Vesztegetési ügy késlelteti a pécsi klinikai felújítást

Jelenleg már huszonhat gyanúsítottja van a Pécsi Tudományegyetem (PTE) beszerzéseit vizsgáló vesztegetési ügynek. A klinikai centrum felújítása csúszik a nyomozás miatt.

A nyomozás áprilisban kezdődött és május végén „robbant”: akkor vették őrizetbe a Pécsi Tudományegyetem öt, befolyásos alkalmazottját, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanújával. Az NNI déldunántúli egysége azért indította a vizsgálatot, mert bizonyos adatok arra utaltak, hogy az egyetem az indokoltnál drágábban szerzett be informatikai eszközöket, s a vásárlásokat intéző dolgozók, illetve a komputereket eladó cégek alkalmazottai kenőpénzhez juthattak. A nyomozást később kiterjesztették a PTE más beszerzéseire is. A nyomozásról kevés információ került nyilvánosságra az elmúlt hónapokban. Jelenleg huszonhat gyanúsítottja van az ügynek – tudtuk meg tegnap a nyomozást felügyelő Baranya Megyei Főügyészség vezetőjétől, Varga-Koritár Györgytől. A gyanúsítottak az egyetemen, valamint azoknál a cégeknél dolgoztak, amelyek üzleti kapcsolatban voltak az intézménnyel. A főügyész – a nyomozás sikere érdekében – nem kívánta részletezni, hogy a számítógépes beszerzéseken kívül még mely vásárlások kerültek gyanúba. A vizsgált vásárlások összértékéről Varga-Koritár azt közölte: több százmilliós nagyságrendről beszélhetünk. A vesztegetők hasznáról és az általuk okozott kár mértékéről nem kívánt beszélni a főügyész, ugyanakkor kijelentette, hogy a gyanúsítottak köre – várhatóan – tovább bővül.

A gyanúsítottak közül jelenleg négyen vannak előzetes letartóztatásban: I. Gábor, a PTE gazdasági főigazgatója, S. Csaba, az intézmény informatikai igazgatója, V. Bálint, a főigazgató tanácsadója – hármukat, mint azt megtudtuk, a napokban felmentették beosztásukból –, és F. Tamás, aki egy, az egyetemmel üzleti kapcsolatban lévő cég alkalmazottja. A főügyész ezt az információt nem cáfolta, ám hozzátette: a gyanúsítottak közül többen is beismerő vallomást tettek.

Az egyetemen – a nyomozással párhuzamosan – belső fegyelmi vizsgálat indult a vesztegetési ügy összes érintettje ellen, ám ezt a procedúrát a bírósági eljárás végéig felfüggesztették – mondta érdeklődésünkre Krutki Józsefné, a PTE megbízott gazdasági főigazgatója. További három, szabadlábon védekező gyanúsított egyetemi dolgozót a büntetőeljárás befejezéséig felfüggesztettek állásából. Az új gazdasági főigazgató átvizsgálta a beszerzési szerződéseket, és ennek következményeként az intézmény számos, előnytelennek ítélt kontraktust – hozzávetőleg félmilliárd forint értékben – felmondott. Megvált az egyetem több olyan külső tanácsadótól is, akik a nyomozás által vizsgált közbeszerzéseknél bábáskodtak.

A történethez tartozik, hogy a PTE klinikai központjának felújítását a vesztegetési ügy késlelteti. Ennek a 11 milliárd forintos beruházásnak a költségeit 90 százalékban az állam állja, s a nyomozás miatt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a nyár végén nem írta alá a beruházás támogatási megállapodását. A tárca, miután részletesen kontrollálta a beruházás terveit, az elmúlt napokban szignózta a szerződést, így a beruházás – a közbeszerzési eljárás kiírásával, két hónap csúszással – az év végén startolhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.