Itt, a Kárpátok ölelésében 24 órás segélyszolgálat áll az EMBEREK rendelkezésére, érje őket bármikor, bárhol bármilyen sérelem, hátrány, balszerencse, szempillantás alatt megjelenik egy megkülönböztető jelzést használó politikus, illetve miket beszélek, dehogyis egy politikus: nagyon is több politikus, politikusok tucatjai, százai, ezrei akár, minthogy gyakran előfordul például, hogy egy lehetséges járulékemelés kósza hírére egyszerre farol az utca végén kék villogóval Szanyi Tibor, Mesterházy Attila, Vona Gábor és újabban Schiffer András, sőt Lázár János és végső esetben Orbán Viktor is, hogy megvédje az emberek érdekeit, lángoló Burberry nyakkendővel, ha kell.

Nem beszélve arról az extrém esetről, bár szerencsére ilyenről egyre ritkábban hallani, hogy ha valami gonosz természetfeletti erő netán valamit az emberekkel akarna megfizetettni: ilyen esetekben szinte feketéllik az ég a magyar politikusok légi deszantjaitól, szinte záporoznak a NEM SZABAD AZ EMBE-REKKEL MEGFIZETTETNI feliratú golyóálló mellényt és kevlársisakot viselő, állig fölfegyverzett szavalóegységek.

Bár, mint látjuk, a magyar verbális demokrácia lehető legszélesebb, pártokon, ideológiákon, idiotizmusokon, képzavarokon, nemzeti együttműködési rendszereken átívelő hiperkonszenzuális alapja, hogy az EMBEREKET semmilyen hátrány, trauma, veszteség vagy viszontagság nem érheti, sem kártyaadósság, sem durrdefekt, sem lovaglóizomhúzódás (és nem lehet meszsze az az idő, amikor törvény kötelezi az ultizókat, hogy az is nyerjen, aki bukott; a magyar államhoz hasonlóan sikeres labdarúgó-bajnokság fizessen bánatpénzt a vesztes csapatok drukkereinek), szóval erre, a még lenini mércével is progresszívnak nevezhető társadalmi berendezkedés nagyon határozott verbális valójára nem egészen hézagmentesen illeszkedik egy másik percepció, sőt, a szociálpszichológiai folyamatokat kevéssé ismerő, felületes szemlélő akár antagonisztikus ellentétre is gyanakodhat. Tudniillik a fenti ingyendínomdánomos, semmiért nem fizetős világképpel szemben igen erősen él egy olyan is, miszerint a hárommillió koldus országában megannyi kizsigerelt rabszolga görnyedez a közterhek súlya alatt, és tántorog éhségtől legyengülten, abban reménykedve, hogy elkerülheti a magántőke által fojtogatott állami betegségügy valamelyik kórháznak nevezett halálgyárát, és negyvenezer család megélhetése kerül naponta veszélybe, ha sürgősen nem kap állami milliárdokat valamelyik állat- vagy növényfajta, továbbá mindig a gazdagok járnak jól, az ő zsebükbe tömik a pénzt, amit egyébként már régen elloptak a kommunisták vagy a fasiszták, a kívánt rész törlendő.

Szerencsére még sokan vannak olyanok, akik a létezett szocializmus a mostaninál sokkal magasabb színvonalú oktatási rendszerében tanulhattak dialektikus materializmust, ezért tudják, hogy itten a sima ellentétnél bonyolultabb viszony tételezhető föl a két világ között, inkább egy tézis-antitézis párról beszélhetünk, a két verbális valóság valójában egy, de az egységen belül feszülő, a kettejük közti ellentét a társadalmi fejlődés turbómotorja kvázi, tehát egységben, egy belső, kimeríthetetlen energiákból táplálkozó szellemi fúziós erőműtől hajtva haladunk előre ezerrel, hogy hova, azt a jó ég tudja, bár egy még fejlettebb filozófiai iskola szerint a nagy száguldásban éppen oda tartunk, ahonnan elindultunk, tehát végig maradtunk egy helyben, miközben hatalmas utat teszünk meg.