Még erősebb fénnyel, mint amikor kormányunk kitessékelte a Nemzetközi Valutaalapot. Akkor csak pénzről szóltak a hírek, most életről, halálról. A vörös iszap immár nem magyar belügy, ahogy a romániai cián sem volt román belügy. A szenny, mint a hír, kiárad Magyarországról, és azzal fenyeget, hogy belerondít a Kék Duna szép közhelyébe.

Az ember csak ámul, amikor azt olvassa a neten, hogy „Ukrajna városait is fenyegeti a szennyezés”. Már nem is csodálkozik, ha a tengerentúlról érdeklődnek, biztonságban vannak-e ismerőseik Budapesten. A Sky News tegnap a honlapján vezető helyen közölte, hogy a magyarországi katasztrófa nagyságrendje azonos a Mexikói-öböl olajszennyezésével, de annyival rosszabb, hogy lakott területre ömlik a zagy. Tehát megint a címlapokon. Mint amikor felgyújtják a tévészékházat, romákat gyilkolnak. A hozzánk hasonló méretű országok számára az a jó hír, ha a globalizált média számára nincs hírük. Most viszont Magyarországra tekint a világ.

A kár óriási, amint a presztízsveszteség is. És ráadásul kívülről nem látszik jól mindaz a kotyvalék, amit itt keverünk. Egyesek szerint a katasztrófa a jelenlegi kormány sara, mert egy friss politikai kinevezett által vezetett hatóság ellenőrizte a zagytárolót, és azt rendben találta. Ez épp olyan zagyva politikai játék, mint a másik, amely e katasztrófa okát is Gyurcsány Ferencben és üzleti kapcsolataiban látja. Szánalmas, amikor egy ilyen megrendítő ügyet a politikai osztály harcának pillanatnyi állása szerint értelmeznek.

Az ökológiai tragédia mindamellett valóban több nemzeti ügynél, valamilyen mértékben érinti a szomszédos és távolabbi országokat, az élővilágot és a jövő nemzedékek örökségét. A vörös zagy a Dunába folyt, s egy piciny hányada esetleg eljut majd Romániába is. (Hallom előre: „Milyen alapon lépnek fel a verespataki aranybánya ellen, ha saját területükön ilyen dolgok történnek?”) A bajban is üdítő viszont – olvasom egy bolgár híroldalon is –, hogy szlovák szakemberek is segítenek a kárelhárításban, s – ezt már oroszok írják – más szomszéd államok is felajánlották a segítségüket.

A katasztrófa kapcsán lehet persze a privatizációt kurkászni, de inkább a környezetvédelmi normákon kellene változtatni. Amerikában például ezt a mellékterméket nem iszapként tárolják.

A szolidaritás ilyenkor természetadta kényszer. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy külföldre szakadt véreinktől vár komoly segélyt. Én viszont a hazai együttérzésre számítok, de biztosan. Különösen, hogy Orbán Viktor azt is mondta, „magyar nem maradhat magyar fedél nélkül!” Ez távolabbra tekintve még biztató is, hisz ma még oly sok magyar él magyar fedél nélkül e hazában.