Ha azonban nincs jogállam, csak akkor lehetek nyugodt, ha nem vesznek észre vagy ha a hatalom rokonszenvét bírom. Normális esetben falak választják el egymástól e két világot.

A kilencvenes évek elején a Charta jogállamvédő tüntetései fenyegetések miatt szerveződtek. Akkor az igazságtétel volt a tét, illetve a médián keresztül mindannyiunk szellemi szuverenitása. (Ez a tétel most is megjelent, de szinte szó és jaj nélkül elbukott ez a szabadság.) Pető Iván a kezdeményező SZDSZ részéről akkor így fogalmazott: „Nem az a feladata az új demokratikus rendszernek elsősorban, hogy igazságtételt teremtsen, hanem, hogy olyan országot rendezzen be, ahol az igazságtétel kérdése többet föl nem merülhet (...), mert demokratikus államokban ilyen kérdés, hogy utólagos igazságtétel, nem létezik.”

A Charta szándékai akkor jórészt érvényesültek, nem utolsósorban az Alkotmánybíróság döntései nyomán. Most ismét itt az utólagos jogteremtés. A Fidesz tanult azonban a történelemből, elvágja az Alkotmánybíróság inait. Mozdulna, de nem tud. Nem dönthet majd semmiben, amiben kellemetlenséget okoz a kormánynak, másként: amiről népszavazás sem dönthet. Eztán csak a népszavazásra bocsátható tárgyakkal kell a jogalkotónak sakkoznia. Az Alkotmánybírósághoz szólni sem kell. A nép nem tarthat népszavazást arról, hogy miről tarthat népszavazást. A kör bezárult.

Táborán belül Orbán Viktornak nincs ellensúlya. Kívül senkinek sincs szava. Nincs a parlamenti ellenzéknek, az ombudsmanoknak, a kormányfő birtokain belülre került a köztársasági elnök, az Állami Számvevőszék, immár az Alkotmánybíróság torkára fagyasztották a szót. Maradt az utca.

Mint 1990-ben, 2002-ben, 2006-ban: néhány hónap elég volt, hogy kiderüljön, az új hatalom megzilálta hitelét vagy fordítva: ellenfelei máris megroggyantnak, védekezésképtelennek látják. Négy éve és most is az utcán találta az ősz az embereket. De ezzel vége a párhuzamnak. Akkor a politikai eszközök alkalmazása helyett támadtak a kormányzatra, most e lehetőségek felszámolása ellen tiltakoznak. Akkor árpádsávos zászlók alatt az erőszak alkalmazásának folyamatos fenyegetésével tüntettek, most zászló nélkül, a jelenlét daca fogta egybe a tömeget. Kedden és szerdán is. Talán így lesz két hét múlva is.

Annyira széttöredezettek a demonstrációk, amennyi direkt politika van bennük. Egyelőre tehát nagyon. Annak idején politikusok alig jutottak szószékhez a Charta rendezvényein. Viszont erősek voltak a civil érzelmek, energiák. Mára a nem-jobboldalon ezek elgyámoltalanodtak. Így minden megmozdulás mögött párterők vannak. S minden, ami ezzel jár. Keresztbelépés, árulózás, üzengetés – egymás közt is. Csendben e helyzet ellen is tüntetniük kellene a jogállam híveinek, nem feledve, hogy mégis csak pártoké az érdem, hogy elsőként szóltak.