Politikai rablógazdálkodás

Ilyen rövid idő alatt ilyen sokat még egyetlen kormány sem tett a magyar tudományos és kulturális élet lepusztítása érdekében. A színháztól, a filmtől, a könyvkiadástól, a tudományos műhelyektől, szinte mindenhonnan annyi pénzt vontak el, amennyi az alkotótevékenységet már megbénítja, viszont a költségvetés gondjaihoz, és persze a kormányfő érdeklődését lekötő sportágak támogatásához képest jelentéktelen.

Az ’56-os Intézet a vesztesek között is a legvesztesebbek közé tartozik. Az idei évre rendelt másfél száz milliós költségvetési támogatásából elvettek harmincat, a jövő évre kapnak összvissz hatvanat. Ha ebből a páratlan szakkönyvtárukra és szintén páratlan, többek között mintegy ezer életút interjút tartalmazó archívumukra ráköltik azt a minimumot, amit muszáj, akkor már érdemi tevékenységre, kutatásra, kiadványokra semmi nem marad. A magyar jelenkorkutatás egyik legfontosabb, legtermékenyebb műhelye szétesik, a kutatói gárda nagy részét szélnek eresztik.

Ezt az intézetet, melyet világszerte a magyar forradalom legautentikusabb kutatóműhelyeként tartanak számon, s amelynek a kutatási területe ma már átfogja a második világháború utáni félszázadot, azok az ’56-osok alapították (Nagy Imréék újratemetésének másnapján), akik már a rendszerváltás előtt is, a diktatúrával dacolva is a forradalom kutatásának szentelték az életüket.

A 90-es évek elején még politikai konszenzus volt arról, hogy ezt az intézetet pártolni kell. Az Antall-kormány idején született a javaslat, hogy alakuljon át stabil, jelentős részben közpénzből fenntartott kutatóbázissá. Az Intézet közpénzből közfeladatot látott el. Itt születtek meg a forradalmat árnyaltan bemutató kézikönyvek, adatbázisok, tankönyvek, tananyagok.

Mindkét Orbán-kormány illetékes tagja, 1998-ban Hámori József, most pedig Szőcs Géza kifejezte meggyőződését, hogy az Intézet tevékenysége az ország számára igen üdvös és fontos, aztán pedig a kormányuk mindent megtett, megtesz azért, hogy ennek a tevékenységnek ne legyen folytatása. Az Intézetnek és kutatóinak támadása javarészt a szakma alatti szinten folyik, a sötéten fortyogó, mérgezett „jobboldali” publicisztikában.

Az ’56-os Intézetnek egyetlen igazi, de hatalmas ellenfele van: a történelemmel való politikai rablógazdálkodás. ’56-nak sok részörököse van, de egyetlen általános örököse sincs. Sokan akarnak valamit abból, amiért a forradalmárok harcoltak, de senki sem akar mindent. A forradalom egységes szabadságpárti, zsarnokságellenes hevülete mögött igen különböző fölfogások, jövőképek rejtőztek, és ezek között egyáltalán nem azok voltak a legerősebbek, amelyeket a mai pártok képviselnek. Akik a forradalmat ma teljes egészében maguk mögé akarják rendelni, abból mai ellenfeleikre irányuló indulatokat akarnak kifacsarni, és támogatóikat megemelő mítoszokat kívánnak építeni, azoknak durván le kell butítaniuk és meg kell hamisítaniuk a történelmet. Nékik olyan kutatókra van szükségük, akikre ebben számíthatnak. Nem pedig olyanokra, akik ennek útjában állnak, akik az árnyalt, igényes, az összetett és bonyolult valósággal szembenézni kész történelemszemléletet példázzák és táplálják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.