Közszolgáltatások államosítása - lesznek viták
A közeli napokban tárgyalásokat kezdeményez a kormány minden nagyobb önkormányzattal az általuk működtetett közszolgáltatások további sorsáról – jelentette be Orbán Viktor hétfőn, napirend előtt a parlamentben. Azt nem közölte, hogy a több mint háromszáz városra, a 165, tízezer főnél népesebb településre, vagy a 23 megyei jogú városra gondolt-e, de a megbeszélések várható irányáról több korábbi kijelentése is árulkodik. Szeptember utolsó napjaiban Orbán azt nyilatkozta, hogy „az önkormányzatokat így, ahogy vannak, nem érdemes konszolidálni”, mert a mostani rendszer „újra fogja termelni a nehézségeket”. Ezért a kormány célja, hogy a feladatok ésszerűbb elosztásában állapodjék meg velük.
„Én készen állok arra, hogy megfontoljak olyan javaslatokat – fogalmazott –, amelyekben a kormány visszavenne néhány olyan feladatot, amely korábban kormányzati vagy állami feladat volt és nem önkormányzati.” Néhány nappal később a miniszterelnök pontosította, hogy mire gondol. Ha az önkormányzatok úgy érzik, hogy nincs pénzük a kórházak működtetésére vagy az oktatási intézmények fenntartására – hangoztatta –, akkor a kormány szívesen megszervezi helyettük az egészségügyi ellátást és az oktatást. Ugyanakkor megerősítette: a kormány nem akar pénzt adni olyan rendszerek működtetésére, amelyekről az elmúlt években kiderült, hogy csak újra és újra ugyanazokat a problémákat állítják elő. Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa a napokban még tovább ment, és bejelentette, hogy valószínűleg megszűnnek a súlyponti kórházak, és az állam a megyei kórházak fenntartásában nagyobb szerepet vállal.
Vagyis: magára veszi a fenntartói felelősséget, ami azt is jelenti, hogy biztosítja a működési forrásokat.
Várják a kormányfő megkeresését – mondta kérdésünkre Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Konkrétumokról így még nem tudott beszélni, de az egészségügyi ellátások kapcsán kijelentette: azok biztosítása állami feladat, amely ma a helyhatóságok és állam közötti feladatmegosztáson alapuló több szintű intézményrendszer működését feltételezi. Gémesi szerint így akár indokolt is lehet, hogy az egész rendszer egy kézbe kerüljön.
Az alapfokú oktatás viszont az önkormányzatoknál van a legjobb helyen – hangsúlyozza a várospolitikus. Ott van ugyanis a legközelebb a diákokhoz és a szülőkhöz, tehát a lehető legközvetlenebb kapcsolat alakítható ki az érintettekkel. Szerinte ezen azért sem célszerű változtatni, mert a gyerekek beiskolázása szintén helyi feladat. A középiskolák esetében már más a helyzet – véli Gémesi –, mert azok az intézmények általában térségi szerepet töltenek be, ezért a jelenlegihez képest más konstrukciót, fokozottabb állami szerepvállalást is elképzelhetőnek tart.
A fenntartó személyénél is fontosabb kérdés azonban –utal a fiskális szempontokra a polgármester –, hogy a nagy ellátórendszereket miként finanszírozzák. Például az alapfokú közoktatási intézmények normatív támogatása ma már a tényleges költségeknek csak a felét fedezi, s Gémesi szerint elsősorban e tekintetben kellene tiszta viszonyokat teremteni.
Darabról darabra vizsgálná át az egyes önkormányzati feladatokat a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ). A szervezet álláspontja szerint egyenként kell áttekinteni, hogy mely közszolgáltatásokat célszerű állami kézbe venni, s melyeket láthatnak el hatékonyan az egyes települések vagy azok önkéntes társulásai. Például az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére meglehetősen sok pénzt költöttek el, miközben annak működését gyakran személyes vagy helyi érdekek befolyásolják. Egyébként Norvégiában épp mostanában döntöttek úgy, hogy a kórházakat az önkormányzatok helyett az állam működtesse. Az alapfokú oktatási intézményeket viszont a TÖOSZ inkább a helyhatóságoknál látná szívesebben.
Zongor Gábor, a szövetség főtitkára mindezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az önkormányzatiság önmagában nem érték, csak abban az esetben, ha párosul azokkal a lehetőségekkel is, amelyek révén javíthatják a lakosság életviszonyait, s érdemben vihetik a helyi ügyeket. Ma azonban a helyható ságok jó részénél ez csak virtuális lehetőség, hiszen a kötelező feladatokon túl semmilyen más érdemi tevékenységet nem fejthetnek ki.
A magyar önkormányzati rendszer sajátossága, hogy a helyhatóságoknak a törvény kötelező feladatokat írhat elő, emellett önként is vállalkozhatnak bizonyos közszolgáltatások nyújtására. Tehát 1990-ben olyan önkormányzatok jöttek létre, amelyek igen széles körben felelősek a települések működtetéséért. Ezzel a megoldással Ivancsics Imre, a Pécsi Tudományegyetem jogi karának oktatója soha nem értett egyet, mert szerinte az új önkormányzati rendszer kialakításakor sokkal óvatosabbnak kellett volna lenni.
Ezt az álláspontot igazolja, hogy bár a kötelező önkormányzati feladatok ellátásához megfelelő forrást is kellene biztosítani, a finanszírozás körül mégis egyre súlyosabb ellentmondások tapasztalhatók. A települések rendre úgy kaptak új feladatokat, hogy a pénzügyi fedezetet az állam csak részben bocsátotta rendelkezésre, ugyanakkor a normatív támogatások is egyre kevésbé állnak arányban a valós ráfordításokkal.
Ivancsics szerint az állami támogatások és a kötelező közszolgáltatások tényleges költségei között folyamatosan nyílik az olló, ez pedig azt okozta, hogy a települések az intézmények fenntartásához szükséges pénz mind nagyobb hányadát saját zsebből teremtik elő. Ez jobbik esetben a szabadon felhasználható források átcsoportosítását jelenti, de az sem számít kivételesnek, hogy hitelből próbálják betömni a helyi büdzsé lyukait. A helyhatóságok emiatt máris úgy érzékelhetik, mintha megtörtént volna az „államosítás”, hiszen csak a kötelező feladatokra futja, így éppen az önkormányzatiság lényege, a helyi életviszonyok szabad alakításának lehetősége vész el.
Ebben a helyzetben az egészségügy állami kézbe vétele semmiképpen nem ördögtől való gondolat – véli Ivancsics. A centralizáció ugyanis akár a hatékonyság – és ezzel az ellátások színvonalának – javulását is eredményezheti, feltéve, hogy az átalakítást alaposan előkészítik és jól hajtják végre. Hasonló a helyzet az alapfokú oktatás terén is – véli a kutató. Az egyes iskolák meglehetősen eltérő feltételek között működnek, s az oktatás színvonalát esetenként a fenntartó önkormányzatok anyagi helyzete határozza meg. A kistelepüléseken ráadásul a helyhatóságok az intézmények szakmai irányítására sincsenek felkészülve. Előfordul ugyanakkor, hogy kisközségek csupán presztízsokokból ragaszkodnak az iskolához, amelynek tanárai a saját gyerekeiket is inkább a körzet központi tanintézetébe veszik.
Az önkormányzatok feladatés hatásköreit elvileg 1990 óta differenciáltan állapíthatták volna meg, ám ezzel a lehetőséggel az aktuális kormányok nem éltek. Pedig számos fejlett demokráciában – például Franciaországban és Nagy-Britanniában – a helyhatóságok, s különösen a kisebb önkormányzatok, igen szűk hatáskörökkel rendelkeznek. Ivancsics szerint erről érdemes itthon is gondolkodni.
