Egy kisebb hadsereget fel lehetne fegyverezni abból az arzenálból, amit most a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség értékesítésre kínál. A napokban meghirdetett nyilvános pályázat szerint „inkurrens fegyverzettechnikai szakanyagokat”, vagyis feleslegessé vált eszközöket akarnak áruba bocsátani. A pályázatokat a HM december 6-ig várja.

A világ talán egyik legismertebb fegyvere az orosz Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov tervezte – például Mozambik állami zászlaján is megtalálható – AK–47-es gépkarabély, amelyből nagyobb készlet vásárolható. Ebből a rendkívül igénytelen fegyverből – és különféle változataiból – az elmúlt több mint hatvan évben legalább 80–100 millió készült. A Kalasnyikovot többek között AMD–65 (Automata Módosított Deszantfegyver) típusmegjelöléssel Magyarországon is gyártották – a katonaviselt férfiak a behajtható válltámasz alapján bizonyára emlékeznek rá –, és a kollekcióban ez is megtalálható.

Aki valami igényesebb holmira vágyik, választhatja az SZVD távcsöves puskát, amelyet a Varsói Szerződésen belül mesterlövészfegyverként is használtak. A szórása nagyobb, mint a korszerű nyugati fegyvereké, és ezért a találati pontossága sem igazán jó, de öthatszáz méteres távolságon belül azért elég megbízható gyilkoló gép. Egyébként ezt 1963-ban állították rendszerbe, tehát szintén nem igazán korszerű, a nyolcvanas években a Szovjetunió afganisztáni inváziójának tapasztalatai alapján modernizált változata pedig az ajánlatban nem található.

Szerepel viszont a kínálatban DP típusú golyószóró, DTM harckocsigéppuska, valamint a BTR páncélozott harcjárművekből ismert KGKT géppuska, illetve ez utóbbi gyalogsági változata is. Persze ezek sem mai darabok: például a DP gépfegyvert még a múlt század húszas éveiben alkották szovjet mérnökök, bár később többször is módosították. Mára azonban ezek a fegyverek elavultak, s tűzgyorsaságuk és hatásos lőtávolságuk sem tekinthető megfelelőnek. Egyébként mindezekből jó hét és fél ezer darabot adnának el. De a kevésbé harcias vásárlóknak is akad ajánlat: a PUSZ–6 HIM típusjelű hangimitáló készülék, amelynek valószínűleg az a rendeltetése, hogy a lövés zaját fegyver nélkül is hatásosan produkálja.

A választékban vannak azonban sokkal izgalmasabb darabok is. Ilyen a V–759 jelzésű, kétlépcsős – indítás után szilárd, majd folyékony hajtóanyaggal üzemelő –, nagy hatómagasságú légvédelmi rakéta. Ez a csaknem két és fél tonna tömegű, tíz méternél is hosszabb monstrum körülbelül kétszáz kilónyi robbanófejet képes akár harminc kilométer magasságba eljuttatni. A rakéta a hangsebesség háromszorosával repülhet, így gyors célok leküzdésére is alkalmas. Ez a rendszer – bár fejlesztése a múlt század ötvenes éveiben indult, s 1960-ban a U–2-es amerikai kémrepülőgép lelövésével vált ismertté – már a nyolcvanas évek terméke.

Kínálnak emellett a Magyarországon a hetvenes évek óta alkalmazott Sztrela–1 típusú rakétákat is. Ezek csak néhány ezer méterig hatásosak, cserébe sokkal könnyebben mozgathatók – például könynyű páncélozott harcjárműre telepíthetők –, hiszen egy ilyen eszköz alig másfél méter hosszú, s az átmérője mindössze hét és fél centi. Hátránya viszont, hogy a kezelőnek indítás előtt meg kell „mutatnia” a kiválasztott célt. Rakétákból és alkatrészeiből szintén több ezer darabos készletet adna el a HM.

Aki inkább a levegőből támadna földi célokat, annak a H–23M vagy a H–25ML a megfelelő választás. A repülőgépek függesztékére szerelhető, három mázsa körüli rakéta hatótávolsága körülbelül tíz kilométer, s nyolcvan-kilencven kilónyi töltetet juttat célba. Készleten van olyan változat is, amely kifejezetten földi lokátorállomások elpusztítására alkalmas. A hagyományos bombák iránt érdeklődőknek is érdemes pályázniuk: a mindössze 26 kilós töltettel szerelt OFAB–100–120 mellett ötszáz kilós gyújtóbomba is nagyobb mennyiségben beszerezhető.

Légi harchoz az R–60 a jó döntés. Ez ugyancsak a nyolcvanas évek fejlesztése, s a nemrégiben kivont MiG–29-esek egyik fegyvere volt. Az alig több mint negyvenkilós rakéta a két és félszeres hangsebesség elérésére is képes, a hatótávolsága azonban nem túl nagy: hat-hét kilométernél távolabbi légi célok leküzdésére nem alkalmas. Ezekből van majdnem háromszáz darab.

Ha a haditechnikai börzére valaki az utcáról tévedne be, persze hoppon marad, mert a harceszközöket kizárólag a fegyverkereskedelemhez, illetve a katonai eszközök, illetve a robbanóanyagok megsemmisítéséhez szükséges engedéllyel rendelkező vállalkozások vásárolhatják meg. A reexporthoz – vagyis az egykori szovjet eszközök harmadik országoknak történő eladásához – ráadásul az orosz fél engedélyére is szükség van, illetve a vonatkozó uniós szabályokat szintén be kell tartani. Az tehát nagyjából kizárható, hogy a harmadik világ valamelyik harcban álló országába kerüljenek ezek a haditechnikai termékek.

Az „inkurrencia” eladására még 2004-ben miniszteri biztost jelöltek ki, és akkor még úgy tervezték, hogy a honvédség – elsősorban az őrzési költségek csökkentése érdekében – néhány év alatt megszabadul a felesleges készleteitől. Ez azonban máig nem történt meg, ráadásul az értékesítési folyamattal kapcsolatban az Állami Számvevőszék az elmúlt években több kifogást is megfogalmazott. Többek között azt észrevételezték, hogy az eladásra kínált eszközök értékét alulbecsülték, és ezért az elérhetőnél kisebb bevételt értek el.

A katonaság korábban túladott már például teherautókon, harckocsikon, tüzérségi eszközökön és lőszereken is; ezek zömét szétbontották, és ócskavasként hasznosították, míg a robbanószereket megsemmisítették. A kínálatban szerepeltek egyebek mellett repüléstechnikai eszközök, amelyeket valószínűleg eredeti rendeltetési céljukra lehetett felhasználni. Ugyanígy, az eladott folyami hajók többségét a vásárlók ugyancsak felújították.

A MiG–29-es R–60-as rakétájából is van majdnem 300 darab eladó