Botka László polgármesteri hatáskörét el akarta venni a fideszes képviselő-testület, Meggyes Tamás utódját bojkottálják, az IMF hazamehet, ha akar, az EBESZ médiabiztosának fogalma sincs, miről beszél, ha baja van az új magyar törvénnyel, tegnap pedig az Alkotmánybíróság szemébe nevetett a hatalom. Ha elfogadja a testület a parlament döntését, ha beletörődik, hogy jogszokás és erkölcs ellenére visszamenőlegesen is ki lehet vetni a közvégkielégítésekre a 98 százalékos büntetőadót, nem lenne velük baj. De egyhangú döntéssel ellenszegültek. Ha „jól” döntenek, nem változik a magyar jog, de így módosítják ellenük még az alkotmányt is, hogy többé ilyet ne tehessenek. (Ez nem következtetés, hanem Lázár János Fidesz-frakcióvezető állítása.) Ők megsemmisítették, és mégis meglesz a törvény, csak az AB veszíti el a hozzászólás jogát. Ilyen még ebben az országban nem történt. Fordított ellenállási záradék lépett életbe: lassan minden ellenállás útja lezárva. A Rubicont a kormányzat nem lépi át, hanem kiszárítja. Nincs többé határ, híd és gát. Egy nagy tér van, nem kétharmados, hanem totális. És ott egyetlen akarat.

Ha valami, ez ütközik jó erkölcsbe. Nem 98, hanem száz százalékig. Azokat járatja le, akik tényleg valami mást, tisztábbat akartak az eddiginél. Jól járnak viszont, akik csak az erő abszolút korlátlanságát kívánták a kormányzatra ruházni. Él vele. Olyannyira, hogy nem tudom, később majd milyen alapon szegülnek szembe az „emberek akaratával” a bíróságok? Mi értelme az egyetemi, az akadémiai, az egyházi, a családi, vagy bármiféle gazdasági autonómiának, ha egyszer az emberek akarnak egy határozott valamit?

Nem kellett volna belebonyolódnia a kormánynak ebbe a végső soron érdektelen törvénybe, ha nem az előző kormány köztisztviselőinek üldözése lett volna a tét, ha csak rendezni akar egy visszás helyzetet. De nem, a menekülők útját akarták elvágni. „A 98 százalékos különadó megfizetésére vonatkozó rendelkezést azért kellett a leggyorsabban elfogadtatni, mert az önök elvtársai és liberális barátai tíz- és százmilliókat vettek fel végkielégítéssel...” – mondta Halász János államtitkár, és lesújtottak a pedagógusoktól az orvosokig mindenkire, aki véletlenül a törvény hatálya alá keveredett. S most már az Alkotmánybíróságon dübörögnek át a csapatok. Sisakrostély leeresztve, a lovakon szemellenzők. Mintha a középkorban a zsoldosok berontottak volna még a templomokba is. Eddig az Alkotmánybíróság volt a biztonságot adó jogállam azíliuma. Mindenki megállt a kapuban, ha szitkozódva is. Megállt 1995–96-ban a Horn-kormány, amikor – gazdasági vészhelyzetben – a testület egymás után dobta vissza a terveit, s vett vissza ezzel a kormánytól milliárdokat. Megállt a Gyurcsány-kormány, amikor megkapta a számára halálos ítéletet az AB-tól, amely rábólintott az úgynevezett szociális népszavazásra. Akkor Orbán Viktor azzal ünnepelte a testület döntését, hogy „egy demokráciában nem képzelhető el, hogy a kormány a saját programját egyetlen lehetséges útnak minősítse. Egy demokráciá ban mindig van más út, ha az emberek úgy döntenek.” Ennek egyelőre vége: hamarosan az AB előtt a nyugdíjpénztárak és a banki különadó ügye.

Még áll a templom.