Merénylet a főrendőr ellen?

Lapid Lajossal, Gergényi Péter volt budapesti főkapitány nyugalmazott közbiztonsági helyettesével soha senki nem közölte hivatalosan, hogy robbantásos merényletet kíséreltek volna meg ellene.

Lapid azt követően beszélt erről a Népszabadságnak, hogy a Magyar Nemzet kedden megírta, ő is célpontja volt a Budaházy György vezette Hunnia mozgalomnak.

Lapid 2006 decemberében vonult nyugdíjba. Azért került mégis az egykor „a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregként” említett szervezet célkeresztjébe, mert főkapitány-helyettesként ő volt a felelős egyebek mellett a különféle rendezvénybiztosításokért. Az egyik gyanúsított vallomása szerint 2008 októberében két, mágneskoronggal időzített bombát rögzítettek Lapid kocsija alá, azonban – a Magyar Nemzet által hivatkozott tanú feltételezése szerint – az időzítő szerkezet hibája miatt a bombát nem sikerült működésbe hozni. Pedig napokon keresztül követték, megfigyelték állítólag a lakását is, a terv ugyanis az volt, hogy „az emberrel együtt robbantják fel a bombát”.

Lapid Lajos állítólag közel egy hónapig autózott a gépkocsija alvázán lévő pokolgéppel. A Magyarok Nyilai ellen a Központi Nyomozó Főügyészséggel együtt nyomozó kollégáitól értesült először arról, hogy valakik merényletet terveztek ellene. A főrendőr elleni tervezett merényletről valló gyanúsított ugyanis elvezette az ügyészségi nyomozókat annak a cégnek a zuglói telephelyéig, ahol az akkor már két éve nyugdíjba vonult Lapid dolgozott, s megmutatta egykori célpontjukat, a tábornok udvaron parkoló autóját.

Lapid azonnal szervizbe vitte a kocsiját, akkor találták meg a két mágneskorongot. A nyugalmazott rendőrtábornokkal azóta sem közölte senki, hogy kik és mire készültek ellene. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint azért nem, mert a nyomozás során „nem merült fel alapos gyanú arra, hogy a Lapid Lajos autóján talált mágneskorongokat valóban robbanóanyag és időzítő szerkezet rögzítésére használták volna”.

AMagyar Nemzet által részletesen idézett tanú életszerűnek látszó elbeszélése dacára az ügyészek csak annyit látnak bizonyítottnak, hogy „valakik valamikor valamit fel akartak helyezni, rögzíteni kívántak Lapid kocsiján”. Ezért ezzel a bűncselekménnyel soha senkit nem gyanúsítottak meg, s így a Lapid elleni merényletkísérlet nem is szerepel a Hunnia Mozgalom tagjai ellen a Fővárosi Bíróságra szeptember 27-én benyújtott vádiratban.

Lapid Lajos
Lapid Lajos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.