Résfalvita: természeti vagy ipari katasztrófa történt?

Elkészült a vörösiszap-katasztrófa okait kutató első ideiglenes szakvélemény:a Mal Zrt. által felkért szakértő szerint talajtörés történhetett. A környezetvédelmi államtitkár szerint mindez nem változtatna azon a tényen, hogy ipari katasztrófa történt.

A Mal Zrt. szempontjából elháríthatatlan esemény, úgynevezett talajtörés miatt következhetett be a vörösiszap-katasztrófa – legalábbis ezt állította kérdésünkre a cégtulajdonosok jogi képviselője, Ruttner György ügyvéd, aki a kijelentését a Mal által felkért szakértő ideiglenes szakvéleményére alapozta. Az egyelőre névtelenséget kérő szakember szerint az ajkai timföldgyár tízes számú zagykazettája alatt több tízméteres mélységben elcsúsztak egymáson a különböző földrétegek, ami a támfal kiszakadását okozta.

Ruttner a szakértőt idézve elmondta, a társaság privatizációját követően az állam által kötelezően előírt környezetvédelmi beruházások során a tározók körül olyan résfalat kellett kialakítani, amely a vízzáró rétegig – 8–18 méter mélységig – megakadályozta a tározóban lévő lúgos folyadék elszivárgását.

Azzal azonban senki nem számolt, hogy az átlagosnál jóval csapadékosabb időben a tározók alatti talaj megtelhet vízzel, a „mesterséges medencében” pedig megváltozhat a talaj szilárdsága. Ruttner szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy talajtörés történt, akkor a támfalszakadást természeti katasztrófának kell tekinteni.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár nem ismeri az ideiglenes szakvéleményt, de kérdésünkre azt mondta, valóban nem zárható ki, hogy talajtörés történhetett. Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta: ipari létesítmények esetében a talajtörés semmiképpen nem számít természeti katasztrófának. Hozzátette, a résfal kialakítását követően a Mal Zrt.-nek folyamatosan ellenőriznie kellett volna a talajvíz szintjét, így szükség esetén szivattyúzással vagy egyéb beavatkozással megelőzhette volna a gátszakadást.

Kedden Devecserben igazságügyi szakértők megkezdték a lebontásra ítélt 225 ház értékbecslését. A kisvárosban egyetlen bontási engedélyt sem adnak ki addig, amíg el nem készül a hivatalos értékbecslés, amit az adott ingatlan tulajdonosának is el kell fogadnia.

A hangulat egyre romlik Devecserben, amit az is jelez, hogy a hétfő esti lakossági fórumon Toldi Tamás polgármester az állami szervezetek segítségét kérte a munkálatok felgyorsításához.

A városvezető a problémák között említette egyebek mellett, hogy túl lassan halad a kárfelmérés, egymásnak ellentmondó információk látnak napvilágot a vörös iszap egészségügyi káros hatásairól, így a helyiek egyelőre nem tudnak megalapozott döntést hozni a saját további sorsukról. Toldi Tamás szerint amennyiben nem változik a helyzet, a devecseriek akár demonstrálni is hajlandók az érdekeikért.

Talajtörés volt a katasztrófa oka?
Talajtörés volt a katasztrófa oka?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.