Nem lesz kórházbezárás

A kórházigazgatók, a háziorvosok és a patikusok is megkapják a magukét az egészségügyi tárca új törvénycsomagjában. Az előbbiek számára ismét felsejlik a gyógyító feladatok és az ágyak újraosztásának lehetősége, a családorvosok jutalékot kaphatnak a megspórolt egészségügyi kiadásokból, a gyógyszerészek pedig garantált többségi tulajdonhoz juthatnak a saját üzletükben.

November elején kerül a kormány elé az egészségügyi államtitkárság újabb „rendszerigazgató” csomagja, amely legalább 12 törvényt módosít. A javaslatból az is kiderül, hogy milyen pontokon várható változás az ellátórendszerben.

Egyebek mellett néhány betegsorskönnyítő intézkedést is tartalmaz a javaslatcsomag, így például úgy egyszerűsítenék a gyermekgondozási segély mellett dolgozó nők táppénz-megállapítási szabályait, hogy az érintettek a lehető legkedvezőbb összegű ellátáshoz juthassanak. A javaslat értelmében a táppénzfolyósítás időtartamának megállapításánál nemcsak a gyermekgondozási segély alatti biztosítási időt lehetne figyelembe venni, hanem az azt megelőző biztosított napokat is. A gyes ideje alatt szülő nőknek pedig visszamenőlegesen is lesz módjuk arra, hogy gyermekágyi segélyt kapjanak. A tervezetben e célra egymilliárd forintot szánnak az előkészítők. Szintén a betegek számára kedvező módosítás, hogy a jogosulatlanul felvett társadalombiztosítási juttatásokat a jövőben 30 nap helyett 90 nap alatt kellene visszafizetni.

Szócska Miklós az egri kórházban
Szócska Miklós az egri kórházban

A kormány meg akarja szüntetni azt a szabályt, amely készítményenként 50 betegre korlátozta az egyedi méltányosság keretében térítésmentesen adható terápiát. A jövőben csak egyetlen korlát lesz: a pénz. Így a Magyarországon be nem jegyzett gyógyszerekből 2011-től annyi rendelhető majd a rászorulóknak, amennyi futja az a célra elkülönített ötmilliárdos kasszából.

A javaslat szerint pontosítják a látleletek térítéséről szóló jogszabályt, így a jövőben a látlelet kiadásának térítési díját annak kell meg fizetnie, aki kezdeményezte a vizsgálatot, így a hatóságoknak is. Az ilyen orvosi szakvéleményért most az állampolgárok 3200 forintot fizetnek. Fizetni kellene a jövőben a vizeletből és vérből történő alkohol, illetve kábítószer kimutatásáért is, de ennek összegét csak később határoznák meg. Az orvosoknak viszont a jövő évtől már nem kell elszámolási bizonylatot adniuk a betegeknek.

A salátatörvény újraírja a patikaalapítási szabályokat, ismét védett piacot teremtve a már patikatulajdonos gyógyszerészeknek. A tervezet szerint 2011-től offshore cég, szakmai befektető, gyógyszerfelírási joggal bíró orvos nem lehet tulajdonos gyógyszertári vállalkozásban. A már működő patikákban a gyógyszerésznek legkésőbb 2014-ig többségi tulajdonossá kell válnia. Körülbelül 500–550 gyógyszertár működik jelenleg patikalánc tagjaként, a gyógyszerészek most ezekben az üzletekben csak névleges tulajdonnal rendelkeznek, ezekben a többségi birtokrész megszerzéséhez legalább 15–20 milliárd forint szabad tőkére lesz szükség. A tárca a pénz ügyi feszültség enyhítésére állami hitelkonstrukciót javasol.

Az orvosokat pénzzel ösztönöznék a takarékosabb gyógyszerfelírásra. A cél, hogy a gyógyítók a drága eredeti készítmények helyett minél több olcsó, generikus orvosságot rendeljenek a betegeiknek. A tárca kalkulációja szerint a receptírásra jogosultak kis odafigyeléssel évi ötmilliárdos megtakarítást érhetnek el a gyógyszerkasszában. Az összegből kétmilliárddal a gyógyszerészeket tennék érdekeltté az olcsóbb készítmények kiszolgálásában, a maradék hárommilliárdból pedig az orvosokat jutalmaznák. Az összegből évente átlagosan és praxisonként 200 ezer forint juthat a takarékoskodó gyógyítóknak.

Bár a szaktárcának továbbra sincs egységes egészségpolitikai koncepciója, a javaslatból a szerkezetátalakítás egyfajta iránya mégiscsak kiolvasható. Miként azt már megírtuk, eltörlik a súlyponti kórház terminológiáját, és a törvényben eddig rögzített kapacitásokat is. A kormányzati előterjesztés indokolása szerint „ma sem tudjuk, hogy pontosan mit jelent a súlyponti, illetve a póluskórház fogalma, ám ez a rendezetlenség rontotta az ellátás színvonalát, és jelentős szerepe volt a várólisták kialakulásában is”.

A jövőben 2013-ig évente igazíthat az egészségügyi kormányzat az ellátórendszeren. Az egészségügyi szolgáltatók feladatainak újraosztását a régiók helyett a háziorvosi körzetekhez igazítanák. Vagyoni biztosíték ellenében nemcsak az állam, de a szolgáltatók is köthetnének finanszírozási szerződést a betegellátásra. Lapunk úgy tudja: a vagyoni biztosíték összegét az ellátandó feladat határozná meg. Így egy szakrendelés úgy tízmillióba kerülne, addig a kórház-üzemeltetésre szerződőnek több százmilliót kellene letétbe helyeznie. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy konferencián korábban beszélt arról is, hogy előírnák a kórházak számára a beszerzési társaságok megalakítását. Szerinte ezekre azért is szükség lesz, mert most a kisebb intézmények rosszabb tárgyalási pozíciójuk miatt akár 30 százalékos „felárat” is kénytelenek fizetni. A jövő finanszírozásában jelentős szerepet játszhatnak az ösztönző rendszerek, a jól gazdálkodó intézmények megtakarításaikat szabadon felhasználhatnák majd. Mindezt Szócska Miklós tegnap a Fideszfrakcióval is ismertethette volna, de ez nem történt meg. Lapunk úgy tudja, hogy a zárt ülésen az államtitkár beszámolt az első száz nap egészségpolitikai eseményeiről, jelezve hogy számtalan előre nem tervezett, de az ellátórendszer zavartalan működése érdekében szükséges intézkedésre kényszerültek. A lapunknak nyilatkozó képviselők szerint az államtitkár ezúttal sem ismertetett átfogó reformkoncepciót. A képviselőket főként a saját választókörzetük intézményeinek sorsa érdekelte. Volt, aki azt kérte, növelje az államtitkár városa kórházának közfinanszírozását, mások meg azt tudakolták, mi lesz a sorsuk a kisebb intézményeknek, várhatók-e kórházbezárások? Lapunk úgy tudja: az államtitkár elmondta, hogy az év végi 27 milliárdos mentőcsomag, amiről a parlament az elmúlt héten szavazott, levegőhöz juttathatja az intézményeket. Jelenleg a pénz elosztási elveiről egyeztetnek az érdekvédőkkel. Határozottan állította: bezárásra nem, de az intézmények feladatainak újraosztására sor kerül majd. Valamennyi változásról „aprólékosan egyeztetnek” majd az érintettekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.