Iszapkárok: nem érdemes egyenként perelni?

A kolontári iszapkatasztrófa áldozatainak nem érdemes egyenként pert indítaniuk a Mal Zrt. ellen, mert az állam teljes kártalanítást helyezett kilátásba – állítják az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetői.

Még mindig nyolcszázan dolgoznak a vörös iszapáradat miatt szennyezett területek mentesítésén, s eddig az érintett településeken az utak és a járdák kilencven, a kertek 95 százalékát sikerült megtisztítani –hangzott el a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombati sajtótájékoztatóján. Bakondi György főigazgató, a Magyar Alumínium (Mal) Zrt. felügyeletét ellátó kormánybiztos elmondta, hogy a kormány múlt szerdai döntése értelmében a katasztrófaelhárítási célelőirányzatból megtérítik az állami és az önkormányzati szervek védekezéssel kapcsolatos kiadásait, illetve ebből fedezik a mezőgazdasági területek mentesítését, s támogatják a károsultakat is. A keret felülről nyitott, vagyis a felhasználható összeget nem limitálták.

Bakondi hangsúlyozta, hogy az állam nem kíván helytállni a Mal Zrt. helyett, tehát a felelősség tisztázása után a cég fizetni fog. A termelés egyébként rendben beindult, és október 15. óta már 22 ezer tonna bauxitot dolgoztak fel, s megkezdték a termékek kiszállítását is. A kormánybiztos kiemelte: a vállalattól hatezer család megélhetése függ, de a cég működőképességét a kárigények későbbi érvényesítése érdekében is fenn kell tartani. A gyártás során tízezer tonna vörös iszap keletkezett, és ennek, illetve a környező területekről begyűjtött iszapnak az elhelyezése megoldott. A biztonság fokozása érdekében azonban a Mal Zrt. a sérült tízes kazetta szomszédságában újabb gátat emel.

Szaló Péter, a BM helyettes államtitkára közölte: a katasztrófa sújtotta térségben valamivel több mint 260 házat bizonyosan le kell bontani, de számos esetben még vizsgálják, hogy mi történjék a károsodott épületekkel. Az érintett lakók számára legkésőbb jövő nyárig új házat emelnek vagy lakást vásárolnak, azoknak az idős embereknek pedig, akik a gyermekükhöz költöznének, kártérítést fizetnek.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Mal Zrt. szoros felügyelet alatt működik, és ennek keretében vizsgálják azt is: miként köthettek a cég vezetői közvetlenül az állami felügyelet elrendelése előtt fél évre szóló ügyvédi szerződést úgy, hogy a megbízási díjat is előre kifizették. Bakondi jelezte, hogy erről tájékoztatást kér a vállalkozás vezetőjétől. A főigazgató nem árulta el, hogy mekkora pénzről van szó, csupán azt jelezte, hogy a szerződésben irreálisan magas összeg szerepel.

A múlt héten a Fővárosi Bíróság egy devecseri lakos kártérítési ügyében ideiglenes intézkedésével – még a per tárgyalásának megkezdése előtt – tízmillió forint kifizetését rendelte el. A Mal jogi képviselője fellebbez a döntés ellen. Az esettel kapcsolatban Bakondi hangsúlyozta: a kormány veszélyhelyzetet hirdetett, és gondoskodik valamennyi érintett létfeltételeinek megteremtéséről. Ebben a helyzetben pedig szerinte nem volna szerencsés, ha bárki kirekesztené magát az állami támogatásokból azzal, hogy másként próbál pénzhez jutni. A katasztrófa sújtotta térség lakói a katasztrófaelhárítási célelőirányzatból, illetve a Magyar Kármentő Alapból teljes körű kártalanításra számíthatnak – hangsúlyozták az OKF illetékesei. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a lakhatási feltételeket biztosítják majd, hanem az ingóságokban, a termelőeszközökben, sőt a termésben bekövetkezett károkat is megtérítik. Ezért nem látják értelmét annak, hogy a lakók egyenként kezdeményezzenek pert a Mal ellen, amelytől az állam később úgyis behajtja a költségvetésből kifi zetett támogatásokat.

A kormánybiztos
A kormánybiztos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.