Médiatanács, ellenzék nélkül?

Ahogy az várható volt, nem tudtak megállapodni a Médiatanács tagjairól az erre a célra felállított parlamenti bizottságban, így a fideszes médiacsomagba vésett „B terv” lép életbe: kétharmados szavazással, azaz kormánypárti többséggel döntik el, kiket terjesszenek az Országgyűlés elé.

A parlament hétfőn választja meg az ORTT jogutódaként létrejövő Médiatanács négy tagját, illetve elnökét, a médiahatóságot is irányító Szalai Annamáriát. A Népszabadság előzetesen már jelezte, hogy a jelölőbizottságban aligha születhet megállapodás, mivel a három ellenzéki pártnak: az MSZP-nek, az LMP-nek és a Jobbiknak kellett volna két – az ellenzék számára fönntartott – jelölt személyében egyezségre jutniuk a médiacsomag szerint. Ez nem sikerült, az LMP előre bejelentette: Elek István közírót, Orbán Viktor egykori tanácsadóját, a Heti Válasz korábbi főszerkesztőjét jelöli. A szocialisták jelöltje Jánosi György, a Jobbiké Barkó Béla, a siklósi tévé munkatársa. A Fidesz ajánlata: Auer János, Kollárik Tamás filmproducer, Koltay András médiajogász és Vass Ágnes. A jelölőbizottságban információnk szerint nemhogy az ellenzék jelöltjeit nem támogatta a kormányoldal, de még egymásét sem: a Fidesz Tirts Tamás KDNP-s jelöltnél tartózkodott, a kereszténydemokraták pedig a négy fideszes jelölt egyikénél.

Az ülés után Cser-Palkovics András, a bizottság fideszes elnöke annyit mondott, az ülés eredménytelen volt, egyik jelölt sem kapta meg a konszenzusos támogatást. A jelöltekre vonatkozó kérdésre nem válaszolt.

– Nyolc jelölt volt négy helyre, így komoly kavalkád alakult ki. A jelölési procedúra végeredménye az lesz, hogy a Fidesz dönti el, ki kerül a médiatanácsba – kommentálta az ülésen történteket Mesterházy Attila MSZP-elnök, a jelölőbizottság szocialista alelnöke.

– Az előzetes egyeztetések alapján zajlott a szavazás, nem történt tehát semmi rendkívüli – nyilatkozta lapunknak Pálffy István KDNP-s bizottsági tag. A tárgyalásokat tovább folytatják, tette hozzá. Arra a felvetésünkre, hogy információnk szerint a KDNP-ben felháborodással fogadták, hogy a Fidesz nem támogatta a jelöltjüket, Pálffy azt felelte, legfeljebb azokat lephette meg az eredmény, akik nem követték figyelemmel az egyeztetéseket.

A jelölőbizottság hétfőn újra összeül, és kétharmados többséggel tesz javaslatot a Médiatanács négy (kilenc évre kinevezendő) tagjára, így a lista, ha az ellenzékiek nem egyeznek meg, akár jelöltjeik nélkül állhat össze.

Alakul a kurátorok listája

A parlament hétfőn választja meg a négy közszolgálati médiumot felügyelő „szuperkuratórium” hat tagját is. A Fidesz–KDNP Bencze Izabellát (a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap rendszeres szerzőjét, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság korábbi vezérigazgató-helyettesét), Varga Szilviát (a Fidesz rendezvényszervezőjét), László Miklós médiaszociológust, a Jobbik Silhavy Mátét, a párt médiapolitikai kabinetvezetőjét jelölte (szemben a tegnapi cikkünkben valószínűsített nevekkel).

Az MSZP jelöltje Kránitz László volt képviselő, az LMP-é pedig Németh Vladimir egykori Tilos Rádió-alapító. Úgy tudjuk, az ellenzéki pártok megállapodtak, hogy ezúttal nem gáncsolják el egymás jelöltjeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.