A héten jelenti be Orbán gazdasági 'akciótervét'

Az előzetes tervek szerint Orbán Viktor még ezen a héten „fajsúlyos gazdasági bejelentéseket tesz” – mondták lapunknak kormányközeli források, akik úgy fogalmaztak: a várható bejelentéseket akár „kettes számú akciótervnek” is lehet nevezni.

A miniszterelnök június 8-án ismertette a parlamentben az első, 29 pontos akciótervet, miután Brüsszelben kiderült: a 2010-es hiánycél nem lehet magasabb 3,8 százaléknál. Orbán Viktor akkor azt jelentette be: egykulcsos, 16 százalékos lesz az szja, és két év alatt fokozatosan bevezetik a családi adózást. A társasági adó 10 százalékos lesz azoknál a cégeknél, melyek éves forgalma 500 milliós határon vagy az alatt van. A bankoknak, a biztosítótársaságoknak és a lízingcégeknek pedig a korábbi 13 milliárd helyett közel 200 milliárdot kellett befizetniük a büdzsébe.

Az önkormányzati választások, azaz október 3-a előtt a miniszterelnök nem állt a nyilvánosság elé a kettes számú akciótervvel. Az egyik kormánypárti képviselő erre vonatkozó kérdésére Tapolcán, a Fidesz–KDNP-frakciószövetség zárt ülésén azt mondta: az önkormányzati választások után már a 2011-es költségvetésre kell „ráfordulni”.

A most tervezett bejelentésekről egyelőre kevés konkrétum tudható. Egyik forrásunk azt mondta: ezek nyilvánvalóan a 2011-es büdzsét és a háromszázalékos hiánycélt megalapozó döntések lesznek, melynek legfontosabb eleme az egykulcsos, családi szja, amit a kormány részéről „világszabadalomnak” neveztek. Emellett lehetnek szociális fronton hangsúlyeltolódások, de napirenden szerepelhet a devizahitelesek megsegítését célzó Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása, illetve a kórház-konszolidációs egészségügyi terv is.

„Onnan kell pénzt elvenni, ahol van” – fogalmazott két hete a miniszterelnök, de akkor korainak tartotta megerősíteni Lázár János egyik nyilatkozatát, melyben a Fidesz-frakcóvezető azt valószínűsítette: „nem biztos, hogy az ősz örömteli lesz a távközlési vállalatok vagy az energiaszolgáltatók számára”.

„Fajsúlyos gazdasági bejelentések” várhatók
„Fajsúlyos gazdasági bejelentések” várhatók
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.