Egy hónappal az iszapár után: 'Nem tudjuk, mi lesz velünk'
– Éjszakánként felriadok, verejtékben úszom. Álmomban ugyanazt a képet látom: mászok fel a padlásra a vörös iszap elől, ott gubbasztok órákon át a tetőn, közben attól rettegek, hogy meghalok – meséli egy kolontári asszony az ajkai kórház pszichiátriai szakrendelőjének várójában. A diagnózis szerint poszttraumás stressz okozta a tüneteit. Ő csak alvászavarra és a rendszeresen visszatérő rémálmokra panaszkodik, mások étvágytalanságra, ingerlékenységre, túlzott agresszivitásra, kézremegésre is.
Alig néhány héttel a vörösiszap-katasztrófa után már ötven devecseri és kolontári lakos jár Ajkára a pszichiátriai rendelésre.
– Ők új betegek, akik jórészt a poszttraumás stressz tüneteit produkálják – mondja Nyári Ildikó, a kórház főigazgatója.
– Tudtuk, hogy így lesz, sőt, arra számítunk, hogy a következő hetekben még többen fordulnak majd hozzánk segítségért. Egyelőre álljuk a rohamot.
Fata Hortenzia, a kórház pszichiáter szakorvosa szerint az iszaptragédia okozta lelki sérülések igen eltérők, így a terápia is sokféle lehet. Akad, akinek gyógyszeres kezelésre van szüksége, másnak már az is segít, hogy újra és újra kibeszélheti magából a szörnyű élményeket. Hosszú kezelés vár például arra a kolontári asszonyra, aki az iszapáradatban elveszítette az élettársát, s miután ráébredt, hogy magára maradt, öszszeomlott, végül öngyilkosságot kísérelt meg.
A másik végletre is akad példa: a devecseri Konkoly József alig néhány nap alatt túltette magát a tragédián. Az elöntött házát gyakran látni a tudósításokban, ő írta ki az utcai falra hatalmas vörösiszap-betűkkel, hogy „Kösz MAL”, valamint azt, hogy „Tiszta udvar, rendes ház”. A kerítését mára már elbontották, így nem látni rajta a műszaki szakközépiskolások Szerves kémia című tankönyvét, amit fricskaként tett ki közszemlére. Azt vallja, amíg az ember a nehéz szituációkban is képes megőrizni a humorát, addig nincs baj.
– Korábban katona voltam, egy műszaki kontingens tagjaként Boszniában és Irakban is szolgáltam, úgyhogy nekem nem okoz problémát, ha egy zsákból kell öltözködnöm –mondja Konkoly József. – Hozzászoktam a gyors reagáláshoz, nem tétovázok a döntési helyzetekben.
Valóban nem habozott: ő volt az első károsult, aki alig két héttel a tragédiát követően egyéni felperesként kártérítési pert indított a Mal Zrt. ellen. Miközben a két településen még javában folyik a megrongált ingatlanok állami értékbecslése, ügyvédi irodák gyűjtik szárnyaik alá a károsultakat, addig a Fővárosi Bíróság a minap – soron kívüli eljárásban – a Konkoly József által követelt 19 millió forintból ideiglenes intézkedésként tízmilló forint azonnali kárenyhítés megfizetésére kötelezte a céget.
Bár a döntés még nem jogerős, az egykori katona joggal számolhat azzal, hogy belátható időn belül pénzbeli kártérítéshez jut, így jóval szabadabban dönthet az újrakezdésről, mint azok, akiknek az állam lakóingatlant ad az elbontásra ítélt házaik helyett.
A károsultak többsége egyébként egyre feszültebb.
– Elviselhetetlen a bizonytalanság, hetekkel az események után sem tudjuk, mi lesz velünk – panaszkodik a kolontári Lehmann Róbert, akinek a házát az elsők között öntötte el a vörös iszap. – Az már eldőlt, hogy le fogják bontani a házunkat, de azt nem közölték, hogy az igazságügyi szakértők milyen öszszegre értékelték fel az ingatlant. Márpedig addig nem írom alá a bontási engedélyt, amíg nem közlik, hogy mekkora kártérítésre számíthatok.
Lehmannék az első egyeztetés során azt választották, hogy Kolontáron maradnának az állam által építendő új házakban. Azt viszont még nem tudják, hogy mekkora lesz ez a ház, mikorra készülhet el, de még a terveket sem látták.
A katasztrófát követően egy ideig úgy tűnt, hogy a környéken élők többsége hátat fordít a vidéknek. Ma viszont a károsultak többsége már azt mondja: inkább maradna.
– Ez a folyamat minden katasztrófa után megfigyelhető, az idő előrehaladtával rendszerint a károsultaknak csak a töredéke hagyja el ténylegesen a korábbi otthonát – állítja Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat katasztrófavédelmi programvezetője. – Ennek ellenére a vörösiszap-tragédia esetében más a helyzet, mivel még hosszú ideig bizonytalan marad, hogy élhetővé tehető-e egyáltalán a környék.
A távozók többsége éppen azzal érvel: az egymásnak ellentmondó hírekmiatt bizonytalanok abban, hogy a vörösiszappornak hosszú távon lehetnek-e egészségkárosító hatásai. Hiába sikerült az elmúlt hetekben kitakarítani a belterületeket – a két településen összesen tíz hektárt –, ha a külterületeken még ezer hektárt borít vörös iszap. Az elköltözők döntésé ben persze más megfontolások is szerepet játszanak.
– Nekünk a nemrég felújított 160 négyzetméteres családi házunkat vitte el az iszap, de odaveszett az ingóságaink jó része is – mondja a devecseri Orbán Gábor. – Az állam most hiába ígéri, hogy a város határában családonként 25 millió forintért épít 100 négyzetméteres új házakat, ezeknek az ingatlanoknak a piaci értéke a nullával lesz egyenlő, hiszen eladhatatlanok lesznek. Akkor inkább elmegyünk egy másik településre, ahol az ingatlan megőrizheti az értékét.
Devecserben napról napra feszültebb a helyzet. A károsultak úgy érzik, hogy túl lassan születnek meg az őket érintő döntések, amelyek ráadásul egyre kedvezőtlenebbek a számukra. Felháborítónak tartják azt, hogy az állam által kártérítésként felajánlott ingatlanokra tízéves elidegenítési tilalmat akarnak bejegyezni, mint ahogy azt is, hogy a pénzadományoknak csak a töredékét osztják szét az emberek között. A kormány döntése alapján ugyanis a kármentő alapban eddig összegyűlt 700 millió forintból csupán 50 millió forintot – családonként 100 ezer forintot – kaphatnak kézhez a károsultak, a pénz döntő részét az eddigi kárelhárítási munkálatok költségeinek kifizetésére fordítják.
Hogy élhető lesz-e a jövőben Devecser és Kolontár, az nem csak a vörös iszapportól függ. Nagy kérdés, hogy életben maradnak-e azok a kis- és középvállalkozások, amelyek eddig számos környékbelinek nyújtottak megélhetést. Marton Zoltán egy építőanyag-kereskedést üzemeltet Devecserben, hat embernek ad munkát. Nem tudni, meddig, a vállalkozás ugyanis a vörösiszap-áradat miatt a csőd szélére került. Pedig az iszap csak a telephely egyik épületét rongálta meg, a raktárkészlet nagy részét sikerült megmenteni. Hiába nyitottak azonban ki néhány nappal a tragédia után, eltűntek a vásárlók, pedig a kereskedés utcáját el sem zárták a forgalom elől.
– Ha belátható időn belül nem jönnek vissza a vevőink, le kell húznunk a rolót – mondja Marton Zoltán.
Lézengenek a vevők a hírhedt devecseri használtcikkpiacon is. A városban több mint 200 család foglalkozik lomizással, most az ő megélhetésük is veszélybe került. A Devecserben elöntött házaknak többmint a felében romák laktak, közülük a legtöbben lomizni jártak. Az áradat elvitte a teljes árukészletüket, a takarítás miatt pedig az elmúlt hetekben az ausztriainémetországi beszerzőkörutak is elmaradtak.
