Több mint félezren Gyurcsány platformján

Csaknem hatszázan jelentkeztek már támogatónak Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök új szocialista platformjához, a Demokratikus Koalícióhoz. Érdekesség, hogy a jelentkezők mintegy kétharmada az MSZP-nek is a tagja, egyharmaduk viszont nem.

Utóbbi azért különös, mert a szocialisták alapszabálya nem teszi lehetővé, hogy a párt platformjaiba olyanok is belépjenek, akik a pártnak nem tagjai. Éppen ezért a felhívásban, illetve a kapcsolat.hu oldalon kitölthető jelentkezési lapon is választani kell: „rendes tagnak” vagy „pártolónak” jelentkezik-e az érdeklődő.

A csatlakozóknak nyilatkozniuk kell személyes adataikról, nyelvismeretükről, és arról is, milyen rendszeresen tudnának önkéntes munkát végezni a platform számára. Mint arról beszámoltunk: a Demokratikus Koalíció Platformja hivatalosan október 23-án bont majd zászlót és hirdet saját programot.

Gyurcsány Ferenc tegnapi blogbejegyzésében ehhez kapcsolódóan jelezte: az alakuló ülést a XIII. kerületi Szent István parkba tervezik, a rendezvény költsége pedig elérheti a másfél millió forintot is. Ehhez pedig az exkormányfő az együttgondolkodók anyagi támogatását is kéri. Internetes naplójában közzétett egy számlaszámot, amelyen a működéshez szükséges adományokat várják. Hozzátette: a platform finanszírozása – és így a számláján történő pénzmozgás is –teljesen átlátható és megismerhető lesz. „Ha átláthatatlan csatornákon érkezik a pénz, akkor láthatatlan emberek és csoportok irányítanak bennünket” – írta blogjában Gyurcsány Ferenc.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.