsgakérdések és a több száz műre terjedő bibliográfia a XX. század ilyetén mozgalmairól: a „tömegek zsarnoksága”, az „elit és tömeg szakadása”, „a weimarizálódás”, a „Nyugat alkonya”, „regreszszió és restauráció”, „a magányos tömeg és a politikai csőcselék”. Az újnacionalisták, szociálpopulisták veszélyes és fertőző betegek, velük szemben a pragmatikus orvosi magatartás szükséges: ha komolyan kitör egy népen és vezetőin az újnacionalista láz, célszerű a formális kritériumokra szorítani, a bevett gyógyszerezést alkalmazni.
A bevett gyógyszerezés a költségvetés hiányszámának betartatása, az adósságcsökkentés számonkérése. „Nyugszik a betegecske”, nem 7-7,5 százalék a hiány, hanem 3,8 2010-ben, és nem 3,9 2011-ben, hanem 3. A magyar beteg ettől nem nyugszik, hanem a könyörtelen számok ketrecében körbe-körbe forgolódva mindent összetör maga körül. De a lényeg, hogy ne jöhessen ki a ketrecéből.
Egy másik, immár magyar felfogás szerint Orbán Viktor egy, a magyar néplélek megértésén alapuló, új magyar modell kidolgozásába fogott. A magyar társadalom nagy többsége szemében a demokratikus jogállamiság, a liberális, nyugatos piacgazdaság az elmúlt húsz évben, és a reformizmus – a liberális reform-közgazdaságtan – 1953 óta követett elmélete és gyakorlata megbukott. A magyar emberek nem kérnek abból az elitmodellből, amely véleményük szerint a társadalom és a nemzet külföldi és hazai oligarchikus kifosztásához vezetett. Új, erős nemzetállamot és a nemzeti tőkén, a globális szabályok megkérdőjelezésén alapuló magyar és keleti(es) modellt kívánnak. Ennek a transznacionális magánvállalatok és a nemzetközi pénzügyi intézmények érdekeik és értékeik alapján útjában állnak, ám kínai, orosz és/vagy arab tőke segítségével, illetve egy állam- és magánfogyasztás vezérelte gazdasággal, a nyugati szereplők legyőzhetők. Az új magyar nemzetállamot fékezi a nyugati(as) jogállam. Le kell építeni, és egy, a nemzeti szuverenitást segítő, a kormányzati döntésekhez alkalmazkodó utasítási rendszert kell fölépíteni. El kell hajítani a piacgazdasági és a jogállami ósdi tankönyveket. Új idők új tanokat és tetteket követelnek. A magyar modell a jövő modellje. Egy keleti – a jövőt képviselő – modell iránymutatást ad a hanyatló – múltat képviselő – nyugati modellnek. Magyarország elsőnek ébredt, egy kis-Kína – európai Szingapúr, Hongkong –, egy kis-Oroszország –, egy kis-Arábia – öböl menti emírség – az új Európa szívében. Ha a szovjetek vezette keleti tömbnek, szocialista államkapitalizmusnak nem sikerült utolérnie és elhagynia a Nyugatot, majd most sikerül a kínai, az orosz vagy az öböl menti magyar új modellnek. A NATO-és EU-Magyarország politikai és gazdasági engedményekért cserébe a kínai és/ vagy orosz és/vagy arab tőke stratégiai leszállópályája lehet.
Ennek a szép magyar modellnek belső és külső buktatói vannak. A belső, hogy a magyar társadalom többsége, minden csalódottsága ellenére inkább nyugati, mint keleti, inkább osztrák, mint kínai szeretne lenni. Másrészt, az újnacionalista érzelmek a kínai, orosz, arab befektetőkkel szemben nem kisebbek, mint az amerikai, német vagy izraeliekkel szemben. Harmadrészt, az országnak nemcsak átmenetileg, hanem tartósan szakítani kell azzal az európai civilizációval, amely ugyan vergődik, de rövid és középtávon nem válik ázsiaivá, államközpontúvá, vagyis a magyar – orosz, kínai, arab – modell követőjévé. Lehet, hogy húsz-harminc év múlva valamennyien keletiekké lesznek Dublintól Bresztig, de addig aligha – Orbán Viktor és a kalandozó magyarok megint egyszerre érkeztek túl korán, vagy túl későn. Letelepítés, földművelés, városiasodás, szabályok betartása és betartatása, a kereszténység fölvétele folyik Európában, a pogányság új, a hátrafelé nyilazás igen hatékony, de nem sokáig. A másik külső gond, hogy a kínai, orosz vagy arab tőketulajdonosok, államok most Európa stabilizálásában és nem megrendítésében érdekeltek. A kínai és orosz kölcsönök és befektetések akkor érkeznek Ukrajnába, Belaruszba, Görögországba, ha előtte az EU és az IMF, illetve Németország és Franciaország már jóváhagyták az adott országok programjait, gazdaságpolitikáját. Ma Berlin és Brüsszel, illetve Washington ellenében, tudtán kívül, orosz, kínai vagy arab érdekkörbe kerülni egy EU- és NATO-országnak nemcsak a befogadó, de a behatoló országnak is kockázatot jelent.
A magam részéről, az előző két modell minden értékét elismerve, hajlok egy harmadikra. Az Orbán-kormány nem egy távlatos nagy stratégia, nem egy végiggondolt modell alapján működik. Ellenkezőleg. Az elmúlt másfél évtized szokásos magyar kormányzati magatartásával van dolgunk. Ellenzéki időben nem került megvitatásra és nem készült el egy távlatos stratégiai terv, amely megmondaná, hová, milyen Magyarországhoz kíván eljutni a válságba jutott gazdaság és társadalom. Se program, se technikai elemzés nem készült a nagy társadalmi csoportok jövedelmi, vagyoni, státusviszonyainak alakulásáról, a nagy rendszerekről, az államgazdaság és a magángazdaság új összhangjáról. Ami elkészült, az a hatalom átvételének és egy másfajta hatalomgyakorlásnak a technológiája.
A hideg hatalomtechnológus, rideg gyilkológép tigris kormányzását olyan dzsungelharcnak tekinti, ahol kizárólag zsákmányszerző erősek nulla összegű via dala zajlik, a zsákmányul esett gyengék fölött. Az előre nem látott nagy ütközéseknél, a nagyvadakkal való találkozásnál manőverezni kell, hátulról támadni, meglepni vagy visszavonulni, ott pedig, ahol az erőviszonyok engedik, ugrani, ölni. Ha az erősebbek megfelelő vadászterületet engednek át neki, tartotta volna magát a terület határaihoz. Hiszem, ha rögtön az elején engedményt kap gazdasági téren, más irányba manőverezik, és átmenetileg a jó tanulót játssza. Nem volt eleve elszánt se a különadókra, se a nyugdíjpénztárak felszámolására, nem akarta eleve megsemmisíteni az alkotmányos jogállamot. De az akadályok hatására ütközik, meglep, visszahátrál, előre tör. Alig hinném, hogy a vezérelvűen kormányzó kormányfő messzebb tervezzen egy hónapnál. A döntési horizont a jövő hét, a holnapi nap. Többnyire még maga se tudja, hogy merre indul vadászni. De ha eldöntötte, akkor villámgyors, és könyörtelenül kiveri a közvetlen apparátusából a végrehajtáshoz szükséges eszközöket. Merészséggel és gyorsasággal pótolja az erőt. Az ellenfél hinni se meri, hogy ezt vele meg lehet tenni. Morogva vonul az erdő sarkába. Valószínűleg vissza fog vágni, de most vesztett. A Tigrisnek meg kell nyernie valamennyi csatáját – ezzel veszítheti el a háborút.
A célt senki se tudja. Mindenki eszköz. Gyurcsány először beszélt, beszélt és beszélt, majd vagy tett valamit, vagy sem. Inkább ijesztgetett, mint véghezvitt. Orbán először üt, majd vagy magyarázza, vagy sem. Tettekkel igazolja magát. Ez a nem együttműködés hatalmi technológiája. Ajánlgathatom én, a világ, hogy egyezkedjen, alkudozzon, működjön együtt – tigrismosollyal, megvetően fogadja. Az együttműködés gyengeség. Az egyenrangú tárgyalás vereség. Vagy barátom és alárendeltem vagy, akivel nem kell egyezkednem, vagy ellenségem, akivel nem szabad.
Ez a hatalomtechnológia működhet a folyamatos mozgó háborúban, amíg a barátok és ellenfelek nem ismerik ki a fortélyokat. Ám a ciklus időtartama és a gazdasági-társadalmi válság állóháborúra kényszerít. A gyors győzelmekkel feléli a jövő tartalékait. Az idő- és térnyerés valójában idő-, tér- és embervesztés. Hogyan is mondta Lotte Weimarban Thomas Mann szavaival: „Túlságosan érződik közeledben az áldozat szaga – nem tömjénillat, azt még elviselném, hiszen Iphigenia is elviseli a szkíták Diánája kedvéért, de már az emberáldozat ellen irgalmasan tiltakozik, és sajnos, ennek szaga terjeng környezetedben, majdnem úgy, mint a csatatéren, vagy egy gonosz császár birodalmában.”
