Nyomozás indul a pécsi püspökségen

Ismeretlen feljelentő szerint a pécsi egyházmegye papjai gazdasági és szexuális bűncselekményeket követtek el az elmúlt években.

A feljelentő levélben küldte el állításait az NNI-nek és a Baranya Megyei Főügyészségnek. A levél tanulmányozása után a főügyészség úgy döntött, hogy nyomozást rendel el csalás és más bűncselekmények gyanújával – közölte érdeklődésünkre Petréteiné Malomsoki Csilla, a főügyészség szóvivője. Hozzátette: csak nyomozással tisztázható, hogy valóban megtörténtek-e a levélben leírt cselekmények.

A pécsi egyházmegyében történtekről szeptemberben írt az Egyházfórum című folyóirat. A lap főszerkesztője, Wildmann János – miként arról lapunkban is nyilatkozott – azt vélelmezte, hogy Mayer Mihály pécsi püspök azért mentette fel hivatalából az egyházmegye gazdasági igazgatóját,Wolf Gyulát, mert egy vatikáni vizsgálat szabálytalanságokat tárt fel a püspökség gazdálkodásában. Ezt a püspökség cáfolta, és Wolf visszavonulását a pap egészségi állapotával magyarázták. (A volt igazgató két infarktuson is átesett). A napokban az egyházmegye egyik – anonimitást kérő – papja arról tájékoztatta az Index internetes portált, hogy a mostani feljelentés is Wolf Gyulát, valamint Mayer Mihályt gyanúsítja bűncselekmények elkövetésével. A pap szerint az egyházmegye nem a célnak megfelelően használt fel bizonyos állami támogatásokat, s ezért Mayert és Wolfot terheli felelősség.

Az egyházmegye közleményben tagadta az Indexen felsorolt bűncselekményeket, és bejelentette, hogy fellép a vádaskodók ellen a büntetőjog eszközeivel. Tegnap szerettünk volna beszélni Mayer Mihállyal, erre azonban nem volt mód, a püspök ugyanis külföldön tartózkodik.Wolf Gyulát sem kérdezhettük, mert – mint azt Fazekas Orsolya, a püspökség szóvivője elmondta – a volt igazgató nem kíván nyilatkozni, mivel már nem dolgozik az egyházmegyénél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.