Az alkotmányozó farkasok és a bárány

„Két farkas és egy bárány szavaz az ebédről; ez a demokrácia” – mondta volt Franklin Benjámin. „A szabadság az, amikor a felfegyverzett bárány vitatja a szavazás kimenetelét.” Aki népszavazást kezdeményez az alkotmányról, vagy a többségre hivatkozva irat magának alkotmányt, hogy azután a jognak asztalánál a talán többségben lévő farkasok lakmározhassanak, nem érti sem a demokrácia, sem a szabadság, sem az alkotmány lényegét.

Az alkotmányt nem az ingatag többség pillanatnyi akarata legitimálja, hanem azok az erős garanciák, amelyek az állam minden polgára számára biztosítják az alapvető, elidegeníthetetlen jogok folyamatos érvényesülését. Ezek a jogok az 1689-es angol Bill of Rightstól kezdve az 1789. augusztus 26-án elfogadott emberi és polgári jogok nyilatkozatán keresztül (amely többek között kimondta: „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad… Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megőrzése. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztonság s az elnyomással szemben való ellenállás…) az amerikai jogok törvényén át az 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáig civilizációnk alapját jelentik.

Az Emberi és polgári jogok nyilatkozata egyértelműen fogalmaz: „Az olyan társadalomnak, amelyből e jogok biztosítékai hiányoznak, s ahol a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztását nem hajtották végre, semmiféle alkotmánya nincs.” A többség által megszavazott dokumentum nem (legitim) alkotmány, de írott malaszt, ha nem biztosítja a hatalmi ágak szétválasztását, s nem ad biztos, visszavonhatatlan garanciát minden polgár alapvető jogainak gyakorlásához. A (pillanatnyi) többség demokratikus akarata a rendszeres időközönként megejtett választások során érvényesül. A többség választásának eredménye az a végrehajtó hatalom, amelyet az alkotmány hivatott korlátozni, többek között a hatalmi ágak szétválasztása, az ellen- és nem egyensúlyok rendszerének segítségével. Az alkotmány egyik legfontosabb funkciója a többség által választott végrehajtó hatalom korlátozása.

Nem az alkotmány ad jogot az állam polgárainak, csupán garantálja azok érvényesülését. Arra szolgál, hogy korlátot állítson annak a végrehajtó hatalomnak amely ma Magyarországon maga akar magára alkotmányt szabni. Az alkotmány, ahogyan az amerikai legfelsőbb bíróság egyik tagja mondta, „nemcsak arra szolgál, hogy megvédje az egyént és a kisebbségeket a többség elnyomásától, de arra is, hogy megvédje a népet a bürokráciától, a kormánytól”. A közvélemény-kutatások szerint, ha az alkotmányról a nép szavazata döntene, belekerülne az adómegkerülés joga, a cigányok szegregációja, a melegek diszkriminálása, az otthon szülés tilalma, visszakerülne a halálbüntetés. Mahatma Gandhi úgy vélte: „A lelkiismeret kérdéseiben nincs helye a többség által hozott jognak”.

A többség akarata nem elégséges indok mások életének, méltóságának, szabadságának, hitének, meggyőződésének elvételéhez, elvitatásához. A szabadság azt jelenti, hogy a közösség bármely tagjának alkotmányban biztosított joga van a többség akarata, sőt érdekei ellenére is cselekedni. Megesik, hogy a kisebbség a választásra jogosultak közel felét jelenti. (A mai kormány kétharmada mögött az ország népességének alig több, mint egy negyede áll.) Az államnak alig van olyan polgára, aki valamilyen szempontból, valamely pillanatban – származását, származási helyét, hitét, politikai nézeteit, társadalmi helyzetét, nemi orientációját, iskolázottságát tekintve – ne tartozna kisebbséghez.

Az alkotmányban biztosított alapvető jogok a kisebbséget, mindannyiunk, minden pillanatban lehetséges kisebbségi helyzetét védelmezik, az éppen adott többség által megválasztott és leváltható végrehajtó hatalommal szemben. A szólás, a véleménynyilvánítás szabadsága éppúgy a kisebbséget védelmező jog, mint az egyesülési-, a gyülekezési jog, a vallásszabadság joga, a kínzás, az embertelen bánásmód tilalma, amely az országban tartózkodó minden embert egyaránt hivatott megvédeni, akár az idegengyűlölő többség jogos vagy jogtalan indulataitól is. A minden ember egyenlő méltóságát biztosító alkotmány, a szabadság érvényesülése fölött, a magyar alkotmány rendelkezése szerint, az Alkotmánybíróság őrködik. Aki az Alkotmánybíróságra kezet emel, a magyar szabadságra, a hazára emel kezet.

A szerző történész

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.