Gépkocsihasználatra havi hatvanmilliót költ a kormány

Száztizennégy autót és nyolcvannégy sofőrt használ a második Orbán-kormány: a miniszterelnök azonban egyelőre csak azt a kisbuszt használja, amellyel ellenzéki pártelnökként is rendszeresen utazott. A VW Multivant az állam jelképes összegért bérli egy magáncégtől.

Csaknem 120 milliárdos megtakarítást remélt és remél az új kormány attól, hogy leállította a kormányzati beszerzéseket; teljes telefon-, gépkocsi- és bútorbeszerzésstopot hirdettek – erről Orbán Viktor kormányfő beszélt az első gazdasági akcióterv bemutatásakor. Előbbi összeget nemcsak ebből, hanem a tárcák és állami alapok kiadásainak és külső megbízásainak felülvizsgálatától is várják. A kormányzati autó- és telefonhasználat régóta feszültségpont, a jobboldali ellenzék korábban rendre ezzel (is) ostorozta a baloldali kormányokat, mondván, mindez luxuskiadás. A tárcák, illetve a hozzájuk kapcsolódó intézmények szükséges beszerzéseit a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) végzi, az új kormányzati struktúrában a szervezetet a Fellegi Tamás vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyeli.

Az Orbán-kabinet a bejelentett megszorítás nyomán rendeletet adott ki, amelyben szabályozta az állami vezetőknek járó juttatásokat, benne azt is, kinek milyen autó jár. Eszerint „csak” a miniszterek és az államtitkárok kapnak felső kategóriás kocsit, sofőrrel. A közigazgatási államtitkárok, a helyettes államtitkárok, kabinetfőnökök, kormánybiztosok és közigazgatási hivatalvezetők középkategóriás autóra jogosultak, sofőr nélkül. Igaz, a rendelet egy pontja azt is tartalmazza: gépjármű-vezetési pótlékot ugyan nem kapnak, de a gépkocsi magáncélú utazásra is igénybe vehető.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága a Népszabadság kérdésére azt közölte: az állami vezetők jelenleg száztizennégy gépkocsit vesznek igénybe, és nyolcvannégy gépkocsivezetőt fizetnek. A flottában szereplő Audi A6-os típusú autók átlagéletkora négy–hét év, felszereltségük egy-két kivételtől eltekintve szériafelszereltség. Ugyanez igaz a VW Passatokra és a más típusú autókra is. Az államtitkárság kérdésünkre leszögezte, hogy új gépkocsik beszerzésére nem került sor, a jelenlegi állami vezetők a korábbi kormány által használt járműveket „örökölték”. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes például egy hatéves Audi A6-ost kapott, az oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa pedig, nem hivatalos értesüléseink szerint, Hiller István volt oktatási és kulturális miniszter autójába ült bele, amelybe az elmúlt években több mint hétszázezer kilométert tettek. A minisztériumok autóhasználattal kapcsolatos költségei átlagosan 58,5 millió forintot tesznek ki havonta, azaz körülbelül hétszázmillió forintot évente.

Orbán Viktor miniszterelnököt korábbi kormányzati ciklusában sokat kritizálták, amiért négy év alatt összesen nyolc, személyes használatú gépkocsit biztosítottak számára állami pénzen, de a kormány azon gyakorlatát is több parlamenti felszólalásban kifogásolták korábban, hogy az első Orbán-kabinet miniszterei két autót is használhattak: egyet szolgálati, egyet magáncélra. A kormányfő most lapunk értesülései szerint egyelőre egyetlen autót használ. Azzal a Volkswagen Multivan kisbusszal jár (konvojban, a Terrorelhárítási Központ kocsijaival kísérve), amelyet ellenzéki pártelnökként is használt.

Orbán Viktor kisbusza a Porsche Hungária tulajdonában van, a kocsit a kormányfő védelméért felelő Terrorelhárítási Központ bérli a cégtől, havi kétszázezer forint plusz áfáért. Ez meglehetősen kedvezményes ár, egy hasonló autó piaci havi díja ennek legalább háromszorosa. Arra a kérdésünkre, hogy ha Orbán csak ezt az egy autót használja, akkor miért szokott a parlamenti parkolóhelyén egy Mercedes kisbusz is rendszeresen állni, Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője azt a választ adta: a Mercedest a kormányfő csak akkor használja, ha a VW Multivan szervizben van. Azt nem tudni, hogy ki „örökölte”, illetve mi lett a sorsa a Gyurcsány Ferenc által használt és szintén sokat kritizált Audi A8-as típusú autónak.

Orbán Viktor és választókorú lánya, Ráhel érkezik a szavazókörhöz
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.