Ki kutassa a kolontári talajt?

A Népszabadság információi szerint a kormány a Brit Földtudományi Intézettől kért segítséget a kolontári gátszakadás talajtani okainak, illetve következményeinek vizsgálatához.

A britek azonban nem jönnek, ráadásul az ügyről az ottani szakszervezet értesítette a magyar Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetét (Tudosz), mivel furcsállották, hogy a magyar kormány miért nem a Magyar Állami Földtani Intézetet (MÁFI) bízta meg a munkával. Az angol geológusok meghívására David Cameron brit miniszterelnök telefonon felajánlott gesztusa után került sor: a magyar kormányfőnek a vidékfejlesztési tárca azt mondta, földtani ügyekben jól jönne a külföldi segítség. Ez a vélekedés azonban súlyos információhiányra utal: talajmechanikai és hasonló ügyekben a MÁFI kompetenciája vitathatatlan, és –ahogy egyik informátorunk fogalmazott – több olyan kutató is dolgozik az intézetben, akik igen részletesen ismerik a kérdéses területet, sőt közülük néhányan jelenleg is a helyszínen vannak. A megbízás külföldre juttatása – még ha esetleg segítségképpen, ingyenesen dolgoznak is a brit geológusok – etikai kérdéseket is felvet, ezért avatkozott be a folyamatba a kinti szakszervezet.

A MÁFI háttérbe szorítására korábban is utaltak jelek. Amint arról a Népszabadságban beszámoltunk, augusztus végén a MÁFI jövőjével kapcsolatos bizonytalanság miatt lemondott Kordos László geológusőslénykutató, az intézet igazgatója. A külföldön az egyik leghíresebb magyar tudósnak számító Kordos azért választotta ezt a radikális lépést, mert az intézet a kormányzati struktúra átalakításával légüres térbe került, és a gazdasági ellehetetlenülés közelébe jutott. A MÁFI korábban a környezetvédelmi tárcához tartozott, ám ez a minisztérium megszűnt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig a korábbi, önálló intézeti formában nem tartott rá igényt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.