Addig azt lehetett fennen hirdetni, hogy a Bajnai-kormány azért vezet be megszorításokat, mert egyéb nem jut eszébe, mint hogy a népet sanyargassa, pedig van más megoldás, csak ahhoz ők hülyék, alkalmatlanok etc., de ott, abban a pillanatban, amikor Barroso elnök helyre tette, rájött: e ponttól nincs tovább.

Orbán megoldhatatlan feladatot kapott. Ha tartani akarja a hiánycélt, és legalább valamit az ígéreteiből is, nem kerülheti ki a megszorításokat. Ha megszorításokkal él, hiteltelenné válik az előző négy év politikája, amely arra épült, hogy lehet másképp, mármint: ha nem „bankárkormány” van hatalmon. Őszöd és azok után, ahogy a Fidesz kihasználta az ebben rejlő lehetőségeket, Orbán ezt nem engedhette meg magának, mert okkal tart attól, hogy az ennek nyomán bekövetkező fölháborodás a tábor erodálódását, majd önnön bukását okozná.

De ha nem lehet másképp, mert az EU kereteit nem lehet szétfeszíteni, mi a megoldás? Nyilvánvaló a válasz: neki kell feszülni a hazai kereteknek.

Bárki bármit is gondoljon erről, ennek elhatározása nem lehetett egyszerű Orbán számára. Ezeknek a kereteknek a kialakítása ugyanis nem kis részben az ő érdeme, és nyilatkozhat pillanatnyi politikai érdekeinek megfelelően így vagy úgy a húsz évvel ezelőtt történtekről, szűk körben mind a mai napig a büszkeség hangján szól arról – és joggal –, hogy immár ő az utolsó aktív rendszerváltó politikus.

Akárhogyan is: döntenie kellett. Pénzre van szüksége, sok pénzre. Ehhez kereste az eszközöket, e célt szolgálják a különadók, és ezt szolgálja a magán-nyugdíjpénztári befizetések tizennégy hónapi központi fölhasználása, illetve abba az irányba terelése, hogy mindenki lépjen vissza az állami nyugdíjrendszerbe. Orbán is tudja: meglehet, hogy ezek a döntések nem állják ki az alkotmányosság próbáját. Lehet persze, hogy mégis, de ez legalábbis kétesélyes.

Valamit tehát kezdeni kell az Alkotmánybírósággal, s ha ehhez egy ilyen szimbolikusnak is eladható ügy, mint a „pofátlan” végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó szolgáltat ürügyet, még jobb. Ha kell, akár „ideiglenesen” is, de ki kell iktatni az Alkotmánybíróságot, és akkor van esélyük úgy pénzt szerezni, hogy ne kelljen megszorításokat alkalmazni, és a kormányfő elkerülje a hitelességi problémákat.

De nem kerülheti el. Azért, mert Orbán Viktor a demokrácia védekező rendszerével, kereteivel, konkrétan az Alkotmánybírósággal buktatta meg a Gyurcsány-kormányt, és az ehhez kapcsolódó nyilatkozatai mind a mai napig élénken élnek a köztudatban, továbbá azért, mert minden érvük az alkotmány poros voltáról hamis, hiszen – emlékezzünk a két évvel ezelőtti népszavazásra – az alkotmány igenis az „élethez igazítható”, ha az élet nem eleve alkotmányellenes igényekkel lép föl.

A kormányfő hitelességi problémája így is, úgy is fennáll. E ponttól az ő döntése, miből vesz vissza: saját akaratából vagy a demokráciából.