A magyarok a gyászban is az alkoholt tekintik a legfőbb segítségnek. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete hatezer embert kérdezett, többek között a gyásszal kapcsolatos testi és lelki betegségeikről, szokásaikról. – Külföldi kutatásokból már tudtuk, hogy ebben az időszakban megnő a különböző betegségek kialakulásának veszélye, a szívinfarktus esélye például a gyász első heteiben négyszeresére nő, annak esélye pedig, hogy a gyászoló öngyilkos lesz, 17-szeresére – mondja Pilling János pszichiáter, a kutatás egyik készítője. A balesetek gyakorisága is megnő, mert a gyászoló figyelmetlenebb, gondolatai gyakran elkalandoznak. Sokan szenvednek fejfájástól, mellkasi nyomástól, depressziótól. Kétszeresére nő az esélye, hogy a gyászoló pszichiátriai kezelése szorul.

Abban nem különböztek a külföldi és a hazai kutatási eredmények, hogy a gyászolók többet isznak és dohányoznak, hosszú távon pedig, ha nem tudnak a trauma előtti életmódjukhoz visszatérni, megnő körükben a rákos betegségek és a szenvedélybetegségek kialakulásának száma.

Az azonban meglepte a magyar kutatókat, hogy milyen mértékben nyúlnak az alkoholhoz a gyászoló magyar férfiak. 12–14-szeres az alkoholprobléma előfordulása azoknál a férfiaknál, akik a közelmúltban elvesztették valamelyik hozzátartozójukat – magyarázza a pszichiáter. Vagyis a magyar férfiak jelentős részének, még akkor is, ha korábban nem volt alkoholproblémájuk, ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak.

Pilling János hozzáteszi: kutatásaikból kiderült, hogy a gyász, különösen a házastárs, élettárs elvesztése sokkal nagyobb mértékben károsítja a férfiak, mint a nők egészségét. – A nők kibeszélik a fájdalmukat, ritkábban menekülnek italhoz, droghoz, cigarettához. Könynyebben megtalálják azokat, akik segíthetnek nekik, meghallgatják őket – állítja.

A gyász Magyarországon szigorúan magánügy – mondja Tóth Gábor Ákos író, akinek nemrég jelent meg hozzátartozóink elvesztéséről, gyászról és elengedésről szóló könyve. Meglepetésére azóta sokan keresik fel, hogy megosszák vele fájdalmukat. – Velem, egy idegennel beszélik meg a problémáikat, pedig családos, barátokkal, kollégákkal rendelkező emberekről van szó – meséli. Volt olyan, aki azzal kereste meg, hogy merjen-e beszélni haldokló édesanyjával arról, hogy közeleg a búcsú. Attól tartott, hogy a halál felemlegetése úgy tüntetné fel őt, mint aki már az örökségre ácsingózik.

Az író szerint itthon a gyász kevés teret kap: bár nem tabutéma, mégsem foglalkoznak vele az újságok, a rádió, a tévé, nem témája a baráti beszélgetéseknek. Ha valaki elveszíti egy szerettét, valamilyen hibás szemérmességből nem akarja terhelni a környezetét, inkább egyedül őrlődik. – Nem véletlen, hogy itthon is nő az úgynevezett gyászfeldolgozó csoportok száma. Ezekben egy szakember vezetésével ismeretlenek osztják meg egymással a fájdalmukat. Amit nem mernek elmondani otthon vagy a munkahelyükön, megosztják olyanokkal, akikkel később nem fognak találkozni – magyarázza.

Szerinte a gyász feldolgozását tovább nehezíti, hogy az emberek az utóbbi két évtizedben hozzászoktak az érzelmeik eltitkolásához, a növekvő elvárások miatt túlontúl fegyelmezettnek kellett lenniük.

– Egy munkahelyen nem lehet heteket hiányozni, kisírt szemmel bemenni emiatt. Hasonló a helyzet a szüléshez: a kismamák az utolsó pillanatig dolgoznak, aztán sietnek vissza, nehogy elveszítsék az állásukat – mondja. Tóth Gábor Ákos szerint még jó időbe telik, amíg a magyar társadalom annyira nyitott lesz a gyász kibeszélésére, megosztására, mint például az Egyesült Államokban, de a tendencia már megfigyelhető: a család és a barátok helyett önsegítő csoportoktól, szakemberektől, internetes közösségektől várjuk a segítséget.

Természetesen az alkohol mellett.