A város üzleteiben a világ bármely táján termett élelmiszer fellelhető, és gyakran olcsóbb, kapósabb a hazainál. Ma már hamis az az állítás, hogy a vidék gerince a mezőgazdaság. A mezőgazdaságban megtermelhető jövedelem a vidéki lakosság 10-15 százalékát tudja a mai kor színvonalán eltartani.

A jelenlegi hatalom minden baj okozójának az iparszerű mezőgazdasági termelést látja, abból indul ki, hogy a nagyüzemi mezőgazdálkodás tönkreteszi a vidéket, rossz hatással van a környezetre, és a vidék népességmegtartó erejének csökkenéséhez vezet, az ágazat jövőjét a gazdálkodás tradícióihoz alkalmazkodó egyéni/családi kis- és középbirtokokra kell építeni.

Itt már mindjárt van egy kis bökkenő. Mert hol van például a családi gazdaság határa? Vajon a Csányi Sándor családjának tulajdonában, illetve használatában lévő 30 000 hektár annak számít-e még? És a volt állami gazdaságokból kialakított 15-20 000 hektáros birtokok közepesnek számítanak még? És ha nem, akkor az így egyben tartott, még állami tulajdonú földekkel mit szándékozik tenni a kormány? Talán szétosztják 100–200 hektáros gazdaságokra, így juttatva földet a fiatal gazdálkodóknak, vagy mégsem mernek hozzányúlni a saját politikai köreikhez tartozó „oligarchákhoz”, és miközben őket békén hagyják, csak a megnyomorított, agyongyötört társas gazdaságok maradványait szabdalják tovább? Ezekre a kérdésekre világos válaszokat várnánk.

A mai mezőgazdasági stratégák szerint a családi gazdaságok felszaporodásával 262 ezer fővel növelhető a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma. Valamilyen torz statisztikából indulnak ki, miszerint az ún. nem fizetett önfoglalkoztatók létszáma 348 ezer fő volt, addig a szántóföldi terület mintegy 50 százalékát használó társas vállalkozások 86 ezer bérmunkást foglalkoztattak.

Csak azt nem veszik figyelembe, hogy a 348 ezer főbe beszámították az őstermelői státusszal rendelkező személyeket is, akiknek döntő többsége soha nem foglalkozott mezőgazdasági termeléssel, csak az adóelkerülés végett adta a nevét az őstermelői státuszhoz. Tudok olyan „őstermelőről”, aki mindössze 6 hónapos, és olyanról is, aki tartósan Angliában dolgozik. És akkor még nem beszéltünk azokról a földtulajdonosokról, akik termeltetési szerződéssel műveltetik földjeiket az őstermelői státusz leple alatt. Érdemes lenne megnézni, hány „őstermelő” ül a parlamentben.

Az új miniszterünk is büszkén jelentette ki, hogy ő is őstermelő... Itt volna az ideje, hogy az adóelkerülés melegágyát, az áfát kikerülő feketekereskedelmet tápláló őstermelői státuszt megszüntessék vagy újrafogalmazzák. A mezőgazdasági kormányzat nagyon meglepő adatokat kapna, ha fölmérné, hány foglalkoztatott után fizetnek személyi jövedelemadót és tb-járulékot a magángazdaságok és a társas vállalkozók.

Tudomásul kell venni, hogy ha a mezőgazdasági termékek áraival versenyképesek akarunk lenni a világpiacon, akkor a termelés hatékonyságát növelnünk kell, ami magas fokú gépesítettséget feltételez, és alacsony foglalkoztatáshoz vezet. Az egyre nagyobb teljesítményű gépeket pedig csak megfelelő birtok- és parcellamérettel lehet kihasználni. Ha szembemegyünk a fejlett világgal, csak még mélyebb kilátástalanságba taszítjuk a vidéket. A jelenlegi önpusztító magatartás a vidék elnéptelenedéséhez vezet.

Az első és legfontosabb lépés a közigazgatási reform végrehajtása lenne. Az új térségi és kistérségi egységekhez igazodva kell kidolgozni a vidék iparosítási és mezőgazdasági politikáját. Téveszme, hogy a helyi iskola tartja otthon a munkaképes lakosságot. Csak a munkahelynek van népességmegtartó ereje. Az a legfontosabb, hogy a falvak lakói számára elérhető közelségben ipari munkahely legyen. Jó, ha ezek a munkahelyek kapcsolódnak a mezőgazdasági termékek feldolgozásához, de ez esetben gondoskodni kell a termékek piacra juttatásáról is. Enélkül ez a törekvés is zsákutca.

A termelés széthúzása, a kézimunkaigényes termelésnek (pl. zöldség, gyümölcs, gyógynövény, apró magvak termesztése) előtérbe állítása jó irány, de itt is nagyon fontos a piac biztosítása. Piacot az elszigetelt termelők nem tudnak felkutatni, a globális terménykereskedelembe a kistermelők nem tudnak bekapcsolódni. Kellene egy államilag támogatott Magyar Kereskedő Ház a megtermelt áruk összegyűjtésére, egalizálására, piackutatásra és a feldolgozott tömegáru piacra juttatására.

A jelenlegi szerkezet megőrzése mellett – 50-50 százalék magángazdaság és társas vállalkozás – képessé kell tenni a magángazdaságokat arra, hogy részt vegyenek a magasabb feldolgozottsági fokot képviselő árutermelésben. Fel kell gyorsítani a beszerző, értékesítő, géphasznosító szövetkezeti társulások létrehozását, bővítését.

Különösen fontos lenne ez a zöldséggyümölcs ágazatban. Még konzervgyárak is üzemelhetnének társasági formában. Jó irány, hogy a magángazdaságok a falusi kistérségeket lássák el jó minőségű áruval. Ma ez nincs, a falu teljes letargiában van, a falusi embert leszoktattuk az önellátást segítő termékek előállításáról. A több lábon álló, sokszínű vidéki gazdaság biztosíthatja a vidéki „polgárság” kialakulását, a vidék felemelkedését. De beláthatatlan következményei lesznek, ha teret engedünk a helyi és regionális piacok ellenőrizetlen működésének. Téves az a várakozás, hogy a megnyitott helyi piacok „kifehérítik” a gazdaságot. Ellenkezőleg. Ezek a piacok a korrupció és a feketegazdaság melegágyai lesznek.

És bizony az elavult megyerendszer is gátja a vidék modernizációjának .

A mezőgazdaság által eltartott lakosság aránya akkor növelhető, ha nagyobb hozzáadott értékű termékeket állítunk elő. Ennek a feltétele az állami segítséggel megvalósuló aktív piacszerzés. Az atomizált termelők képtelenek elérni a globális piacot, tehát valakinek a termékek piacra vitelét meg kell szerveznie (mint régen az áfészek). Ezen áll vagy bukik a vidék, a mezőgazdaság jövője.

Állami segítséggel egy Magyar Kereskedő Házat kell létrehozni, mely fel tudja venni a versenyt a multikkal. A magyar diplomáciai testületeken keresztül a kereskedőház gondoskodni tudna a megtermelt áruk világpiacon történő elhelyezéséről.

Az esetleg valóban megerősödő közepes méretű – 100–200 hektáros – gazdaságok a szabad munkaerő egy részét felszívnák, ha kiskörzeteket ellátó termékeket állítanának elő, feldolgozott formában.

A mezőgazdasági termelés döntő hányadát azonban az iparszerűen termelő, több ezer hektáros nagybirtokok fogják adni, amelyek minimális munkaerővel, gépesítve, nagy tömegben állítanak elő piacképes árut a nagyvárosok ellátására és exportra. Ezek az üzemek munkaerőt nem szívnak fel, hanem inkább még kibocsátanak fejlesztésük nyomán.

Ezért nagyon óvatosan kell hozzányúlni a jelenlegi birtokszerkezethez. Teljesen elhibázott döntés az állammal földet felvásároltatni. Piacgazdasági körülmények közt az állam, ha belép a földpiacra, csak összezavarja azt.

A földpiaci mozgásokba csak piacgazdasági eszközökkel lehet beavatkozni. Ha az állam segíteni akar a magánszemélyeknek a földvásárlásban, akkor a szerveződő mezőgazdasági bankon keresztül 20-25 éves lejárattal nyújtson hitelt a földvásárláshoz, ez esetben a magánszemélyek piaci áron felvásárolhatnák a földeket, a törlesztőrészlet pedig megegyezne a bérleti díj mértékével.

Előbb-utóbb meg kell engedni a társas vállalkozások földvásárlását is.

Nagy kérdés a birtokrendezés. Ez csak állami kényszerrel menne, amit, attól tartok, a politika nem mer felvállalni.

A szerző a szekszárdi Aranyfürt Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke

Marabu rajza