Átépült azújpesti Szent István tér

Múlt héten hivatalosan is befejeződött az újpesti Szent István tér átalakításának első üteme.

A mintegy másfél milliárd forintos fejlesztéshez a IV. kerület 780 millió forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatást nyert, míg a fennmaradó részt önerőből, hitel és kölcsön nélkül biztosította. Mint arról már beszámoltunk, Újpest 2007-ben döntött a Főtér programról, három lépcsőben átalakítandó a kerület belvárosát, de megtartva a városháza–piac–templom féltve őrzött együttesét. Az alapkőletétel 2009 áprilisában volt. Az építkezés a városháza épületén kívül és belül is zajlott. Az első ütem a városháza és az Egek királynéja-főplébánia, a városháza és a református templom közötti területet, a Károlyi-szobor környezetét és az újpesti piac egy részét formálta át. Ezen túlmenően Újpest még az idén felújítja a városháza épületét, és az alagsorban egy vendéglátóhelyiséget, úgynevezett városházapincét is kialakít. A beruházás során többek között új díszburkolatot és világítást kapott a tér, megtörtént a csatornahálózat korszerűsítése. A felújítás után a 62 korhű kandeláber mellett rengeteg zöld felület, virágok, 74 vízi játék és 9 csobogó várja a pihenni vágyókat.

A program második ütemében az új virágpiacot és a Szent István téri mélygarázst építik meg. A harmadik ütemben, 2015-ig, az újpesti kiskereskedőkkel egyetértésben és együttműködve az Újpesti Piac és Vásárcsarnok újul meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.