Vesztes fideszes: Jött ránk a mocsok, mint a vörösiszap

Tétényi Éva, Esztergom új polgármestere szentmisét ajánlott fel az elmúlt hét végén azért, hogy a város „békés jövőbe nézzen”. A közgyűlés vasárnap alakul meg a Duna-parti településen.

Szerdán már hivatalosan is elfoglalhatja helyét az esztergomi városházán Tétényi Éva független polgármester, aki fölényesen legyőzte a korábbi polgármestert, a fideszesMeggyes Tamást az önkormányzati választásokon. Összesen 8117 szavazatot kapott, a rendszerváltás óta senkire sem voksoltak még enynyien a kisvárosban. Győzelme népünnepélynek számít azon a településen, ahol többségében jobboldali gondolkodású polgárok élnek. A Fidesz jelöltjeit most is megválasztották, helyi képviselőként Meggyes is megkapta a bizalmat – polgármesterként azonban vereséget szenvedett.

A hét végén több választópolgár is felkereste – személyesen, telefonon, e-mailben – saját fideszes képviselőjét. Főleg azt tudatták velük, hogy nem a párt, hanem Meggyes ellen voksoltak. A véleményét nyílt levélben vállaló Arató Géza például úgy fogalmazott képviselőjének, a Fidesz városi vezetőjének, Steindl Balázsnak: „A Fidesznek egyelőre még bizalmat szavazott a város. Ne játszd el a bizalmat, mert visszaszerezni nagyon nehéz, csak ritkán sikerül”.

Steindl Balázs egyébként Meggyes személyi titkáraként, gépkocsivezetőjeként is dolgozik. Tegnap a hivatalban találkoztunk vele:

– A Fidesz-frakció természetesen elfogadja, hogy a város polgármestere Tétényi Éva, hiszen nyolcezernél több szavazatot kapott – mondja Steindl Balázs. – Együttműködünk vele a város érdekében. Esztergomnak most nyugalomra van szüksége. Mi ennek tudatában dolgozunk.

Kabinetjén keresztül Megygyes Tamásnak is fölajánlottuk a megszólalás lehetőségét, de ő nem élt vele.

Tétényi Éva viszont már a városházán fogadott bennünket, igaz, ideiglenes irodában. A múlt héten még előszobázott, a volt polgármester ugyanis két irodája közül egyiket sem engedte át neki. Amikor Tétényi Éva bement a hivatalba, Megygyes számon kérte őt.

– Tiszta-e a lelkiismereted, tudod-e, hogy sötét erők állnak mögötted? – kérdezte utódjától, aki nem bocsátkozott vele vitába.

– Meggyes Tamást annyiban megértem, hogy nem számított a vereségre, nehéz lehet neki feldolgozni a történteket – kommentálja a kínos epizódot az építészmérnöki diplomát szerzett Tétényi Éva, aki azt sem tagadja, hogy az elmúlt években fejlődött a város, igaz, jórészt kötvénykibocsátásból, s az önkormányzat milliárdos nagyságrendben eladósodott. A Fidesz megválasztott képviselői az első napokban nem voltak annyira lojálisak a helyi népakarathoz, mint elődjéhez a polgármester. Meggyes kivételével valamennyien fellebbezést nyújtottak be a választási bizottság polgármester-választási eredményét kimondó határozata ellen. Az aláírók azt állítják: Esztergomban választási csalás, „bűnben fogant hatalomszerzés” történt. Arra utalnak: a „Fidesz igen, Tétényi igen” feliratú szórólapokkal megtévesztették a választókat, akik azt gondolhatták, hogy Tétényi a Fidesz jelöltje. A fellebbezők ugyanakkor fellebbezésükben kijelentették: ennek ellenére elfogadják a választás végeredményét.

Meggyes Tamás a honlapján sajátosan értékelte kudarcát. Azt írta: „Sajnos szimbolikusan ugyanaz történt, mint Devecseren vagy Kolontáron. Három éve gyűjtik a mérget, lejáratást, rágalmakat ellenem, majd a kampányban szórólapokon, internetes portálokon, a lapok hasábjain mindezt rázúdították Esztergomra. Az esztergomiak nem tudták megvédeni magukat ettől a rágalomhadjárattól, jött ránk a mocsok, mint a vörösiszap”.

A képviselő-testület tizennégy tagból áll. Kilencen fideszesek – egyikük független, de köztudottan a Fidesz támogatottja. Listáról került be egy szocialista, egy jobbikos, egy LMP-s, egy induló pedig a vállalkozók pártját képviseli.

Megkérdeztük a szocialisták, az LMP és a Jobbik által a választáson támogatott Tétényi Évát, miért gondolja, hogy ilyen erőviszonyok között érvényesíteni tudja az akaratát.

– Különböző elemzések szerint a rám szavazók között legalább háromezren vannak olyanok, akik ma is a Fidesz táborába tartoznak – válaszolja. –Az ő elképzeléseiket, szándékaikat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Abban is bízom, hogy a Fidesz önmagára nézve is kötelezőnek tartja a Nemzeti együttműködési nyilatkozatot, hiszen a benne foglaltaknak éppen Esztergom az egyik legjobb példája.

Tétényi Évát rövidesen a bíboros is fogadja. Esztergomban sokat számít, hogy kit tart megbízható, alkalmas, legitim közéleti szereplőnek az egyház.

Az új polgármester a napokban az esztergomi nagy cégekhez is ellátogat. A szerdai átadás-átvétel után pedig kinyitja az érdeklődők előtt a „titokszobát”. Legendák keringenek ugyanis arról, hogy milyen antik luxust teremtett magának Meggyes Tamás a hivatalában.

Az új közgyűlés vasárnap alakul meg Esztergomban. A Fidesz frakcióvezetője valószínűleg Meggyes Tamás lesz.

Tétényi Éva, az új polgármester a hivatalban
Tétényi Éva, az új polgármester a hivatalban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.